A boros tatyó – Táskámban a kedvenc borom

Nemrégiben a kifürkészhetetlen sors egy borvidékre költöztetett, ezért életem korábbi helyszínén élő barátaim elbúcsúztattak. Ki saját készítésű kis ajándékkal, ki egyéb ötletes és/vagy praktikus dologgal engedett utamra, de mindenki a személyemhez valahogyan kötődő útravalóval ajándékozott meg. Sajnos a barátnőm gyerkőcei által lufiból hajtogatott kutya már kilehelte a lelkét, addig fogyatkozott belőle a szusz, míg mára inkább csak egy anorexiás kis fürge gyíkra hasonlít, de még mindig őrzöm. Elfogytak már az ajándékba kapott borok, és a barátok által sütött-főzött-kevert-kavart kulináris kis ereklyék is, de még mindig itt van az ajándék boros tatyó!

Szóval már megint egy nőcis téma. Mert én is nő vagyok... Ezért állandóan táska problémáim (is) vannak. Egyetlen táskába mindent bele szeretnék zsúfolni, amiről úgy gondolom, hogy a következő négy hosszú órában szükségem lehet rá, és amennyiben nincs nálam, leáll a föld forgása, megfagyok, kiszáradok, éhen halok, vagy hasonló borzalmak történnek majd. Azért is nehéz a helyzet, mert ugyebár itt van nekem ez a bor iránti rajongás, tehát legtöbbször szükségem van (ha-ha, lenne!) helyre egy jegyzetfüzet, egy fényképezőgép, egy kóstolópohár, egy köpőcsésze számára, természetesen az alap nőcis dolgokon kívül, mint például bicska, parányi elemlámpa és dugóhúzó (spontán szalonnázásra-hagymázásra, sötét kerek erdő közepében világításra, dugóhúzásra bármikor igény támadhat egy nőben is!). Hogy miért hordok magamnál kb. három éve miniatürizált varrókészletet, és miért aznap lett volna rá szükség, amikor arra gondolván, hogy három évig úgysem kellett, egy laza mozdulattal kiraktam a táskámból? Na, hát igen... Erről beszéltem. És persze irigykedve nézem férfitársaimat, akik egy egész napos boros kiruccanásra egy szál zsebre tett kézzel indulnak el. Maximum valami lapos, könnyű kis tatyó lengedez az oldalukon, amiből például egy borfesztiválon mégis előkerül minden, jegyzetfüzet, fényképezőgép, ásványvíz, kóstolópohár, köpőcsésze, esőkabát, és amikor kollégám még két kerek sajtot is előhúzott az amúgy 20x20 cm-es „kistáskájából”, akkor fogtam padlót. Ezt hogy csinálják?

Nos, ezért örültem a barátok ajándékának, a boros tatyónak, amely hivatalos nevén piknik táska, de én amolyan klasszikus értelemben vett piknikezésre még nem használtam, boros kellékek egy helyen tárolására, és szállításra viszont igen. Két pohár (vagy egy pohár és egy köpőcsésze) és egy palack bor számára van benne biztonságos, azaz rögzített hely, na és a praktikus kis kallantyúkba és tartókba lehet akasztani tollat, cseppőrt, dugóhúzót, kapszulavágót, bármilyen apróságot. Mivel a tatyó párnázott, ezért akkor sem kell szívrohamot kapnom, ha éppen egy palack Romanée Conti kuporog benne az autóban (hja, mintha ez rendszeresen előfordulna velem!), és egy merészebb kanyarban a táska kidől a sorból. Na, jó, azért biztosan nem lenne természetes a mosolyom, hallva a cucc halk puffanását, de szilánkos törésre valószínűleg nem kell számítani, biztonságos „gyermekülés” ez a boros palacknak. Bár én a magam részéről palackot ritkán szállítok benne. Úgy értem odafelé, mivel leggyakoribb előfordulási helyem ott van, ahol palackok felbukkanása is várható. Ugyebár Dunába meg minek vizet hordani? Inkább el kell onnan hozni. Tehát a hazafelé út már más kérdés, akkor azért általában megtelik a tatyó, hogy éppen mikor mivel, az maradjon az én titkom, akár a Ponyvaregény című filmben – ahogy mondani szokás: Vigyázat, alább a cselekmény részletei következnek, akár a végkifejlet is szerepelhet! – szóval, ahol soha nem derül ki, mit tartalmazott az a táska, amiért a két főszereplő, Jules és Vincent annyit lövöldözött és káromkodott keresztül-kasul a filmben. (Az „f” betűs angol szó állítólag 265 alkalommal csúszott ki a szereplők száján. Ejnye!).

Visszatérve a boros táskára, egyik, hogy is mondjam csak, gasztronómiában járatos (azaz szeret jókat és jóízűen enni) ismerősöm szerint a palack helyére éppen befér néhány gyulai páros kolbász és egy vekni kenyér, a pohártartókba pedig egy-egy vöröshagyma. Hát igen… Kinek mi a fontos, ezek szerint a táska többfunkciós, én azért inkább az eredeti verzióban használom. Egyébként is marad sajnos a nagyméretű női táska, ami, mint tudjuk, úgyis mindent elnyel, csak győzzük cipelni magunkkal. Egy magazin jó (?) tanácsa szerint egy igazi nő még váltócipőt is hord magánál, hiszen az már tényleg nem foglal el sok helyet, és így a napközbeni futkosós cipőt bármikor tűsarkúra válthatjuk, nem érhet minket meglepetés. Nos, nőtársaim nevében is köszönöm a fantasztikus ötletet, de én a magam részéről szeretek meglepődni. Úgyis ott van a tatyóban annyi minden, kulcsok, telefon, kencék, ficék, igazolványok, pénztárca, férfiak által be nem azonosítható funkciójú, általában „Felesleges” gyűjtőnevű tárgyak, és időnként a legédesebb terhek, vagyis a boros kütyük, és egy palack a kedvenc boromból!