A tavalyi évben szervezte meg először Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa, az Új Arcok és Új Borok elnevezésű kóstolót, ahol a dunántúli borvidék termelői bemutatták boraikat. Akkor így írtak az eseményről:

„Azért is óriási teljesítmény ez, mert az aprócska hegy minden szempontból nehéz eset.(…) Értékelésnek annyit, hogy ennyi gyenge, többségében rosszul kezelt borral régen találkoztunk. (…) Fölülemelkedve a hívságokon, azért jó, hogy van nekünk Somlónk, és van még hova előre. Legyen még ilyen, talán legközelebb jobb borokkal.” Kovács András beszámolója a Borrajongó.hu oldalán jelent meg (itt az első és a második rész).

Idén április végén újra megrendezték a Somló újratöltve nevű bórkóstolót a Gellért Hotelben. Ez valójában a tavalyi somlói esemény folytatása volt. A borok kóstolására „kimondottan az őszinte kritika igénye miatt hívták meg a bloggereket” – írja a Mandiner.hu. Számos beszámoló készült a rendezvényről, azonban egy tétel kóstolójegyzetét támadás érte, amelyet Unger Tamás írt a Borrajongó oldalára. Részlet a leírásból: „Büdös,fülledt. Szájban szikár, eleganciától mentes. Nem venném, nem innám.”

„Az említett bor esetén - a Barnabás Pince 2012-es hárslevelűjéről van szó - nyolc kritikából ötben írták azt: baj van az illattal. Lehet, mások is érezték, csak nem mondták: az ember óvatosabb, ha meghívják egy rendezvényre. Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok én is önvizsgálatot tartani, hiszen tudom, többször is előfordult már, hogy komoly dilemmát jelentett, hogyan írjak egy borhibás borról úgy, hogy közben ne sértsem meg a borászt, de az olvasó is érezze, ez a bor nem az igazi.” – írja a Mandiner.hu.

Unger Tamás cikkének megjelenését követően a kérdéses bort készítő borász perrel fenyegetőzött, ez után írta Thumblr oldalán ezt a blogger: „Vége. Szóval csak ennyit akartam mondani. Most mondom is, higgadtabban, mint délelőtt. Három és fél évnyi aktív borblogolás után lehúzom az úgynevezett rolót. Azért, mert csalódtam a magyar közegben. Mert csalódtam a sajtó szabadságának korlátszélességében. Mert el is fáradtam. Elfáradtam, hogy küzdjek az elérhetetlen célokért. Elfáradtam abban is, hogy őszinteséggel hozzam közelebb a borászt és az írót.”

 

Közben pedig az események egy másik szálon is mentek ám tovább! A Táncoló Medve egy interjút készített a Somlói esemény rendezőjével, Cartwright Évával. A cikk Óriási a szakadék a valós hazai borkultúra és a szakma "ízlése" között címen jelent meg a pünkösdi hosszú hétvége előtt.

 

„Az idei Gellért nagyon sok energiát kivett belőlem és a közösségből is. Azt gondolom, hogy ebben a formában nem lesz több ilyen kóstoló. Többszörösen nehéz ez, amikor ilyen éles és néhol egyenesen bántó kritikákat kell fel- és bedolgoznunk a rendszerbe, mint tavaly és most idén is.(…) Nálunk az volt a kérés, hogy minden bor kapjon kóstolójegyzetet. (…) A másik kérésünk az volt, hogy „csak őszintén”. Születtek nagyon szubjektív és az őszinteséget az udvariatlansággal összekeverő írások is idén. (…) Továbbra is jellemző az, hogy a szakma kevésbé eladható borokat éltet, a legjobban fogyó, népszerű tételekről pedig lesújtó véleménnyel van. Azaz továbbra is óriási a szakadék  a valós hazai borkultúra és a szakma „ízlése” között.” – nyilatkozta a szervező.

A cikkre Kovács András így reagált a Borrajongón: „Az interjúban szerepelt pár mondat, ami mellett ép ésszel egyszerűen nem tudok elmenni. (...) A hazai borszakírói szakmát sokféle szempontból lehet kritizálni, lehet a porba sújtani és megalázni, de ha ilyet teszünk, legalább legyünk megalapozottak és próbáljuk kerülni a nemtelen csúsztatásokat. (…) Amúgy az, amit Cartwright Éva nyilatkozott, nem csak bődületesen inkorrekt, de más okán sem igaz. Mi, „borszakítészek” vajon tényleg arra vágyunk, hogy a somlai annyira eltávolodjon évszázados gyökereitől, hogy ne tudjuk megkülönböztetni holmi újvilági pancsolmánytól? Mi tényleg akkora barmok vagyunk, hogy Somlai olaszrizling helyett egy chilei chardonnay-ra számítottunk? Ezt kértük volna számon a jó öreg tanúhegyen? De Cartwright Éva és a magukat sértve érző termelők szerint az irány jó, teljesen mindegy, ki és miről hadovál, a kritizált borokat így is keresik és viszik a fogyasztók.”

 

 

Aztán - válaszul Kovács András széljegyzetére - a minap Cartwright Évától érkezett egy nyílt levél, amelyben tisztázni is szerette volna a félreértéseket: „Hogy is van ez, hogy te (bárki) leírhatod a szólásszabadság jegyében, hogy szerinte egy bor “büdös”, de én nem, hogy szerintem nem egységesek a kritikáitok? (...) A somlói borászok tavaly, majd idén újra kiálltak elétek. Egyetlen egyszer nem mondtuk, hogy minden “fasza”. Egyáltalán hogy merülhet fel az, hogy „nem bírják a kritikát”, ha idén újra húszan elküldtek hozzátok egy totál ismeretlen bort a tavalyi lesújtó írások után? Félreértés ne essék: nem dicsőítésre kértünk fel benneteket, ha így lett volna, a legjobb borainkat visszük!!! Párbeszédre hívtunk benneteket. Viszont semmiképpen sem durva, öncélú, nyilvános ledorongolásra. Gergőnek tett nyilatkozatom nem, nem és NEM arról szólt, hogy én #hülyéneknézemabloggereket, vagy #cartwrightevaosztjaakovot. Az ominózus bekezdés lényege az volt, hogy a Gellértet ebben a formában és így megrendezve a mostanra kialakult nagyon lelkes és tenni akaró közösségünkre és a további fejlődésünkre nézve én, Cartwright Éva, károsnak ítéltem, mert ez a harci gyakorlat szerintem célt tévesztett.”

Az ügy jelenleg itt tart, hogy mikor kerül pont a téma végére, azt majd a felek eldöntik.