Valamiért tavaly sem sikerül kijutnom erre a borbemutatóra, akkor is közbejött valami. Idén meg a feleségem parancsolt rám, hogy elválik, ha nem rakjuk végre rendbe a kertet. Megjött a jó idő - nem volt választásom.

Úgy tűnik nincs szerencsém ezzel a rendezvénnyel, sőt, egyre rosszabb: már másra is szerencsétlenséget hozok...

A jegyet ugyanis odaígértem a kolleginának.

 

Aztán vártam, hogy hozza a postás. Több mint egy héttel a rendezvény előtt feladták nekem.

Aztán csak vártam, csak vártam, ami kifejezetten rossz hatással volt a bioritmusomra és az idegrendszeremre is. Zita nálam reklamált, én Gábornál, és végül István mindenkinél. A Magyar Postánál senki.

De minek is? Elintéznék, hogy megtartsák újra Közép-Európa legnagyobb boros seregszemléjét, csak nekem? Mert ha igen, akkor mégis én mennék, nem Zita. Most már ráérek - bár a kert még nincs teljesen kész. De sokat dolgoztunk, és most már elengednének. Nem hagynám ki, ha megrendeznék nekem újra. Ha valaki olvassa ezt a postától: mondjuk most hétvégén ráérek.

Esküszöm, sajnálom, hogy nem inkább kilopta az élelmes sátánista postaalkalmazott a húszezer forintos belépőt a borítékból. Az, aki ráragasztotta fejjel levelé Jézust a kereszten a borítékra. Olyan snassz így megkapni, kedden, két nappal a rendezvény után... Legalább valakinek lett volna egy, pontosabban két jó napja. Egy szürke kis hivatalnok borrajongóvá válhatott volna egy életre. Mert azt mondják, jó volt. Hogy voltak idén is nagy kavarodások, de nem volt teljes a káosz, mint tavaly. Nagy seregszemléken így van ez. Gondolom. Hogy mi lehetett a levelemmel? Elsöpörte egy másik nagy seregszemle emléke, a Március 15-i forradalmi hangulat. Gondolom.

Ja, és kertészkedés közben is fölhívott egy ismerősöm, hogy te, kint vagy a VinCén?
A kertészkedés lényege egyébként az volt, hogy egy négyköbméteres konténert kellett megtöltenem olyan betonnal, amit a kertben lelek. Ennél egészen biztosan jobb volt a VinCe. Jövőre újra megpróbálom...