- Akkor mi lesz most a feladat?

- Egy borbeszélgetés.

- Ez egy új műfaj…

- Rendben, bár a meleg idő megfontolásra készteti az embert, mennyit igyon.

- Éppen vizsgaidőszak van az egyetemen, ez egy nehezebb ciklus. Öt vizsganapot kellett megjelölni, ami érthetetlen, de sajnos ilyen a rendszer. A diákok pedig – bár megkapják a megfelelő tudásanyagot – nem teljesítenek, hullanak, mint az őszi legyek. Bár tisztességesen tanulnak, de nem kreatívak.

- Igen. Azonban amikor már gondolkodni kell, baj van. Ami a könyvet illeti, jól megy, 8 000 példányt rendeltek a kereskedők, azóta már után kellett nyomni 5 000-et. Azt saccolom, hogy a Kelemen Anna könyv 60 000-es példányszámának körülbelül a felét fogjuk elérni, 30 000-et.

- Válság van, alig van vásárló, ennek ellenére ez a könyv minden sikerlistán bent van az elsők között. Annak ellenére, hogy semmiféle nagyszabású reklámja nincs…

- Én azért láttam egy reklámot a blogon. (www.havashenrik.hu)

 

- A blogon megy a reklám, de hogy a nagykereskedők mikor fizetnek majd, az egy másik kérdés. A video blogos történet egyébként jól működik, nagy az érdeklődés, akadt egy új üzlettársam is. Úgy tűnik, hogy amerikai mintára sikerül felfejleszteni a Havas Henrik.hu-t, és egy komoly video blog site lesz belőle. Ennek a műfajának nagy jövője van, úttörők leszünk a magyar piacon. Mindeközben készül a börtönkönyvem, mely ősszel jelenik meg. Olyan gyilkosokkal készítek interjút a szegedi Csillagban, akik már soha nem jönnek ki a börtönből. Életfogytiglanra ítéltek, akik elől még a kedvezményes szabadulás lehetőségét is elzárták. Kemény emberek, van köztük sorozatgyilkos, egykori idegenlégiós... Érdekes figurák. Legutóbb pedig a soproni kaszinógyilkossal beszélgettem.

- Depresszió? Az egyszer volt…

- Egyszer volt, hol nem volt?

- Igen, 14 évvel ezelőtt volt egy gyógyszeres kezelésem, azóta változó. Ilyenkor vizsgaidőszakban, szóbeli vizsgák előtt szükségem van némi nyugtatóra, mert fel tudnak idegesíteni. De semmi különös, együtt lehet ezzel élni. Inkább a sporttal van problémám, tavaly porccal operálták a térdem, de most már rendben van. Rendszeresen teniszezem, és minden héten járok gyógytornászhoz.

- A borral való kapcsolatom gyerekkorban kezdődött. Apám a vasútnál dolgozott, és ha Eger környékén volt dolga, vagy ha valamelyik barátja arra járt, mindig megjelent az asztalunkon egy egri Medoc. 8-10 éves koromban került sor az első kóstolásra, de egész gyerekkoromban vártam, hogy mikor bukkan fel a Medoc csatos üvegben. Felejthetetlen volt.

- Ha kíváncsi rá, mit ittam tegnap este, Vincze Bélától egy Arcanum-ot. Éjfélig néztem a televíziót, bár nem volt jó film, egyszerűen csak érdekes. Kilenc óra magasságában úgy voltam vele, mi lenne, ha kibontanék egy üveg bort, majd el is kortyolgattam negyed egyig. Nagyon kellemes volt, bár egyébként a Vincze Béla borok iránt elfogult vagyok.

- Igen, láttam a video blogban, hogy amolyan „Klapkás” stílusú reklámban népszerűsítette ezeket a borokat…

- Számomra azért szimpatikus Vincze Béla, mert szintén alulról kezdte, és a mentalitásunk is hasonló. 1979-ben kerültem be a rádióba, mindenki valakinek a valakije volt én pedig egy tehetségkutató pályázatnak köszönhetően jutottam be. Nem ismertem az égvilágon senkit. Vincze Béla is saját erőből építette fel a birodalmát, az ilyen típusú ember számomra rendkívül szimpatikus. Természetesen kevés, hogy szimpatikus, a borai is megragadtak.

A borokkal kapcsolatosan fordulópont volt az életemben, amikor anno Genfben találkoztam egy lánnyal, akinek a rokonságában volt borász. Általuk ismertem meg a reduktív borokat. Bevallom, addig lenéztem ezt a technológiát, mivel számomra komolytalannak tűnt, ismerve a szocialista „tartályos” borokat. Körbejárva az ottani pincészeteket azonban rögtön megváltozott a véleményem.

Másik nagy meghatározó élményem volt Dél-Amerikában Tokay, mely állítólag egy hazánkfiáról kapta a nevét. A horizontig terjedő óriási szőlőültetvényeket láttam, amelyek hihetetlen precizitásról árulkodtak, szinte még a fűszálak is egy irányba álltak. Itt fantasztikus aranyérmes borokat kóstoltam, és egy méregdrága tételt haza is hoztam…

- Nem, ennél sokkal borzasztóbb dolog történt. A bor ugyan tökéletes volt, ellenben az egyik kissé alkoholista barátomat egy bridzsparti közben 10 percre magára hagytam, és pillanatok alatt legurította a több száz eurót érő bort. Azt hittem, megölöm, fél évig nem is álltam vele szóba.

A következő jó sztori Kaliforniához kötődik. Az ottani borok híve lettem, így amikor Amerikában jártam, nem hagyhattam ki a kaliforniai Napa-völgyet. Vasárnap, pontosan 5 perccel 17 óra után érkeztünk meg az általam kiszemelt borászathoz. Rengeteg autó parkolt az épület előtt, ragyogó napsütés, a tulajdonos ott állt a kövérkés fiával. Már készültem a kóstolásra, tudtam, hogy mit fogok kérni. A borozóban rengetegen voltak, ám a tulaj megtagadta a kiszolgálást a törvényre hivatkozva, mondván, 5 perce már nem lehet kitölteni a bort. Méltatlankodásomra, hogy most is sokan fogyasztanak, azt válaszolta, hogy így van, de ők már korábban elkezdték az italozást. Mondtam, hogy én Közép-Európából ezért jöttem ide, őt ez nem érdekelte, sőt a következő ivóban is így jártunk. Végül úgy tudtam megkóstolni a helyi bort, hogy egy mexikói kisegítő az üzemanyagtartályok és a pottyantós budik között kihozott egy palackkal.

- Mi a véleménye a magyar borászatról és borkultúráról?

- Büszkeséggel tölt el, ha magyar bor látok bárhol a világban. Sajnos Brüsszelben egyetlen magyar bort sem lehet kapni, sőt külföldön máshol is csak kevés helyen, de nem lehet több évtizedes szünet után egyszerre feléledni. Bár Szentpétervár alapításának 300. évfordulóján a Putyin által tartott fogadáson a meghívott kormányfők és delegációk desszertborként tokajit kortyoltak, mégis szomorú tény, hogy Tokaj hírneve megkopott. Ennek ellenére vannak ígéretes próbálkozások. Villány helyzetét jobban ismerem, mivel volt ott szőlőm és borozóm is. A helyiek körében valaki elterjesztette, hogy le akarom őket főzni, és meg akarom mutatni, hogy miképpen kell bort készíteni. Ezek után gondolhatja, milyen népszerű lettem. A legnagyobb tanulsága a dolognak az volt, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért, illetve, hogy több száz kilométerről nem lehet egy vállalkozást irányítani.

- Hangulattól függ leginkább, hogy mit fogyasztok. Például tavaly fordult elő velem, hogy megkívántam egy kis konyakot, roppant módon meghatott az illata. A borokban kedvelem a fehéreket is, a könnyű reduktív borokat is fogyasztom, a fröccsözést is kedvelem, fajtára nézve elsősorban a rizlingeket, a juhfarkat.

- Félreértés ne essék, nem Hemingway-hez akarom magam hasonlítani, de ő azért dolgozott újságíróként, hogy megtanulja az írást. Ezzel szerzett alapot Párizsban a későbbi szépirodalmi munkásságához. Valahogy én is így vágtam bele az újságírásba, hogy először megtanulok írni, majd jönnek a színdarabok forgatókönyvei. De annyira sikeres lettem a pályán, és annyi pénzt kerestem, hogy nem bírtam abbahagyni. Most jött el az idő, hogy elővegyem a régi ötleteimet, félbehagyott színdarabjaimat, és írjak. Lehet, hogy változik most az életem…

- A 1980-as évek végét. Amikor 1999-ben megkaptam a Táncsics-díjat szerepelt az indoklásban, hogy egyik alakítója voltam a korszerű magyar rádiózásnak. Ez volt az az időszak, amikor egészen elképesztő teljesítményekre volt lehetőség a pályán. Forró Tamással - többek között - mi voltunk az első szocialista országból érkező újságírók, akik bemehettek a Szabad Európa Rádióba, és dokumentum műsort csinálhattak. Tarnói Gabival készítettük a Szorítóban című vitaműsort, mely szintén sok szakmai elismerést hozott.

- Nem. Jönnek olyan hülyeségekkel, hogy egyszer egy éhségsztrájkoló igazgatónőnek azt mondtam, hogy majd örül ennek a férje. De tényleg kövér volt az asszony, legyünk őszinték.

- Már az Anna könyv után is azt gondoltam, hogy több ilyen könyvet nem írok. Később Anikó következett, akiben eleinte semmi fantáziát nem láttam, majd kiderült, hogy egy érdekes világot képvisel. Most gyilkosokkal beszélgetek, és tartok egy újságíró-tanfolyamot is a szegedi Csillag börtönben. Nyárra egy krimin gondolkodom, és szeretnék egy színdarabot is befejezni. A Klub Rádión is vezetek egy műsort, könyvekről beszélgetünk. Élvezem, hogy újra élő adásban dolgozhatok.

- Engem a pártsajtó idegesít, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszava, ezektől ki vagyok készülve.

- Nem kell őket olvasni…

- A Story Tv-n és az ATV-n is vezetek műsort. A bulvársajtót is muszáj elolvasni, ami kereskedelmi televíziókban megy, azzal nem foglalkozom, ami közszolgálatiban megy, az pedig elég gyatra.

- Milyen embernek tartja magát Havas úr? Szokott-e félni valamitől?

- Kifejezetten jó embernek tartom magam, ami nem látszik. Nem szoktam félni, általában nincsenek problémáim.

- Az volt a legemlékezetesebb, amikor letettem az esküt. Tokajival koccintottunk Göncz Árpád köztársasági elnökkel, majd a protokoll szerinti 3-4 perc helyett 40 percig beszélgettünk.

Ez a kadarka a poharamban tényleg finom zamatú volt… Eszembe is jutott egy újabb boros sztori! Egyszer egy francia vendéget fogadtam a szegedi egyetem jóvoltából. A feleségem csodálatos vacsorát főzött, de nem én gondoskodtam a borról. A professzor szinte elájult a Szabadság-hegyi lakásunk panorámájától, a kertünket arborétumnak nevezte, a falon lévő festményekben nem győzött gyönyörködni, a vacsora is pazar volt, és aztán jött a bor. A feleségemre bíztam a borvásárlást, egy műanyagdugós borzalmat vett. De én voltam a hibás, egy nőre bízni a bort!

- Igen, de a feleségem teljesen járatlan volt a témában. Azt hittem, lefordulok akkor a székről… Nagyon kellemetlen élmény volt, bár a professzor udvariasan kezelte a helyzetet, arcizma se rándult. Igaz, nem is dicsérte a bort.

- Még előtte állok. Olyan Nobel-díjas is van, aki 60 éves korában kezdett el írni. Mindig történik velem valami, jönnek az új kihívások. Sosem dolgoztam még ennyit, mint most.

- Sajnos nem nagyon van rá esélyük, mert beskatulyázzák őket. Nekem még sok lehetőségem volt anno. Itt van például Csiszár Jenő. Tőle kaptam a Tanár úr megszólítást. Kipróbálta magát a Reggelben, az Activity-ben, és nem kap több esélyt. Nincs átjárás a pályán, ha vetélkedőt vezetsz, ott is maradsz.

Ha példaképekről kérdez, rengeteg Truman Capote-t olvastam, de Richard Kapuscinski lengyel újságírót is kedvelem. Oriana Fallaci olasz tudósító is közéjük tartozik. A magyarok közül például Szilágyi Jánost, a jóképű, sármos, rámenős riportert kedveltem, aztán jöttünk Forró Tamással mi, a „fenegyerekek”. Nyilván nem voltunk úgy beágyazódva a rendszerbe, mint a többiek, nekünk nem volt vesztenivalónk. Ahogy mondani szokás, jó időben, jó helyen voltunk. Szakmailag Mester Ákosnak köszönhetek sokat, együtt dolgoztam Bolgár Györggyel is. Végh Antal rengeteget segített a tanácsaival, figyelt rám, törődött velem.

Manapság mindenki azt kérdezi, hogy lehet az, hogy Havas Henrik, aki miniszterelnökökkel készített interjúkat, most Kelemen Annácskákkal társalog? Ezek a hangok nem érdekelnek, mint ahogy a mostani miniszterelnökök sem. Antall József volt valaki, Németh Miklós volt valaki, Horn Gyula volt valaki, akár még Orbán Viktor is… Ám az a kupleráj, ami most van… Nem is érdekel már túlzottan a politika, éppen csak annyira, mint egy átlagos újságolvasót.

--

A vacsora és a borok után kicsit megpihenve, alig egy óra múltán már szinte kész anyaggal a tarsolyomban távozhattam a Borbíróságról. Havas Henrik bebizonyította, hogy nem csak újságíróként mozog otthonosan a világban, hanem riportalanynak is kiváló, és nem utolsósorban egy jól sztorizó borkortyoló is.