Első borunk…

Persze megint csak az a bor: vörös, fehér, rozé, lehet akár szőlőből is - ki tudja, bizalmi termék… De néha vannak egészen jó utánzatok is. Akár a festett hölgyek jó vastag vakolattal: távolról vonzó dámák, közelről múmiák. Aztán másnap reggel ébredéskor hasogat a fejünk, ahogy a mellettünk fekvőre pillantunk – tényleg úgy néz ki, mint egy borospalack?

Próbált visszaemlékezni az elsőre. Nehezen ment, valahogy több első is volt. Fanyar ízű házi borok, mulatságokban kimért ecetes vörösbor málnaszörpös szóda egyveleggel, a régi kocsma félédes traminije – mert csak azt lehetett meginni. Az első élmény, az utánzás időszaka, amikor kedvtelve nézte a felnőttek poharazgatását. Aztán amikor a vendégeket kikísérték és egyedül maradt az asztal közelében, titokban belenyalt a maradékba. Talán ez volt az első. Nem erre számított, később tanulta meg, hogy mi az a bor.

Mint az első ember a Holdon, leng a zászló a kőporos ürességben. Az első bábszínház előadás, amelyen tudta, hogy kitől kell félni… Az első hajnali belépő a Padlizsán utcai lottózó-borozó-nyerőgépes szekcióba, hogy „kérek egy féldeci kevertet meg egy fehér fröccsöt hozzá”…

Tényleg belevésődik az első élmény az emberbe, ezért nem mindegy, hogy ki és hogyan, valamint hogy mivel végzi a beavatást. Megoldódna a magyar bortermelők évszázados problémája az értékesítéssel, ha az ifjúság nem csak véletlenül, és ki tudja milyen ellenőrizetlen körülmények között fogyasztaná élete első pohár borát. Régi olasz filmekben történik meg gyakran, hogy a papa elviszi pelyhedző állú fiacskáját a kuplerájba, és ott a leggondosabb nénire bízza. Nem szabadna félvállról venni a kezdeti borkultúrálódást, hány és hány félresiklott borízlés születik az elsőkből? Milyen traumákat okoz az első negatív élmény? Sajnos ezekből az élményekből születnek az édes merlot-t fogyasztók tömegei. Mert ha egy száraz bor rossz, akkor nagyon rossz, hiszen nincs ott az „ápol és eltakar” cukormaszk. Ezek után tüzes vassal is nehéz a jó száraz borok fogyasztására rábírni az illetőt, otthagyva a megszokott „Édes élet” fantázianevű borkeveréket. Borismeretet mindenkinek! – sóhajtotta Ernő. Hiszen aki nem ismeri hazája borait, hazáját se ismerheti igazán. Önmagát sem – a megfelelő borismeret együtt jár a jó önismerettel. Csak borkultúrált országok rendelkeznek igazán mély kultúrával…

Ernőt, mint bortudósítót gyakran meghívják különböző bortesztekre, borvacsorákra, borversenyekre, ahol szintén meghatározó tud lenni az első bor. Olykor több éves, hordóban, palackban dédelgetett borászati álmok omlanak össze egy-egy szerencsétlen kóstolói sorrend által. A hiba, a tévedés lehetősége fennáll, ott lebeg minden borbíráló feje felett. Egyesek azt javasolták, hogy minősítsenek gépek a versenyeken, erre felkapta a fejét. Micsoda abszurd ötlet! Rendben, tehát sav: 5,6 %, cukor: közel 0,9 % (0,85), alkohol: 13 fok (12,5). A szerkezet a másodperc törtrésze alatt felvázolja az extrakt tartalmat, a teljes színképelemzést is köpi, és a bor felszínén lebegő finom párát, az illatfelhő jellemzőit is kiírja…

- De Uraim, hol maradna az összegzés? Miképpen jelezné, értené a gép, hogy jó az a bor, hogyan lenne a szerkentyűnek ízlése?

- Hát kolléga, sok borbírának sincs ízlése, csak nyomja a gombot – akkor nem mindegy?!

Az első bor olyan, mint az első pillantás egy találkozáskor. Minden lehámlik hirtelen, ebben a moccanatban egyesül a múlt, a jelen, a jövő. A borkóstolón nem lehet első tétel gyanánt rögtön egy bonyolult vörössel kezdeni. Talán nem egészséges rögtön a pamlagra omlani az első randevún sem, kell egy kis fokozatosság a megismerésben is. Vagy mégsem? Szigorú elvek mentén kiszámolva, kicsit unalmasabb a lét – jó néha eltérni a sablonoktól.

Aztán jöhet a második… Első nélkül nehezen lenne második, valahogy vágjunk bele.

- Főúr, most hozzon abból a másik fajtából, a jobbikból…