Naná, hogy ott motoszkált bennem a kisördög, hogy mire képes Etyek, ha egy olyan rendezvénnyel rukkol elő, amit nem Rókusfalvy Pál neve fémjelez, nem Pali az aki bábáskodik felette. Elvileg – papír alapon – valami hasonlót kellett volna hoznia. Ugyanis a (már jól bejáratott) helyszín adott, az etyeki borászokkal és pincészetekkel együtt. Azt hiszem, hogy erre mondják azt, hogy az eredmény elmaradt a papírformától.

Direkt nem délelőtt mentem ki, hanem megvártam a kora délutánt, amire joggal hihettem azt, hogy ha valaminek be kell indulnia akkor addigra az beindul. Ráadásul egy Új-Zélandi barátomat is kivittem magammal, aki szintén kedveli a borokat (Új-Zélandon azért ez nem túl nehéz…) és akinek ódákat zengtem az Etyeki-borvidékben rejlő lehetőségekről, illetve arról, hogy ha a Pinot noir – egyáltalán - jól érzi magát valamelyik borvidékünkön, akkor az első háromban Etyek tuti hogy benne van.

Az Etyeki Kúriánál kezdtünk, ahol a teraszt teljesen megtöltötték a borkóstolásnak magukat százszázalékosan átadó vendégek, akik úgy sütkéreztek a székükben, mint a Galapagos szigetek tengerparti szikláin a leguánok. A borokat a Kúriára jellemző elegancia határozta meg. Azért élek a gyanúperrel, hogy bármelyik napsütéses szombaton ugyanannyian lettek volna itt (vagy még többen) – Borongolótól függetlenül. Mivel már ismertem a Kúria borait olyan nagy meglepetést nem okoztak, de azt ismételten megállapítottam, hogy ha valamiről szól Etyek, akkor az benne van Mérész Sándor boraiban, illetve fordítva is igaz: a borokból megkérdőjelezhetetlenül Etyek köszön vissza.

A Körpincébe érve a legnagyobb tömeget a zenészsátor körül láttam. Amúgy csak pár ember lézengett. Minden második (esetleg harmadik) pince volt nyitva, amikor ott voltam. Sosem hittem volna, hogy a Körpincében a legnagyobb élményt egy zöldfűszeres kecskesajt fogja okozni. Kicsit olyan volt mintha az egész eseményt maguk a borászok/pincészetek sem vették volna komolyan. Tisztelet a kivételnek, vagyis azoknak, akik nyitva voltak.

 

Végül feltettünk mindent egy lapra és elindultunk a Kecskegödörbe. Bevallom, hogy Etyek ezen pincesorára leginkább Kertész Zoltán új Carla-ja miatt mentünk. Zolira ugyan kicsit várni kellett, de azt hiszem, hogy ez maximálisan megbocsátható neki, hiszen a zalai borásznagyság, Dr. Bussay László temetéséről érkezett meg Csörnyeföldről.

Ha a Kúria boraira azt mondtam, hogy elegáns, akkor ez áll Zoli boraira, kiegészülve a borászra jellemző huncutsággal, pajkossággal, na jó, mondjuk ki: zsiványsággal. De ezeket a jelzőket a legpozitívabb értelemben használom. Ha nem ilyenek lennének a borok, akkor hiányérzetünk támadna. A borokból egyszerre köszön vissza amolyan kertészzolisan, a mélység, a nagyság, a potenciál, a semmi más borral össze nem téveszthető egyediség és életigenlés. Aki ismeri a borászt, az talán igazat ad nekem, hogy ezekkel a leírásokkal nem estem túlzásba.

Zoli Sauvignon Blanc 2013-as bora iskolapéldája volt a pengeélen való táncolásnak. Legalább is ami az óvilági illetve az újvilági Sauvignon Blanc-ot érinti. Az európai visszafogott illatnál egy kicsit több volt benne, de meg sem közelítette az Ausztrál vagy Új-Zélandi lórúgásszerű illatorgiát – szerencsére.

A pincészet egyik beharangozott nagy durranása az új Carla volt. A Carla 2013 olyan volt mint a nagysikerű előd, azonban sokkal cizelláltabb, ha lehet mondani elegánsabb volt. Ha nyáron vagy az utolsó őszi napsütéseket kihasználva valaki nem csak a bubikat szeretné látni a poharában, hanem egy minőségi habzóbor nyújtotta élvezetekbe szeretne fejest ugrani a poharába, akkor ennél jobb választásunk nem is lehetne.

A pincészet Pinot Noir 2011-es bora a maga erdei avaros, szivarfüstös, étcsokoládés vonulatával az oregoni Ponzi Wineyards-nál kóstolt pinokat juttatta az eszembe. Zárásképpen megkóstolhattuk Zoli első próbálkozását egy 2008-as pinot noir formájában. A bor nagyon szépen egyben volt, az életgörbéjének már felért a csúcsára de a lefelé való szánkázás még nem kezdődött el.

Remélem, hogy legközelebb, ha kimegyek erre a rendezvényre sokkal több kóstoló emberrel fogok találkozni. Nem magam, hanem Etyek miatt.