A Badacsony névre keresztelt sorozat egyik jellegzetes fajtája, melyet 1951-ben Pécsett Király Ferenc nemesített az ezerjó és bouvier keresztezésével. Hivatalosan 1982 óta elfogadott. Nem igazán elterjedt fajta, termőhelyei közül Eger és Mátraalja említhető. Az ásványokban gazdag talajt kedveli, de a vulkanikus sincs ellenére. Sűrű lombozatú, önárnyékolásra hajlamos fajta, emiatt sok zöldmunkát igényel. Szeptember közepén szüretelhető, rothadásra érzékeny, fagytűrésben sem jeleskedik, a szárazságot azonban jól viseli. Levele nagy és kerekded, világoszöld, kissé hólyagos. Fürtje középnagy, vállas és tömött, bogyói kicsik és gömbölyűek, zöldes fehérek, lédúsak. Jó cukorgyűjtő, időnként aszúsodik is.
Bora leginkább magas savtartalmú, gyümölcsös zamatú, jellemzően mezei virágcsokorral, mézzel, őszibarackkal. Ritkábban találkozunk vele "fajtatiszta" állapotában, inkább házasításokban használják, szép társa például a Leányka. Fahordós érlelésre is alkalmas, azonban az így készült borokat a tengerentúlon nem igénylik. A Zengő fajta bora Zen néven ugyanis az angolszász világba is eljutott, azonban a szélesebb fogyasztói rétegek elérése miatt inkább a reduktív, ropogós, gyümölcsös változatra van kereslet, holott készült Zengőből a Monarchia borászatban - ahogyan Pók Tamás fogalmazott - "a bourgogne-i, chablis-i nagy borokkal felérő, régi technológiával készült, hagyományos, nehéz, testes fehérbor" is.
Korai érésű, bőtermő borszőlőfajta. Fürtje középnagy (140g átlagtömegű) vállas, tömött. Bogyója középnagy, sárgászöld, gömbölyű, hamvas, középvastag héjú. Húsa puha, leves, íze közömbös.