Egyre több a tiszta, hibáktól mentes, szépen definiált stílusú bor. Persze, ahogy mindig, most is akadt a mezőnyben 1-2 kevésbé értelmezhető, érettebb, oxidált, avittabb tétel, de 10 borra egynél több retro-hangulat nem nagyon jutott.

Ez egyúttal azt is jelentette, hogy fiatalos volt az aszúmezőny (talán örvendetesen épp azért, mert nincsenek nagyobb beragadt tételek a pincéknél). Nagy élmény ennyire friss, kirobbanó formában kóstolni ezeket a borokat, de bizony számos tételnél érezhető volt, hogy 1-2 év még finomítani fog a borokon és még nem bontakozott ki teljes szépségük.

 

 

Késői szüretben és szamorodniban izgalmas sokszínűség érezhető (itt-ott Tokajon kívüli példákkal is), és érzésem szerint ebben a műfajban sokkal nehezebb kitűnni. Ezzel szemben az aszúk terén nagyon kiegyensúlyozott (90+ pontos) minőség volt a jellemző az egész sorban, ami pont emiatt adta fel a leckét a magas cukortartalmú borok terén kevésbé jártas bírálók számára (itt-ott pontban magasabb szórással, egyéni preferenciákkal). Nem könnyű műfaj az édes borok tesztelése.

Ami megkülönböztető jegy volt, az a tiszta/moderált botritiszkarakter, a makulátlan minőségű aszúszem, a kifejező, gyümölcsös aromatika és ízben az elegáns savak (kompenzálva az időnként extrém cukrot).