Rose-zal az aromatikus fehérborok kóstolója után sikerült találkoznom, így rögtön a versennyel kapcsolatos kérdésekkel kezdtem. 
 

Miért tartotta fontosnak, hogy a rengeteg elfoglaltsága mellett eljöjjön Magyarországra és részt vegyen a zsűri munkájában?
Egy ideje nagy érdeklődéssel figyelem a magyar borokat, szeretné jobban őket jobban és megismerni, és nagy potenciált látok bennük. Emellett többen, akiknek adok a véleményére, ajánlották nekem a versenyt, így örültem a felkérésnek. Most éppen az aromatikus fehérborok kóstolóján vagyunk túl, és ez az, amiről az angliai fogyasztók ismerik a magyar borokat: könnyű, illatos, friss, nem bonyolult borok. De az elmúlt években érezhető az elmozdulás, az emberek kezdik látni a magyar bor sokszínűségét, a sokféle fajtát, stílust és a minőséget is. Fontosnak tartom, hogy sikerült négy furmint februárt rendeznünk Londonban és egyet Skóciában. Ezeken azt látom, hogy a száraz furmint egyre szélesebb közönséget nyer meg magának. Természeten ez nem egy mindenkinek tetsző, könnyű bor a magas savaival, de ezt el kell fogadni. Mivel azonban igazán jó kísérője az ételeknek, a sommelier-k egyre lelkesebben teszik fel az itallapokra. 

​

Azt is ki kell emelni, hogy sok a helyi fajta, amit érdemes felfedezni és ez mindig lenyűgöző, hiszen a fogyasztók keresik az újat, a nem megszokottat. Fokozatosan lehet hozzászoktatni őket a magyar borokhoz. Először érdemes olyannal kezdeni, mint például Tokaj, amiről már biztosan hallottak, megszerettetni velük egy-egy fajtát, és csak azután lépni a további régiókra, fajtákra. Tokaj után érdemes megismertetni Somlót, hiszen azok számára, akik megszerették a száraz furmintot, az itteni ásványosság ugyanúgy érdekes lehet, aztán esetleg meg lehet nekik mutatni a Balatonnál az olaszrizlinget.
 

A fehérborokon túl milyen vörösborokban lát potenciált? Miért éppen a villányi cabernet franc-ról tart mesterkurzust? 
A magyar vörösborok nem igazán ismertek, hadd mondjak erre egy példát. Tegnap a spanyol borokról adtam elő és végén elmeséltem, hogy holnap ide jövök és a villányi cabernet francról fogok mesterkurzust tartani, mire leesett az álluk, hiszen sosem hallottak még róla. Villány és a cabernet franc különösen érdekel, mert Villány egy remek példa arra, hogyan kell jól menedzselnie magát egy borvidéknek. Itt a borászok együttműködnek, összefognak és minőséget hoznak létre, aminek köszönhetően kialakítottak egy közös víziót, ez volt a cabernet franc eredetvédelme. A franc egy kiváló fajta, ugyanakkor világszerte kevéssé ismert és nem igazán népszerű, ez sajnos a Loire vidék vörösborainak megítéléséből ered. Olyan picit, mintha a cabernet sauvignon lesajnált unokatestvére lenne. Pedig nem szolgált rá erre, hiszen frissességével, mineralitásával és elég magas alkoholjával igazán kiváló borok készülnek belőle. Tipikusan az a stílus, amit az emberek keresnek manapság, így nagyon bízom abban, hogy a villányi franc felfutása jön el. 

 

 

Véleménye szerint mi az, amire a magyar bor esetében a legfőbb hangsúlyt kellene helyezni? Mi az, amin érdemes változtatni vagy jóval komolyabban venni?
Ez egy bonyolult kérdés. Azt mondanám, a legfontosabb az összefogás, a közös munka lenne. Már említettem, de nem győzöm hangsúlyozni, mennyit számít az, ha a termelők egy irányt határoznak meg és mindenki ahhoz tartja magát. A büszkeség arra, hogy jó bort készítünk még önmagában nem elég, meg is kell tudni azt mutatni. Például ebben – és az összefogásban - sokat lehet tanulni az osztrákoktól. 
Igazán fontos és érzékeny pont, de a nemzetközi piacon mindenképp egy-egy borvidékre kell fókuszálni. Nem lehet mindent egyszerre megmutatni, túl sok, pici borvidék van, amiket egyáltalán nem ismernek. Hosszútávban kell gondolkodni, lépésről lépésre, lassan lehet haladni. Nem szabad emellett elfeledkezni arról sem, hogy a minőség ingadozása is visszavethet egy jól induló történetet. A kiváló minőségnek alapkövetelménynek kell lennie. 
 

A nemzetközi piac esetében van-e annak relevanciája, hogy mennyiségi termelés szempontjából kicsinek számítunk?
Hogy ez hátrányt jelentene? Egyáltalán nem gondolom. Ha Ausztriát vagy Új-Zélandot vesszük összehasonlításképpen, ezek esetében sem lehet óriási mennyiségekről beszélni, mégis képesek voltak az élvonalba kerülni. Ausztriát érdemes figyelni a magyar borászoknak, hiszen remekül csinálják a marketinget.
 

Ezután térjünk át a személyesebb kérdésekre. 1998-ban tette le a Master of Wine vizsgát. Megpróbálná most is?
Éppen erről beszélgettünk az itt zsűriző Elizabeth Gabay Master of Wine-nal. Ugyannakkor vizsgáztunk és számunkra valószínűleg nem lett volna más, alkalmasabb élethelyzet arra, hogy letegyük a vizsgát, mint amikor otthon voltunk a gyermekeinkkel. A gyerekeim egész picik voltak akkor, 2 és 4 évesek, és tudtam, hogy vagy most sikerül, vagy később már nem lesz rá alkalmam, hiszen az anyaság temérdek elfoglaltsággal jár. Egyszerűen annyira fókuszáltan tudtam készülni (amikor végre a gyerekek mellett le tudtam ülni tanulni) és annyira akartam, hogy amikor készültem, minden energiámat beletettem. És tudtam, sikerülnie kell, nincs következő vizsga, nincs második esély. A legtöbben ezen csúsznak el, hogy azt gondolják, majd legközelebb sikerül.
 

Véleménye szerint a Master of Wine státusz változott-e az elmúlt évtizedekben?
Sokat változott, hiszen igazán nemzetközi lett, egyre több ember hallott róla és egyre nagyobb elismerést jelent. Korábban inkább egy zárt, akadémikus körnek tekintették, ma meghatározóbb a borvilágban. Maga a szervezet is nagyobb hangsúlyt helyez a marketingre, sokkal nyitottabb és rengeteget tesz a kommunikációjában is ezért.
 

Mennyire szerteágazó a MW munkája? 
Nagyon változatos és sokrétű a munkám. Újságíróként vezetek egy heti rovatot, és sok más országos lapban is publikálok. Kóstolókat tartok a fogyasztóknak, képzéseket a kereskedőknek, tanácsadást a szakmának, borászatoknak, bírálok és zsűrizek, valamint sokan fordulnak hozzám, hogy mit érdemes venni, milyen borba fektessenek be, hiszen hosszú időn át vezettem a Sotheby’s boraukcióit. Ezeken túl bortúrákat is szervezek, amikre a covid alatt nem volt lehetőségem. Most indítottam ezeket újra és nagyon nagy az érdeklődés irántuk. 
De azt is mondhatom, hogy a covid alatt valahogy jó is volt kicsit megállni és elmélyülni a dolgokban. Nem beszélve arról, hogy a kóstolókat folytattam a covid alatt is, hamar átálltam az online felületekre és rengetegen vettek részt, egész Angliából tudtak csatlakozni, nem csak Skóciában élők. Ezt például meg is tartottam, most már hibrid kóstolókat hirdetek és még mindig nagyon szeretnek online is csatlakozni az emberek. 
 

Mit tart a legkedvesebbnek ezek közül, mit tartana meg például azután, hogy nyugdíjba megy? 
Valójában mindet nagyon élvezem, legjobban talán mégis az íráshoz ragaszkodom. Édesanyám is újságíró volt, nyolcvanéves koráig aktívan publikált, a nagyapám pedig író, így ez nálunk családi hagyomány. Emellett imádom ebben a munkában, hogy emberekkel lehetek kapcsolatban, beszélgethetek velük. Azt hiszem, ez is rettentően hiányozna. 
 

A Winelovers Wine Awards zsűrijének munkájában részt vevő négy Master of Wine mindegyike nő. Jelent-e valamilyen különbséget nőnek lenni ebben a szakmában? Érte-e valaha hátrány emiatt? 
Amikor kezdtem, valóban nagyon kevés nő dolgozott ezen a területen. Látványos és örvendetes, hogy ez mennyit változott, egyre több a nő választja ezt a szakmát. Nem mondanám, hogy bármilyen hátrány ért amiatt, hogy nő vagyok, inkább úgy fogalmaznék, hogy talán a nőknek az önérvényesítő képessége nem olyan erős még. 
 

Van-e valamilyen különbség a két nem között abban, hogy milyen képességeik vannak, a kóstolás során ki szokták emelni, hogy a férfiak és a nők máshogy kóstolnak, máshogy érzékelnek?
Azt szoktam erre mondani, hogy valaki vagy nagyon jól kóstol, vagy dolgoznia kell rajta és nagyon jól fog kóstolni. Persze azt is hozzá szoktam tenni, hogy azért vannak teljesen reménytelen esetek is. De ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki férfi vagy nő.