Külföldi útjaimról hazatérve mindig örömmel és csodálattal gondolok vissza arra, ahogy a külhoni borászok összefognak egymással. Az elérendő közös cél érdekében minden személyes ellentétet félretesznek, és együtt indulnak a saját maguk által kijelölt rögös úton, ahol nyilván egyikük-másikjuk el-elbukik, de mivel többen vannak, így mindig lesz valaki, aki segít. Ugyanakkor itthon szomorúan konstatálom, hogy ez az összefogás még milyen gyermekcipőben jár – annak ellenére, hogy mindenki ennek a szükségességéről beszél mindenhol. Nem fogok belemenni annak a történelmi háttérnek a boncolgatásába, hogy nálunk miért alakulhatott ki ez a „mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti” mentalitás, de részben azért megérthető ez a hozzáállás, ha az elmúlt fél évszázadra gondolunk. Éppen ezért nagyon nehéz elfogadni azt a tényt, hogy ami egykor jó volt – vagy legalább is szükségszerű – a fölött már rég elszállt az idő.  Ez különösen igaz a kisebb borászatokra, akik ha rájönnek az összefogásban rejlő lehetőségre, akkor az elérendő céljaikat valószínűleg fényévnyi ugrásokkal előbb fogják majd elérni, mint ennek hiányában. Egy ilyen példamutató kezdeményezésnek lehettünk tanúi július 26-án az első alkalommal megrendezett KóBor túrán, mely felett a Zánka-Nivegy-völgyi Borút Egyesület bábáskodik. A hivatalos sajtótájékoztatón a borút múltjába, jelenébe és jövőbeli elképzeléseibe avattak be minket – természetesen borkóstolással és pincelátogatással egybekötve.

 

A megjelenteket Varga Zoltán a Balatonfüred-Csopak borvidék hegyközség elnöke köszöntötte, s hangsúlyozta, hogy a borvidék életében ez hatalmas lépésnek számít. Mint minden más borvidéken, Magyarországon itt is elkészültek azok a termékleírások amelyek tartalmazzák azokat a pontos meghatározásokat, amelyeket a termelők hoztak meg saját magukra nézve és amihez tartaniuk kell magukat. Nagyon fontos, hogy a Balatonfüred-Csopak borvidéken belül a Nivegy-völgyben közel 600 hektár szőlőtermő terület van, amely Magyarország egyik leggondozottabb szőlős vidékéhez tartozik. Látni is lehetett a szorgos kezek munkáját a szép, karbantartott ültetvényeken, amelyekből nagyon is jó borok készíthetők. Ez azonban önmagabán még nem elegendő a sikerhez, mert a borokat el is kell adni, vagyis egy kis hírverésre, reklámra van szükségük. Az itteni termelőknek meg kell mutatniuk, hogy milyen boraik vannak és ehhez nagyon jól kapcsolódik az a KóBor gondolat, hogy összefogva lehet reklámozni az itteni termékeket, sőt az itteni turisztikai viszonyoknak megfelelően a társulás egyben azt is jelenti, hogy lehet étkezni, borokat kóstolni és a közel, szinte egymás mellett lévő pincészetek látogatásával betekintést nyerünk a táj gyönyörű szépségébe is. Elsősorban azoknak az embereknek ajánlják a szervezők ezt a túrát, akik inkább a gyorsabb tempót részesítik előnyben. Rapid randi helyett rapid borkóstolás. Bár ha belegondolok, akkor a Nivegy-völgyi KóBor túrán egyik sem zárja ki a másikat. Egy-egy helyen a vendégek nem órákat, hanem 30-40 percet töltenek. Az ötletgazdák azt remélik, hogy ezzel olyan követendő példát állítanak a borvidéken amihez más borászatok is rövidesen csatlakozni fognak.

A legszimpatikusabb dolog ebben a borvidékben, hogy a fiatalokat bevonják az idősebbek a helyi bortermelők és borászok közé- mondta Dobosi Győző. Gyakorlatilag valóban ott tudnak lenni mindenhol a borvidék agilis fiataljai. A túrán résztvevő pincészetek bemutatása a bortúra állomásainak sorendjében: Lídia Borház (Varga András), Dobosi Pincészet (Dobosi Győző), Cse-Ki Pince (Cseh és Kiss család összefogása, Kiss Csaba), Molnár Családi Pincészet (Molnár László) valamint Zsóka fogadója (Demeter Ágnes), amely a helyi gasztronómia fellegvárát jelenti. A kezdeményezésnek a célja, hogy egész éven át folyamatosan (minden pénteken) tudja biztosítani a pincészetek látogatását, hiszen ahogy Dobosi Győző fogalmazott, a világ egyik legkönnyebb dolga nyáron a Balaton körül boros túrát üzemeltetni. A szervezők hosszabb távban szeretnének gondolkodni, még ha a látogatók száma nyilvánvalóan esni is fog, de a téli szezonban is szeretnék magukat tartani a most meghatározott ütemtervhez. Ezen túlmenően a közeli Veszprémet is szeretnék bevonni a borútba, legalább egy állandó buszmegálló erejéig ahonnan az utasokat Szentantalfáig vinné a kisbusz. A KóBor túra első összejövetelének megünneplésére – nagyon ötletesen – a négy pincészet, egy-egy olaszrizlingjét öntötte össze megalkotva a KóBor cuvée-t. Így ha vérszerződés nem is jött létre a borászok és megjelentek között, de mindenképpen hivatalosan is megpecsételődött az akarat és az elköteleződés.

A Dobosi Győző jelenséget nehéz leírnom. Igazából találkozni és beszélgetni kell vele. Vagy inkább csak hallgatni.  Úgy érzem, hogy borvidékeink valahogy kinevelik magukból azokat a fiatal borászokat, akikre már most felnéz mindenki. Elég ha Bolyki Jánost (Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok) említem Egerből vagy Juhász Tibort (Pastor Pince) Szekszárdról. Náluk minden egyben van. A boraik nem csak mindenhol megállják a helyüket, de trendi is inni őket, amihez párosul személyes meggyőző erejük, hiszen profi kommunikátor mindegyik. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy a borkóstolójukról kifelé jövet már nem is tudjuk, hogy miért tartunk a kezünkben több palack bort. Hogy kerültek hozzánk? Ki és mikor beszélt rá minket? Igen, kérem, a mai borászoknak a mai kor követelményeiknek kell megfelelni. All in one. Minden egyben. Szőlész, borász, marketinges és vérprofi üzletember. Ebbe a társaságba ízül bele Dobosi Győző, aki fiatal kora ellenére (hiszen csak 26 éves) figyelme a legapróbb részletekre is kiterjed, legyen szó a borászok számára legyártatott egyen KóBor pólóról, a különböző méretű szórólapokról vagy a tányéralátét gyanánt kinyomtatott színes papírlapokról, amelyen minden pince fel volt tüntetve egy fényképpel. Nekem csak egy régi fehérnemű üzletlánc reklámja jutott róla az eszembe a ’70-es évekből: Aranypók – Mi ügyelünk a részletekre.

Győző elmondta azt is, hogy a borút egyesület tagjaként nem tudott azonosulni annak csipkerózsika álmát alvó, kicsit tetszhalott mivoltával, ahol nem történt semmi az éves tagdíj befizetésén túl. A fiatal borász szerette volna felébreszteni többi egyesületi társát, így az itt jelenlévő pincészetekkel összefogva első lépésnek gondolták ki a KóBor túrát, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy e húzássukkal követ dobnak az állóvízbe, és amitől a többi borász is látni fogja, hogy érdemes összefogni és hozzájuk csatlakozni, mert végre történik valami. Így az aktivitásukkal még több élettel tölthetik fel a borútat. „Jelenleg még ott tartunk, hogy nagy a felháborodás. Tehát amit akartunk azt elértük – mondta Győző mosolyogva. Kérdezik, hogy miért szervezkedünk külön, de a második kérdésük már az, hogy hogyan lehet ide bekerülni. Erre mindig azt mondom, hogy semmi pluszt nem kell tenni, mint amit a borúti tagsága révén már amúgy is vállalt. Nagyon sokan sajnos nem hiszik el, hogy képesek rá. Vannak borút térképeink az összes taggal, ugyanakkor az esetek nagy részében, ha a borra fogékony kirándulók eljutnak az egyes pincékhez, akkor azokat zárva találják.” Nem nehéz belegondolni; külön-külön nyitva tartani a borászoknak nem éri meg, de így összefogva, tudva azt, hogy péntekenként érkeznek a vendégek ezt mindenki örömmel vállalja.

Barik Lájt, Szentantalfai Merlot 2011 (Cse-Ki-Bor): Kit érdekel, hogy milyen bor van a palackban, ha ennyire eltalálták a címkéjét! Világelső, főnyeremény! De tényleg! A merlot 2-3 hónapos enyhe érlelésen esett át, ezért lett lájt. A barik jelentésével meg birkózzon meg a kedves olvasó. Illatában és ízében könnyedség és gyümölcsösség, de senki nem erre fog emlékezni, hanem a címkére! Az viszont egy éltre beleégett az agyunkba és csak is a Cse-Ki-Borhoz tudjuk társítani. 

Füredi Gyöngyöző rozé 2012 (Lídia Borház):üde és friss – pont, ahogy azt a legnagyobb melegben a Balaton parton elképzeljük. A rozé alapanyag 2 hektáros tihanyi kékfrankos ültetvényből származik, 12,2 %-os, visszafogottsága miatt kimondottan szerethető. A rozét a jövetelünk előtt egy nappal palackozták le, de még így is levette a lábukról a társaság hölgy tagjait. Talált, süllyedt! A szomorú hír, hogy már csak 50 palack maradt belőle, mert az idei Kékszalag vitorlásversenyre Varga Andrást egyszerűen kifosztották. A borász személyes kedvence, 6-7 C-ra behűtve ajánlja.

Balatonmelléki BIO Kéknyelű 2011 (Dobosi Pincészet):

Hamisítatlan kéknyelű, és ráadásul még BIO is. Elegáns, visszafogott illattal. A balatoni borokra jellemző határozott savval és ásványossággal. Ez a Kéknyelű a maga 87,4-es pontjával a XXXIV. Országos Borversenyen aranyérmet szerzett a Dobosi Pincészetnek. Ez volt az első év, hogy nem nevezte a pincészet a kéknyelűjét a Badacsonyban megrendezett kéknyelű borversenyen ahol sokszor elsőként végzett – amivel kihívták több badacsonyi borász ellenszenvét, mondván, hogyan nyerhet egy olyan kéknyelű, ami nem a Badacsonyban termett.

Szentantalfai Rajnai rizling 2012 (Molnár Családi Pincészet):

Tipikus rizling, a kiegyensúlyozottabb fajtából. Gazdag illat-és zamatanyaggal ugyanakkor a közepesnél kicsit több cukorral. Azonban, ha a bort a pincészet teraszán kóstoljuk, akkor mégsem erre, hanem az előttünk elterülő festői tájra koncentrálunk.

Zsóka fogadója (Demeter Ágnes): Itt kezdtük a túrát a sajtótájékoztatóval és ide is érkeztünk vissza. Mi volt a különbség délelőtt tíz és este hat között? A fogadóban lévő vendégek számát tekintve semmi. Délelőtt a reggelijüket fogyasztó emberekkel volt tele, délután pedig egy esküvő násznépétől volt hangos a fogadó. A KóBor túra megkoronázását és egyben lezárását is Demeter Ágnes által megálmodott vargányás sertéspaprikás jelentette galuskával szentantalfai értelmezésben. Fenséges volt!

Lehetséges, hogy ez tényleg ilyen egyszerűen menne? Csak egy jó ötlet, pár fiatal és kevésbé fiatal, agilis borász közös céllal? Minek fektessenek abba nagy energiát, hogy elmondják, mit miért nem lehet és még meg is indokolják, ha kevesebb erőráfordítással mindez működik és a borászok is örömüket lelik benne. Rólunk fogyasztókról nem is beszélve. Azért pár építőszándékú kritika engedtessék meg. Nagyon is üdvözölendő dolog, hogy a KóBor túrának saját weboldala van. Jó, ez ma már a szükséges minimum. Ugyanakkor az itt meglátogatott borászatoknak már ne legyen fejlesztés alatt a honlapjuk, illetve ne olyan honlapjuk legyen, aminek a nevének semmi köze a borászat nevéhez. És még valami, ha a legutolsó érmeinket 2006-ban nyertük, akkor inkább ne töltsük fel őket a képgalériába, vagy egészítsük ki a mostaniakkal is. Azt hiszem, hogy ezek a hiányosságok azonban leginkább a generációs korkülönbségnek tudhatók be. Azonban, ha ezen is sikerül változtatniuk a szervezőknek meggyőződésem, hogy a siker garantált. És nem csak egy nyári szezonra. Hajrá KóBor! Csak így tovább Szentantalfa!