Kéknyelű – Az igényességre tanító szőlőfajta

A Badacsonyi borvidék egyedülálló fajtájáról bátran kijelenthető, hogy igencsak titokzatos és nemes fajta. Egyediségét nemcsak kizárólagos termőhelye, hanem a termesztése körüli megkülönböztetett figyelem is kiemeli. Karakteres, jellegzetes, elegáns bort eredményez, melynek kortyolgatása közben talán a legtöbbet tudhatjuk meg a hegyről, és a nagy bor fogalmáról is.

A Kéknyelű a Badacsonyi borvidék bora, melyet leginkább helyben érdemes megismerni, ha lehet, a hegy valamelyik bazalttömbjéről lábat lógatva, vagy valamelyik hűvös szőlőlugasban és/vagy pincében kortyolgatva. Megismeréséhez ugyanis idő kell, nem csak azért, mert első alkalommal egyedisége miatt szokatlan és megkapó impressziók érik a kóstolót, hanem mert biztosak lehetünk benne, hogy hosszabb gondolkodásra és beszélgetésre sarkall majd minket az élmény.

Rejtélyes magánélete

Mint minden szőlőfajtának, a Kéknyelűnek is megvan a maga kis titka. Mivel csak női virágzatot hoz, termékenyülése bizonytalan, a többi hímnős szőlőfajtával ellentétben porzószőlő telepítését igényli, önmagában képtelen szaporodni. Hogy a beporzás a szél csendes asszisztálásával mégis megtörténjen, a Kéknyelű tőkék mellé más fajtákat, főképp Budai zöldet, vagy Rózsakő fajtát – a Kéknyelű és a Budai keresztezésével előállított hibridet - telepítenek. E nemes feladat, azaz a Kéknyelű beporzásának elvégzésén túl, mindkét porzó szőlőfajta önálló borként is megjelenik egyre több pincészet kínálatában.

Úri muri

A régi időkben a Kéknyelű termesztését nehézkessége miatt a helyiek úri passziónak tartották, kevesen vágtak bele a vele való kitartó foglalatoskodásba. Ráakasztották az „úri szőlő” gúnynevet is, mivel a fajta olyan keveset és változóan termett, hogy a parasztok nem tarthatták érdemesnek a termesztésre, sokkal inkább olyan fajtákkal kellett foglalkozniuk, amelyekből megbízhatóan sokat tudtak szüretelni. Ma sem találkozhatunk vele úton-útfélen, mindössze 30 hektáron terem. Kizárólag vulkáni talajon érzi jól magát, az egész világon csak a Badacsonyi borvidéken lelhető fel. Nemes fajta, mivel nem terhelhető, mennyiségre nem kényszeríthető, kizárólag csak minőséget produkál.

Gyökerei

Őshonos magyar fajtának, hungarikumnak tekintjük, bár rejtélyességgel származás terén sem fukarkodik. Egyes kutatások szerint a Kéknyelű megegyezik az Észak-Itáliában honos Piccolit fajtával, de jelenléte a Kárpát-medencében évszázadokra tehető.

Fénykorát a XIX. században élte, a filoxéravész előtt az egyik legnépszerűbb fajta volt, a császári udvar is gyakran vásárolta a belőle készült borokat. A két világháború között rendszeresen szerepelt Kéknyelű a Gundel borlapján, és az 1939-es New York-i világkiállításon is borlapra tették. Az előző rendszer, vagyis a nagyüzemi idők tervszámai mellett - ahol nagy hozamokat, sok termést kellett produkálni - nem igazán számíthattak a Kéknyelűre, így folyamatosan háttérbe is szorult.

Különleges ismertető jegyei

A Kéknyelű misztikuma a külcsín-belbecs kérdésében is megnyilvánul. A növény megjelenése (tőke, vesszőzet, levélzet) ősi, robosztus jellegű, erőt sugárzó, míg ezzel szemben fürtje közepes méretű, vállas, laza, ritkás, az átlag szőlőnél 1/3-dal könnyebb súlyú, vastag héjú, zöldes fehér, középnagy bogyókkal. Ezáltal a kisebb, koncentrált szemek kevés mennyiséget adnak, de éppen ennek köszönhetően magas minőséget biztosítanak. Levélnyele kékes, kékes-vörös árnyalatú, innen eredeztethető a fajta elnevezése is. Késői érésű, október elején-közepén szüretelhető. Nehéz természete – mely egyúttal különlegességét is emeli - nemcsak beporzásában, de fagyérzékenységében is megnyilvánul, ráadásul a művelésmódok terén is válogatós, nehezen kezelhető. Nem kedveli a kordonos művelést, leginkább a talaj közelében érzi jól magát. Talán a bakművelésnek örülne leginkább, amely a filoxéravész előtt jellemezte a Badacsonyi borvidéket.

Egyedi zamatok

Bora általában nagyon karakteres, különleges zamatú, tüzes. Ez nem meglepő, hiszen a Badacsonyi borvidék jellegzetesen testes, magas extrakt-, alkohol- és savtartalmú, hosszan eltartható, nagy érési potenciállal rendelkező borairól híres, és e kritériumoknak a Kéknyelű tökéletesen megfelel. Kemény bornak tartják, alkoholban gazdag, sava markáns és határozott, ennek ellenére mégis finom szerkezetű. Nem nyílik meg egykettőre, ízeiben inkább visszafogott, kiteljesedéséhez több év szükséges, kifejezetten jót tesz neki a hosszú érlelés. Az almasav bontás és a mikro-oxidáció során nagy ívű savharmóniát produkál, a fahordós érlelés szépen kerekíti a bort. Illata határozott, de nem tolakodó, általában inkább vegetális, csupán néhány kedves, diszkrét illatú virágszálat nyújt át, nem harsog, nem hivalkodik, parfümöt sem használ. A vezető illatjegy többnyire – a termőhely adottságaiból fakadóan - az ásványosság, a mineralitás, melyet talán legszebben e fajta bora tár elénk. Ízeit nem bonyolítja, semmi blikkfangos tendencia, inkább egyediségre törekszik, és ezt mesterien műveli. Fanyarsága mellett citrusosság, zöldfűszeresség jellemzi, természetesen a vezető jeggyel, azaz a sós-minerális, vulkanikus „talaj ízzel” párosulva. Késői érésben szüretelve törökmézes, méhviaszos, diós zamatokat produkál, ekkor is megtartva az eleven és kifinomult savakat.

Étel párjai

Ritkasága, kuriózum jellege ellenére mégsem kizárólag ünnepi étkezésekhez ajánlható ez a tartalmas bor. Származási helye eleve adja, hogy halételekhez társítsuk, például egy szép szál egészben sütött balatoni fogashoz, de egy citrommal, fehérborssal, leheletnyi fokhagymával ízesített, vajon sütött halat is tehetünk mellé. A tenger gyümölcseihez és a kagylósalátához is remek társ. A Kéknyelű fűszeressége megengedi a kicsit markánsabb ízvilágú fűszernövényekkel gazdagított zöldsalátákat is. Az egészen fiatal Kéknyelűt friss sajtokkal, házi gomolyával, kecskesajttal fogyasszuk, kissé érettebb változatát harcsához, illetve keményebb juh- vagy kecskesajtokhoz társíthatjuk, de egy komolyabban érett Kéknyelűt csak önmagában kóstolva tisztelünk meg igazán.

Változatok egy témára

A Kéknyelű – éppen egyediségének köszönhetően - nem igényel különösebb borászati eljárást, a szőlőt bogyózzák, zúzzák, majd préselik, koracél tartályban erjesztik, ezt követően legalább 6-8 hónapos hordós érlelés következik. Ma már reduktív technológiával készült változatai is jelen vannak a piacon, hiszen bora fiatalon is kellemes, de igazi élményt csak sok éves érlelés után nyújt. Jégbort is készítettek már a Kéknyelű fajtából, illetve késői szüretből is palackoznak. A fajta reneszánsza elsősorban Szeremley Huba, és az Első Magyar Borház nevéhez köthető, a pincészet az elmúlt években folyamatosan szép, évről-évre megbízhatóan jó minőségű tételekkel rukkolt elő, elsősorban ennek köszönhető, hogy a fajta egyre ismertebb, és egyre nagyobb iránta a kereslet. Kéknyelűt találhatunk még a Laposa, a Szászi, az Istvándy Pincészet, illetve a Nyári Pince repertoárjában is.

A Kéknyelű egyedülállósága, rendkívülisége lényegesen nagyobb elismerést érdemelne, mint amelyet jelenleg kap. Nem túlzó sem az „egyedülálló”, sem a „rendkívüli” szó, hiszen igazán nemes fajta. Az egyetlen, melynek bora a nagy bor fogalmát tökéletesen kimeríti, hiszen minden egyes vonása, sajátsága ebbe a kategóriába sorolja. Gondoljunk csak arra, hogy a világon mindössze egyetlen borvidéken terem, annak termőhelyi jegyeit méltón, és talán a leghitelesebben képviseli és közvetíti. Mindemellett nővirágúsága, természetes úton létrejövő hozamkorlátozottsága, ezáltal képviselt magas minősége, rendkívül hosszú érési potenciálja, eltarthatósága jelentősen növeli értékét és presztízsét. A Badacsonyi borvidéket – valamint a nagy borokat - igazán érteni- és érezni vágyók tehát semmiképpen nem hagyhatják ki a Kéknyelű megismerését, hiszen ahogy Szeremley Huba egyik nyilatkozatában olvasható, az igényes bor előbb vagy utóbb a fogyasztót is igényesebbé teszi, anélkül, hogy észrevenné. Ez az igényesség pedig nemcsak a borral, hanem önmagával szemben is megnyilvánul, sőt a közvetlen vagy a közvetett környezetével szemben is.