Jól megérdemelt egy hét pihenő után folytatódott a WSET 3 kaland - méghozzá azzal a témával, amiben innen Magyarországról talán a leghatalmasabb segítség egy ilyen szervezett kurzus.
A borkészítés világában már hosszú ideje nemzetközileg nem csak a hagyományos európai régiók vesznek részt, hanem a világ minden táján fedeztek fel olyan mikroklímákat, melyek alkalmasak a minőségi szőlőtermesztésre és így a borászatra. Az oktatási napot ráadásul nem kisebb szaktekintély tartotta, mint Czinki Tamás - az ország egyetlen Master Sommelier-je. Mivel világszerte kevesebb mint 300 MS van, valószínűleg nem minden képzési hely jár ilyen jól, de mindenképpen hasznos volt a borokat az ő szemein keresztül nézni.
Új-Zéland: modern gazdálkodás, friss, illatos borok
Bár a unitok eredetileg nem így lettek kialakítva központilag, kóstolásnál tematikusan mindig érdemes a könnyedebb boroktól a testesebbek felé haladni, és ennek megfelelően itt Új-Zélandról beszéltünk először. Az ország relatív új szereplő a borvilágban, csak 1953-54 óta van a térképen, emiatt viszont sokkal modernebb gazdálkodási struktúrát tudtak kialakítani. Az itteni hűvös, óceáni klíma sok napsütéssel és hosszú termelési szezonnal párosul, így kitűnően alkalmas primer aromák megőrzéséhez. Emiatt az ország stratégiai fajtája a sauvignon blanc, az egész termelés 60%-a ebből a fajtából van. Chardonnay, riesling, pinot noir is megtalálható a palettában, a fehérek központi régiója Marlborough, vörösek inkább északabbra Aucklandben vagy Hawkes Bayben teremnek. Az új telepítések másik jellemzője a gépesítés és technológia elterjedt használata, amit az is segít, hogy általában sík terepen művelik a szőlőt. Egy kezdő borszakértőnek Új-Zélanddal kapcsolatban a legfontosabb felismerni azt a sauvignon blanct, ami híressé tette a régiót - mi is ilyet kóstoltunk. Általában nagyon magas illat- és íz intenzitású borról beszélünk, aminek az a regionális csavarja, hogy a fajtától megszokott trópusi gyümölcsös-virágos jegyek mellé intenzív mentás, zöldfűszeres aromák is párosulnak.
Ausztrália: shiraz, chardonnay és hosszan érlelt semillon
Bár Ausztrália a térképen nincs távol, klímában és így borászatban nagyok a különbségek. Sokkal melegebb és szárazabb az időjárás, így a szőlőtermesztő régiókban a hegyek vagy az óceán közelség hűsítő erejét kell kihasználni. Ehhez a forrósághoz tökéletesen illik a legfontosabb helyi fajta, a syrah/shiraz. Ez a nagy hőigényű, sötét, fűszeres fajta új otthonra talált itt, de a cabernet sauvignon is érdekes tételeket ad. A fő fehér fajta a chardonnay, de kisebb mennyiségekben tulajdonképpen minden világfajtát termesztenek itt, van fehérek közül sauvignon blanc és riesling, vörösek közül pedig a merlot, grenache és pinot noir. Helyi specialitás a hosszan érlelt semillon, amiből egy 2015-ös Hunter Valley példa a poharunkba is került. Ennyi idő alatt intenzív pirítós, sajtos, gyökérzöldséges jegyek alakulnak ki benne, a gyümölcsösségből csak egy kis kiegészítő citrusosság marad. Egyéb ausztrál borokból egy rizling és természetesen egy shiraz került sorra. A rizling egy teljesen átlagos, nem annyira kiemelkedő, fajtajelleges tétel volt, a helyi terroir csak annyiban nyilvánult meg, hogy egy kis nedves kavicsos, tűzköves jelleg érződött benne.
A shiraz viszont az egész kurzus számomra egyik ár-érték arányban legszimpatikusabb tétele volt, az újvilági, intenzív tanninok ugyanis nagyon elegánsan, selymesen jelentek meg, és az ízvilágban aszalt, szárított gyümölcsök domináltak.
Dél-Afrika: világfajták mellett a chenin blanc és pinotage
Dél-Afrikában már az 1650-es években elkezdődött a szőlőtermesztés, itt a Benguela áramlat hűti le eléggé a partokat ehhez. A part menti intenzív szél segít a betegségek elleni védekezésben is, ahogy megyünk befelé a kontinensen (Robertson, Worcester) a klíma melegszik, és ez a védőszerep elvész. A legmagasabb minőségű borok Stellenbosch régióban készülnek, mi is innen kóstoltunk egy chenin blancot és egy pinotaget. Ezek azért is érdekes fajták, mert kevésbé elterjedtek globálisan, míg a többi dél-afrikai borfajta követi az Újvilágnak azt a gondolatmenetét, hogy az - egykor - ismeretlen termőhelyet valamilyen jól ismert szőlőfajtával kell bevezetni a piacra: így terem itt cabernet franc, merlot, syrah, pinot noir, sauvignon blanc és chardonnay. A chenin blanc egy meglehetősen átlagos, hétköznapok boraként aposztrofálható tétel benyomását keltette, átlagos savtartalom, test, intenzitás és lecsengés jellemezte, leginkább almás-körtés jegyekkel és egy kevés citrussal. A pinotage már mindenképpen egy különleges tétel - egyéni ízlés kérdése, hogy e különlegességet értékeljük vagy zavar minket. Illatában intenzív, de a gyümölcsöket takarja egy állatias és füstös aromavilág - nekem nem válik a kedvencemmé.
USA: helyi specialitás, a zinfandel
Az Amerikai kontinensre áttérve először az Egyesült Államokról és érintőlegesen a főleg jégboraival a piacon jelen lévő Kanadáról beszéltünk. Az USA piacának nem tett jót az 1920 és 1933 közötti alkoholtilalom, a minőségi termelés ebben az időben gyakorlatilag leállt, pedig már az 1500-as évek óta hagyománya volt. Mivel határozatlan ideig a régi termelők nyilván nem vártak a megélhetésük visszaadására, a termelést a tilalom feloldása után teljesen újra kellett szervezni. Érdekesség, hogy azon kevés bortermelési rendszer közé tartozik az amerikai, ahol a jelzések csak földrajzi információt hordoznak, nincsenek kitételek, hogy egy adott AVA-ban (American Viticulture Area) milyen specifikus előírásokat kell betartani. Sonomáról és Nappáról valószínűleg sokan hallottunk, ha máshol nem, akkor filmekből, de Washington és Oregon állam szőlőültetvényei talán kevésbé ismertek. A poharunkba egy Washingtoni syrah jutott, mely szépen mutatta, hogy a fekete gyümölcsös és húsos jegyek mellett a helyi viszonyok között a bor intenzíven hozza a syrah ánizsos, medvecukros aromáit.
Az igazi érdekesség természetesen a helyi specialitás, a zinfandel szőlőfajta kóstolása volt. Sokáig csak sejtették a kapcsolatot, de a modern génvizsgálatok kimutatták hogy ez a fajta lényegében az Olaszországban elterjedt primitivo, de a helyi borok más stílusúak. Egyrészt készül a zinfandelből nagy, komoly vörösbor - aszalt szilva, szárított gyümölcs, fekete tea, rumos-mogyorós ízvilágú tételt fogyaszthattunk. Ahhoz hogy ez minden évben megfelelő belső anyag tartalmú bor legyen, bizonyos években leeresztettek a mustból, így növelve a törköly mennyiségét a maceráció alatt. Ezt sokáig melléktermékként kezelték, azonban egyes pincészetek elkezdtek belőle rozé bort erjeszteni. Ez a rozébor akkor lett igazán sikeres Amerikában, mikor az erjedést megállították a vége előtt, és hagytak a borban maradékcukrot - az így létrejött “white Zinfandel” néven elhíresült bor gyorsan az amerikai háziasszonyok egyik kedvencévé vált. Intenzív epres, málnás, bogyós jelleg, markáns édesség, szinte mintha nem is bort innánk hanem vermutot (csak annál jóval alacsonyabb alkoholtartalommal). Mivel a zinfandel egyenetlenül érik, manapság az első szüret terméséből készül rozé, és később a vörös. Persze fehérbor is készül itt, főleg chardonnay és sauvignon blanc terjedt el.
Chile és Argentina: a nagy vörösek "új világa"
Nagy vörösekhez a kontinensen délebbre utazva is lehet szerencsénk: Chile és Argentína legismertebb fajtái is ezek. Chile mediterrán klímája kiváló adottságokat nyújt: az óceán és az Andok között a szélmozgások megvédik a szőlőket, a sok napsütéses óra és a hosszú szezon alatt a legnapigényesebb szőlők is megteremnek. A tipikus francia eredetű világfajták (cabernet sauvignon, merlot, pinot noir, chardonnay, sauvignon blanc) mellett a helyi specialitás a carmenere. Későn érő fajta, mely csak teljes érettségben mutatja igazi szépségét: ilyenkor a zöldes, paprikás jegyek kiegészülnek a fekete gyümölcsök ízével. Sajnos a kóstolt tétel inkább a füves jegyek felé volt eltolódva, de ez olyan szempontból hasznos volt, hogy segít könnyen azonosítani és megtanulni az aromaprofil ezen elemeit.
Ami Chilenek a carmenere, az Argentínának a malbec: a helyi specialitás, amelyből nagy vörös készül. Ízvilágában a síkabb, melegebb területeken fekete gyümölcsösebb borokra számíthatunk, míg a hegyoldalakon nőtt szőlőnél ez elegáns virágos jegyekkel párosul. Mi előbbit kóstoltunk, szilva, szeder, fekete tealevél, kiemelkedő lecsengéssel és intenzitással mind illatban mind ízben. Argentínának van kiemelt fehér fajtája is: a Torrontes. Ez az aromatikus szőlő intenzív muskotályos, szőlős jegyeket hordoz, a belőle készülő borok ennek megfelelően reduktív tételek, mely ezen ízek megőrzésére és kiemelésére fókuszálnak.
A nap végére végig értünk az atlaszon is: a kurzus folytatása már nem földrajzi alapon fog történni, hanem tematikusan időt szentelünk még a habzó italoknak illetve az erősített boralapú termékeknek, majd egy napot ismétléssel, a vizsgára való gyakorlással, készüléssel töltünk.
Ha már alkoholt iszol, a legjobb választás a bor!
Idén egy nappal korábban ér véget a száraz november
Milyen összefüggés van a bor-, a tea-, és a kávéfogyasztási szokásaink között?
Újbor: a jókedv és zabolátlanság itala
Itt a lehetőség, hogy személyesen találkozz a borvilág szakértőivel!
Kedvenc villányi boraink a csúcsbor teremből
A szomorkás novemberi napokon vidámsággal érkezik a Libabőr Fesztivál
Színes, ízes nyárindító hétvégék Etyeken, a Stelázsi Kultúrspriccben
Hableány, Badacsonytomaj, 
Borkóstoló