Nézzük is, hogy merre tartanak manapság a kékfrankosok és a bikavérek. Rögtön a közepébe csapok a dolgoknak, mert a top bikavér kóstolásával kezdtem a délutánt. Elsőként a Soltészbor asztalához érkeztem, ahol megtudtam, hogy ők az egri Ostorosbor leányágaként működnek és a prémium kategóriát célozták meg boraikkal. Ahogy hirdetik magukat, a borok tényleg fiatalosak, lendületesek, ugyanakkor elég karakteresek. A 2015-ös Bikavér kékfrankos, cabernet sauvignon, zweigelt és blauburger házasítása, 8 hónap újfahordós érlelést kapott. Illatában meggyes, ízében érett bogyós gyümölcsök jelennek meg, nem túl testes, a könnyed vonalat képviseli. A szintén 2015-ből való Prelum esetében a zweigeltet merlot helyettesíti az összetételben, a végeredmény pedig testesebb, fűszeresebb az előző tételnél.

A top kékfrankosok között is kalandoztam, megkóstoltam a nyertes 2013-as Gentlemant Gere Zsolttól. A bor egy kísérleti tétel, amit a Kopár dűlőn fél hektáron telepített osztrák klónokból szüretelt szőlőből készítettek. Kíváncsiak voltak, mennyire lehet ebből elegáns tételt készíteni, és ahogy a neve is tükrözi ezt, a kísérlet eredményes volt.

 

Ellátogattam az Etyeki Kúriához is, ahol a második helyezett kékfrankost ízleltem meg, ami a balfi BLOCK4-es dűlőről szelektált tétel. A címkére jellemző a rendkívül ötletes és letisztult dizájn, ami megjelenik a pincészet összes palackján. Tavaly nyáron került csak palackba, miután egy évet töltött 2-3 éves, illetve új hordókban. Ribizlis aromák, visszafogott tanninok jellemzik.

Ezután meghallgattam a teltházas Pop-Up School előadásait is, ahol szó esett a kékfrankos gasztronómiában és borházasításokban betöltött szerepéről, illetve a könnyedebb és testesebb stílusban készült borokról. Az első előadásában Bott Frigyes 2015-ös könnyed kékfrankosára hívta fel a figyelmet Szik Mátyás sommelier és mondhatom, hogy az érdeklődés határtalan volt a határon túli borász tétele iránt, mert mire odaértem a standjukhoz kóstolni, épp az utolsó cseppeket töltötték ki az előttem érkezőnek. Egyébként az említett bort meggyes sütik mellé párosítva ajánlották, így valamikor biztos kipróbálom egy ilyen kombinációban.

Az osztrák kékfrankosokról hallhattunk Vancsik Ivett előadásában és ezután lelkesen eredtem az osztrák stílus nyomába, meglátogatva a KisBécs standját, ahol 2 flight-ot kóstoltam végig. Az első egy Esterházy trió volt, a Leithaberg kékfrankos ’13-ból, illetve a Föllig dűlő ’09-es és ’13-as kékfrankosa. Gyönyörűen megtapasztalhattuk, hogy mit is tud a Lajta-hegység meszes, csillámpalás talaja, és a legkiválóbb dűlőjéről szelektált tételek az évjárati különbségeket is jól bemutatták. A másik flight-ban pedig a Prieler borászat Johanneshöhe ’15 és Leithaberg ’09 és ’13 tételei kaptak szerepet. A Leithaberg mindkét évjárata nagyon tetszett, selymes visszafogott tanninok, szépen szerepet kapnak a gyümölcsök, de ugyanakkor elég tartalmasak a borok, hosszú lecsengéssel.

 

Végül meglátogattam a frissen debütált Egytőről projekt standját is, ahol megkóstoltam a nemrég forgalomba került kékfrankost. Szabados Erika (Bortársaság) ötlete nyomán 8 budapesti borbár olyan Kárpát-medencei fajtát keresett egy kicsi, fiatalos kézműves pince képviseletében, amely mindenféle manír és sznobizmus nélkül tudja képviselni az összefogást és népszerűsíteni a borbár kultúrát. Ezt Szekszárdon találták meg Sebestyén Csaba pincészetében, ahol közösen választották ki a végül palackozásra került tételt. A bor 3 hónapot töltött hordóban, hogy meg tudja őrizni a könnyed, bisztrós stílust; 1200 palack készült belőle. Mindenképpen tervezik a folytatást idén is, szóba került egyéb fajta is, mint például a kadarka, illetve felmerült a fehér vonal beindítása is egy Balaton-felvidéki olaszrizling képében.

Összességében mindenhol nagyon jókat beszélgettem a borokról és remek tételeket kóstoltam, valamit arra jutottam, hogy a könnyedebb, elegánsabb stílusban készült kékfrankosok kezdenek előtérbe kerülni. Juhász Ádám gondolatával zárnám a sort, mert, ahogy ő is mondta az előadásában: