Egy bor SAT módszertan szerinti értékelése három fő részből áll, illetve a végén az összefoglaló konklúzió levonásából. Először a bor megjelenését elemezzük, vagyis a szín intenzitását illetve árnyalatát. Ritka esetben a tisztaságot is - hibátlan bornál persze ritka hogy ne lenne tiszta. Ezen a szinten további megfigyelésekre is nyílik lehetőség - lábak, üledékek, habzóbor esetén buborékok látványa.

 

Utána áttérünk az illatra, a hibák megállapítása mellett itt az illat intenzitást kell meghatározni, illetve az első kifejtős kategória is megjelenik, ahol az érzékelt illatkomponenseket kell felsorolni. Ezek lehetnek elsődleges (a gyümölcsből fakadó), másodlagos (a fermentáció alatti, illetve a fermentáció és palackozás között kifejlődő) és harmadlagos (a bor érése alatt kialakuló) aromák. Nagyon fontos, hogy bár az elemzést segítő laminált kiadvány tartalmaz erre egy kategorizált listát, melyen szerepel rengeteg példa a potenciálisan érzékelhető aromákra, de nem szükséges - és egy bizonyos gyakorlási idő után nem is kívánatos - az ott felsoroltakra szorítkozni. A lényeg, hogy le tudjuk írni közérthetően, mások számára is beazonosíthatóan az illatokat. Az a példa, hogy levendula, egy széles körben értelmezhető illat, ellenben azt mondani hogy hajnali szellő nem hordoz információt. Új elem a hármas szintben, hogy az érzékelt illatok alapján le kell tudnunk vonni azt a következtetést, hogy egy a bor életében fiatalos, egy még fejlődő, már teljesen kifejlődött, vagy akár már megfáradt illatot érzékelünk.

 

A harmadik rész természetesen az ízlelés, erre van a legtöbb szempont. Az édesség, savasság, alkoholszint, test, az ízek erőssége és aromakomponensei és a lecsengés minden bornál, a tanninok a vörösöknél és a pezsgés a habzóboroknál értékelendő. 

A leírások után jön a konklúzió, meg kell állapítanunk a bor minőségét, illetve el kell döntenünk hogy mit érdemes tenni az adott tétel palackjaival - várni a fogyasztásig, vagy esetleg érdemes lehet még érlelni. Mivel mind a kurzuson mind a vizsgán az objektivitás érdekében vakon kóstolunk (nem tudjuk mi kerül a pohárba, hogy ne befolyásolja a leírt jelzőket), az utolsó lépés annak a megtippelése hogy mit is iszunk - honnan való a bor és milyen szőlőfajtából készült. Utóbbi a 3-as szint legnagyobb kihívása, és bár az ember természetesen sosem lesz benne közel 100%-os, a rendszerszerű leírás sokat segít abban, hogy a szintén rendszerszerűen bemutatott tananyagból hozzá tudjuk párosítani, hogy vajon melyik fajtát kóstolhattuk. Az ezt begyakorló első tananyagrészben (a kurzus nomenklatúráját követve az első Unitban) a chardonnayt és a rizlinget sokan felismertük, a chiantival és az albarinoval kicsit jobban meggyűlt a bajunk.

 

A második Unit a szőlészeti folyamatokat mutatta be, és beszéltünk azok hatásairól a bor stílusára. A legfontosabb megtanulandó rész itt a klimatikus hatások megértése, ezzel ugyanis kis túlzással földrajzi ismeretekkel párosítva akár a további anyagrészek megtanulása nélkül is behatárolhatjuk a borok készítésének helyét. A szőlő érési folyamatát ugyanis bizonyos határokon belül a meleg éghajlatok felgyorsítják, a hideg lelassítja, így általában véve a hidegebb éghajlatról származó borok inkább frissebb, savasabb tételek lesznek, míg a melegebbről inkább a testben, alkoholban gazdagabb italok érkezhetnek. Az adott régió hőmérsékletét befolyásolja a földrajzi szélesség mellett a kontintentális vagy óceáni éghajlat, a magasság, a csapadékmennyiség és bizonyos mértékben lehet játszani a dűlő fekvésével is. Három újvilági vörösboron, egy merlot-n, egy pinot noiron és egy cabernet sauvignon-on keresztül gyakorlatban is átvettük a végtermékben megjelenő hatásokat.

 

 

A következő rész a borászatról és a borászati döntések hatásairól szólt. Egy muscadet, egy soave és egy újvilági chardonnay mutatta be a skálát, ahogy az elsődleges jegyektől egyre tolódik a bor a másodlagos és harmadlagos jegyek felé attól függően, hogy a borászat milyen feldolgozási, fermentálási és érlelési módszereket választ. A friss, gyümölcsös tételek általában reduktívan készülnek, ha krémes, kekszes vagy vajas jegyeket érzékelünk jó eséllyel történt finomseprős érlelés vagy malolaktikus fermentáció, a csokoládés, vaníliás, kávés vagy akár bőrős jegyek a hordóra utalnak, és a palackérlelés ideje során egyre inkább előretörnek a gyümölcsös jegyek hatására.

 

A nap utolsó, negyedik egysége az első az egyes termelői területekre fókuszáló Unitok hosszú sorában. Elzász, Németország, Ausztria és Tokaj tartoznak ebbe a részbe, és olyan klasszikus borokat kóstoltunk mint a zöldveltellini, a rizling, a tramini és természetesen az aszú. Közös jellemzőjük ezeknek a termelői helyeknek a mérsékelt kontinentális klíma, a tavak és folyók környékére fókuszáló termelés, és ebből fakadóan az illatos fehér fajták fontos szerepe. Magyarországon a tokaji borok, a botrytis szerepe és különleges ízvilága a legtöbb borkedvelőnek nem újdonság, de nemzetközileg legalább ilyen ikonikus (sőt) a német területeken termelt rizling - természetesen itt a rajnai, és nem a leginkább Magyarországon ismert olaszrizlingről van szó. Sokoldalú aromatikus szőlő, mely egyszerű száraz borokon keresztül a jégborig szinte bárminek lehet termelési módoktól és helytől függően alapanyaga. Külföldi borkedvelőkkel, borászokkal való beszélgetéshez ennek a fajtának a részletes megismerése és begyakorlása mindenképpen szükséges.

 

Bár a koncentrációt - főleg borkóstolással egybekötve - a nap végéig nehéz fenntartani, szerencsére az első nap anyaga volt annyira magával ragadó, hogy nem okozott problémát. Talán kicsit túl magasra is lett téve a léc, meglátjuk a sorozat következő részeiben, hogy a kurzus többi napja is fel tud-e nőni ehhez az erős kezdéshez.