Hasznos tudás az, amelyet a borismereti tanfolyamon sajátíthatunk el. A kezdetekben abban segít, hogy a borfogyasztó, aki a borok világára egyre nyitottabbá válik – bejárja a borfesztiválokat, borkóstolókon, borvacsorákon van szerencséje részt venni – a megszerzett, eleinte kissé kaotikus és felszínes tapasztalatait rendszerbe foglalni, s a rendszerelmélet megtanulása és folytonos alkalmazása során mélyíteni tudja.
Hogy maga a borismeret, s végül a borértés szükséges eleme-e a mindennapjainknak, arra határozott igennel kell felelnünk, abban az értelemben, ahogy és amennyiben a hétköznapi életben szükségünk van zeneismeretre, zeneértésre, irodalmi vagy képzőművészeti tájékozottságra, iskolázottságra. Az a műveltség, amihez a borismereten keresztül vezet az út, végül is a borkultúrába enged bepillantást. Hogy mit nevezünk borkultúrának, azt úgy lehet jól megragadni, ha egyel fentebbről, a kultúra fogalmából indulunk ki.
A kultúra – egy bizonyos, e helyütt preferált aspektusból – a társadalom azon ismereteinek összességeit jelenti, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. Mindaz, tehát, ami az irodalom, a zene, a festészet, a gasztronómia vagy a borértés, olyan kohéziós elemek, melyek az emberi kapcsolatokat szorosabbá fűzik, magasabb minőségűvé teszik.
Aki egy borismeretei tanfolyamra beiratkozik, kezdetben a borkultúra individuális és infinitezimális, közelebbről élvezeti, szenzorikus vetületével fog találkozni; a fundamentumokkal: látás, szaglás, ízlelés. Ezeket a befogadó csatornákat igyekszik trenírozni, hogy a bort, mint fizikai létezőt/dolgot mennél alaposabban meg tudja ismerni, komponenseire tudja bontani, s azokról önmagában megálló premisszákat tudjon megfogalmazni. A bor episztemológiája azonban itt nem ér véget. Ha a dolog csak abból állna, hogy egy bor, egy párlat ornamentikáját fel tudjuk fejteni, alkohol- és sav-, adott esetben tannin érzetét egy a Wine & Spirit Education Trust (WSET) által definiált skálán – a tanult érzékszervi bírálat révén – el tudjuk helyezni, szóval ha az egész műveletet kizárólag szcientifikus és analitikus aktusként fogjuk fel, szorosan értett magaskultúrát még nem fogunk művelni. A magaskultúra mindig az egyénből indul ki és a közösség a végpontja. A magaskulturális aktus mindig egyfajta kiáradás. Hogy ezt jobban megértsük, elég arra gondolunk, hogy egy költő is csak akkor tud a forradalom élére állni, ha erdei magányában megírt versét nem temeti el az asztalfiókban, hanem publikálja, s azzal a társadalom alapvető és egyetemes érdekét, ti. az összetartozást és a fennmaradást szolgálja.
Az ekképp értett episztemológia nemcsak azt tárja fel, hogy mi a bor maga, materiális értelemben. A dolognak ez úgymond csak a felszíne, amit egy alap-, egy közép- és egy felsőfokú borismereti tanfolyam elvégzése után garantáltan tudni fogunk (a szenzorikus analitika, a borelemzés tanulható, trenírozható, közepesnél jobb képességek megléte nélkül is!). Csak az ekképp értett, tehát tágabb kontextusba helyezett, a magaskultúra felől nézett episztemológia az, ami a borismeret terén a valódi kérdéshez juttat el bennünket: mi a dolog valódi természete? Ez persze innentől metafizika, vagy ami ugyanaz: borértés. A kérdést egyébként fentebb már megválaszoltuk. Ha a borkultúra a magaskultúra része, akkor a borértés, amivel a borkultúrát csinálunk az az aktus, amivel a társadalmi összetartozást és fennmaradást mozdítjuk elő. A borértés ebben az olvasatban ekvivalens a zenei vagy az irodalmi iskolázottsággal, ami felé kezdetekben egy iskola indít el bennünket, a rendszerelmélet – esetünkben a borismeret – elsajátítatása által. Eleinte elég, ha megtanuljuk elemezni a bort, rendszerezni a vele kapcsolatos ismereteinket. Persze, ha elég kitartóak vagyunk, ezen a téren messzire vihet az út. Ha valaki elég kitartó, a felsőfok elvégzése után lehet belőle nemzetközi borakadémikus, vagy akár Master of Wine is. Kohéziós és kommunális jelentősége viszont abban áll, ha megértjük miképpen tehetjük általa magasabb minőségűvé emberi kapcsolatainkat. Ez minden kérdés közül a legelső.
Az előbbi kérdésre válasz tulajdonképpen nincs, hisz’ az az egyén és a kivétel kérdése. A felsőfokot közepes képességekkel, a borakadémikusi szintet kitartással és fáradhatatlan önszorgalommal, a Master of Wine szintet kivételes képességekkel realizálni lehetséges. Az utóbbi kérdésre viszont válasz van, mert az mindenki kérdése. Miképpen lehet törékeny és felszínes, zavaros és meg nem értésen nyugvó emberi kapcsolatainkat szilárddá és méllyé, értelmessé és megértésen nyugvóvá tenni? Zenével, irodalommal, borral, borvacsorával, szóval minőségi összejövetelekkel, beszélgetésekkel, másokra figyeléssel, összetartozni vágyás által.