A rendezvény sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy idén immár harmadszorra került megrendezésre, és ezúttal is maradt a korábbi jól bevált helyszín a Sofitel impozáns belső kerengős része, és a fantasztikus Duna parti panorámát nyújtó belső termei.

Idén újításokkal is előálltak a szervezők, nevezetesen, hogy külföldi kézműves sörök is megjelentek a kínálatban, amelyek a nagy melegben elég népszerűek is voltak (pl. a Kaltenecker Rozsnyóról, illetve az olasz Oro Di Milano). Aki mélyebben bele akart merülni egy-egy témába annak lehetősége volt ezt megtennie a három különböző, ültetett workshop valamelyikén. Az elsőn az olasz borok sokrétűségével ismerkedhettek a résztvevők a Saiagricola jóvoltából, a másodikon a csúcsvörösek kerültek terítékre a Lurton export menedzserének tolmácsolásában, míg a harmadikon a Brill pálinkák világába kalauzolta az érdeklődőket Petzold Attila. Három külön standot szenteltek a CBA Vinotékák választékába bekerült borok bemutatásának is. Ismét elkészítették ugyanakkor a szervezők a szinte tökéletes információs kiadványukat, melyet mindenki megkapott a látogatók közül, és amely tartalmazta a rendezvény térképét, a standszámokkal, az összes kiállítót, névsor szerint és országonként, valamint az összes kóstoltatott bort. Volt hely továbbá minden borászat oldalán külön jegyzetelni is. Az információs füzet tartalmazott minden bor mellett egy 20%-os kedvezményes árat, amely a rendezvény ideje alatt leadott megrendelések esetén volt érvényes. Bizony érdemes is volt ezt kihasználni, mert például jómagam is hevenyészve összedobtam egy sort, amelynek az árait összeadva a 20% kedvezménnyel vaskos ezreseket tudtam megspórolni, és még csak nem is a legdrágább top borokat tettem bele. Itt említeném meg a rendezvény emblematikussá vált plakátját, logóját, ami szerintem eséllyel pályázik a minden idők egyik legjobb boros rendezvény plakátja címre; természetesen ez került az információs füzet elejére, külső borítójára is. Egy kissé férfibarát ugyan a női dekoltázsba olvadó boros pohár képe, de mindenképp egyedi, figyelemfelkeltő és hatásos.

 

Háromszáz féle bor adta világában nyílván nem könnyű eligazodni, de a szervezők erre is gondoltak: egész komoly tematikus kóstolósorokat állítottak össze, melyeket témánként külön lapra kinyomtatva a kóstolópohár felvételekor a látogató magához vehetett, és már csak elég volt végigmennie az ajánlott borokon, hacsak nem érkezett eleve saját tervvel, kóstolósorral. Volt külön rozé, sauvignon blanc, buborékos, fehér a világ minden részéről, vörös házasítások, különleges óvilági és újvilági vörösek sora. Jómagam elhoztam ezeket, mert remek ötleteket tudtam kinyerni belőlük, és nyilván még otthon is böngészni fogom a továbbiakban, de azért próbáltam végigmenni a saját magam által kijelölt úton. Ez egyrészt a kedvenceimet jelentette, másrészt pedig az általam felfedezni kívánt újdonságokat. Na és persze bejátszott a véletlen faktor is, az ismerősök ajánlása ott helyben.

Igyekeztem olyan borokat kóstolni, amelyek az egyensúlyról, a komplexitásról szólnak, ha már a borok lelkét kerestük. Mert számomra a lélek megtalálása a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot is jelenti. A magyarokat most többnyire ignoráltam, hiszen velük nagyon sok más rendezvényem találkozom. Persze azért kíváncsi voltam a Tornai pince két új, 2011-es Top Selection borára. Mind a Grófi Hárslevelű, mind az Apátsági Furmintnagyon gyerekcipőben jár, nagyon fiatal még, de mutatja azt az új vonalat, azt könnyedebbre és elegánsabbra szabott irányt, amit a pince elképzel. Meglepetés volt viszont, a 2011-es Aranykönny névre hallgató zeusz, amely ugyan nem somlói fajta, de egy egész remek kései szüretet adott – ízlett. A legközelebbi magyarok már csak a kóstoló végén kerültek a poharamba, nem csoda, ezek tokaji aszúk voltak. De mi történt addig?

Megpillantottam egy ismerőst az egyik standnál, Tar Ferencet, a rizlingek elhivatott szakértőjét. Az egyetlen német boros standnál állt, ahol a híres dr. Loosen moseli borait mutatta be. A 2011-es száraz rizling üde, friss, szép savú volt, viszont ahogy következtek a többiek, úgy egyre jobban billentünk át a túlságosan édesség-domináns világba. Talán az utolsó tétel, a 2011-es Ürziger Würzgarten Kabinett rizling volt az, ahol a sav cukor egyensúly megvolt (8,3 g/l sav és 53 g/l maradékcukor). Léptünk is tovább az egyik nagy kedvencemhez a francia Schlumberger elzászi boraihoz. Négy grand cru terület, három fajta (pinot gris, rizling és gewürztraminer), hat bor, szépen felépítve a sor. Nagyon komplex egyensúlyos, izgalmas egyedi borok, a száraz rizling mindenki nagy kedvence volt, az enyém a többi is, szórtam magamban a magas pontokat. Kóstolótársaim a 25-30 g/l maradékcukor szintnél elvesztették a fonalat, de nekem a sor további tételei is lenyűgözőek voltak. Egyetlen probléma csak, hogy talán kicsit melegek voltak a borok, persze egyébként sem egyszerű a jéggel a kívánt hőmérsékletre hűteni azokat.

 

Meglepetést és egyben felüdülést jelentett ugyanakkor egy általam teljesen ismeretlen francia Champagne, a Nominé-Renard, akiknek mind a négy kóstolt pezsgője nagyon tetszett, különösen a rozé és a 2008-as évjáratos (róluk Fütő Bea írt bővebben). Maradtunk a francia vonalon, mégpedig a burgundiai Drouhin tételeinél. Ami itt igazán emlékezetes maradt, az a 2008-as Meursault Premier Cru chardonnay. Éretett, komplex, tömény, vastag, testes, izgalmas gyümölcsös, hosszú, az árát nézve ezek minimum elvárások is voltak tőle. A másik kedvenc francia pincém az Ogier, a Rhone folyó völgyéből, Chateauneuf-du-Pape, vagyis a „pápák bora”, Avignontól kissé északra. Őrületesen izgalmas sort hoztak, grenache, syrah, cinsault fajtákból, de különböző talajtípussal rendelkező területekről. Nagy élményt jelentett ezeket az ugyanazon fajtából készült borokat kóstolni és látni, hogy mennyire más a bor karakterisztikája mondjuk a hordalékos-kavicsos talajon, a mészkövesen, a préselt homokkőn vagy a vörös homokkövön. Rendkívül izgalmas, fűszeres, gyümölcsös, komplex, kifinomult tételek voltak ezek, nem nehézkesek, nem tanninhangsúlyosak. A Clos de L’Oratorie Rouge 2009, pedig egyenesen szenzációs volt, a Wine Spectator is dobott rá 91 pontot.

 

Elsőként az Ausztrália és Új-Zéland tengely felé orientálódtam. Mostanában kicsit hanyagoltam ezt a két országot, nem ártott hát kicsit felfrissítenem magam. Mindjárt egy különlegességgel kezdtünk, mégpedig a Jansz tradicionális eljárással készült pezsgőivel Tasmániából. Meglepő és izgalmas volt: krémes, gyümölcsös, frissítő, tetszett. A Pewsey Vale Eden Valley rizlingje, üde, friss gyümölcsös, citrusos volt, illatban kis petrolos mellékvonallal, annak ellenére, hogy a bor még csak 2012-es. A Yalumba pince Viognier-je testes, komoly bor, mely sokrétűségével hívta fel magára a figyelmet. A vörösekből pedig a Henschke pincészet 2010-es Henry Seven névre hallgató shirazát emelném ki, amely még ugyan nagyon fiatal, de rendkívül szépek benne a gyümölcsök, jó a hordóhasználat, bár a tanninok még kicsit erősek, és rendezetlenek, de nagy potenciál van benne. Új-Zélandról régi kedvencem, a Tohu pincészet borait kóstoltuk. A 2011-es rizling számomra vad volt, nem is csoda a 10 g/l sav nehezen tolerálható, pláne, hogy a 4,4 g/l maradékcukor sem sokat enyhít rajta. A 2012-es sauvignon blanc viszont remek formát mutatott, a klasszikus vágott füves csalános vonal mellett megjelent benne kis fűszeresség, egres és egyéb gyümölcsök is, az egész valahogy nagyon szép és harmonikus képet adott; az este egyik legszebb fehére volt számomra. Szokás szerint tetszett a pinot noirjuk is; ha valaki megbízható, szép pinot akar kóstolni, akkor ennek a pincének a tétele minden évjáratban jó választás.

 

A spanyol Roda pincét tavaly fedeztem fel, Rioja borvidék kiemelkedő borait hozták most is, a borok nem olcsók, de elképesztően jók. A 2010-es Roda Sela friss, fiatalos, könnyedebbre hangszerelt, de mégse az a sima egyszerű bor. Ha mögé nézünk, akkor valójában rendkívül komplex és izgalmas, vibráló. A 2006-os Roda Reserva, viszont egy igazi nagyágyú, 100% tempranillo, harminc éves ültetvényekről, intenzív, tömény, vaskos, sötét, testes, fekete bogyós gyümölcsök tömege, érett, lekvárosság nélkül. A Bodegas Lan szintén Rioja. Ők öt tételt hoztak, ami egységesen magas színvonalú borsorrá állt össze, a crianzától a csúcsbor Culmenig. Ez utóbbi minden évben telitalálat, nehéz belekötni, idén viszont nekem a sorban az eggyel előtte lévő, a 2008-as Edicion Limitada Rioja tetszett a leginkább. Nem vagyok vele egyedül, a Wine Spectator 93 ponttal jutalmazta. Az este egyik legszebb vörösbora számomra.

 

A maradék időben még néztünk egy kis Olaszországot. A VinCÉn is megfordult Saiagricola több pincét is képvisel. Remek Vino Nobile di Montepulcianokat hoztak a Fattoria del Cerro-tól, nagyon izgalmas sagrantinot Montefalco-ból a Colpetrone pincétől. A végén persze kihagyhatatlan volt egy másik óriás, a Castello Banfi. Természetesen a két Brunello di Montalcinot hagytuk a végére, egyrészt, mert ezeknek idő kell a kóstoláshoz, másrészt mert a végére alaposan belassultunk.

A végére, hogy zárjuk a kört visszatértünk Magyarországra, Tokajba. Feltűnt egy eddig általam teljesen ismeretlen pince, amely Fanni kertje névre hallgatott, mint megtudtuk a jelen lévő igen csinos hölgy volt Fanni, a tulajdonos. A Brunellok után nehéz volt átállni ezekre, nem is tudtam értékelni a borokat, később muszáj lesz még egyszer tiszta fejjel kóstolnom őket, már csak a csinos tulaj miatt is. Viszont mielőtt hazamentem volna, a Disznókő pincénél megállítottak, és nem tudtam visszautasítani a két 5 puttonyos aszút, sem a 2007-est, sem a 2005-öst, erős kilépő volt.

Ismét kiválóra sikerült az ifdt portfólió kóstolója, a külföldi pincészetek közül soktól eljöttek a képviselőik is személyesen, ahol pedig nem, ott a legtöbb helyen szakavatott személyzet segített eligazodni a boraik világában. Volt ásványvíz, és kenyérfalatkák a pultoknál. Az egyéb ételkínálatot nem vettem szemügyre, de nem is emiatt jöttem. Erős telt ház kóstolt, de még el lehetett férni kényelmesen, nem kellett tolongani. Jobbára a szokásos boros rendezvényekről ismert szakérők jöttek, na meg borkóstolós törzsközönség, de akadt pár új arc is. Magam számára erős és tartalmas programot és borsort tűztem ki, melyet szinte sikerült is teljesíteni. Most elsősorban a vörösek nyűgöztek le, de a fehérek közt is akadt szép számmal kiemelkedő tétel. Mindenképpen hasznos a rendezvény abból a szempontból, hogy a nemzetközi borvilágot segít megismerni, közelebb hozni a magyar közönség számára, egyfajta viszonyítási pontot adni, hol is tartunk mi magyarok.