Borvidékek a Balaton körül: Balatonfüred–Csopak, a rezedaillatú, keserűmandulás olaszrizling otthona

„Az Almádi kedveli a könnyű ebédeket és a délutáni alvást. A Füredi a romantikus. Az Arácsi bájos és egyszerű. A Dörgicsei valamennyi között a leghuncutabb. A Révfülöpi a legigazabb lugasborok közül való.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

A borvidéken, ahol olyan római kori település került a felszínre, amelynek falfestménye szüretelést ábrázol, a borászati eszközök mellett pedig megkövesedett – nemegyszer a furminttal megegyező genetikai állományú – fehérszőlő magokat is találtak. Egy 1082-ből származó hiteles okmány szerint Veszprém püspöke Csopakon szőlőbirtokkal rendelkezett, és a 13. században már a mai Balatonfüred teljes területe a tihanyi apátok tulajdonában volt.

A kétezer hektáros Balatonfüred-csopaki borvidék a Balaton északkeleti részén és az azzal párhuzamosan húzódó, Balatonfőkajártól Zánkáig terjedő hegyvonulat lankáin, a hegyek által körülvett völgyek, medencék oldalain terül el. Fontosabb települései között említhetjük a két névadó mellett Felsőörsöt, Paloznakot, Tihanyt, Balatonszőlőst, Pécselyt és Szentantalfát. A terület klímája szélsőségektől mentes, kiegyenlített. A viszonylag enyhe telet korai kitavaszodás követi, a nyár nem túl forró, utána többnyire hosszú, derűs, száraz ősz jön.

A szőlőműveléshez amúgy is kiváló klímát még a nagy tömegű víz temperáló hatása is javítja. A felszíni párolgás következtében itt mindig egy kicsit páradúsabb a levegő. A tóról visszaverődő napsugarakat a meredek, köves lejtők kondenzálják, néhol szinte mediterrán hatást eredményezve. Ezt jelzi az amúgy mediterrán klímát igénylő mandulafák nagyszámú előfordulása is, de leginkább a szőlő érzi magát a tó körül otthonosan.

Feltehetően már az itt letelepedő kelták felismerték, hogy a terület kiválóan alkalmas a szőlőtermesztésre, a szőlőkultúra pedig a Római Birodalom idején is virágzott. 1211-ben Füred a tihanyi apátság tulajdona lett. Vélhetően a szerzeteseknek köszönhetően e vidéken a szőlőművelés, a borászat színvonala megelőzte más tájakét. A török idők végvári csatározásai itt is meggyérítették a szőlőművelők számát, s egyidejűleg csökkent a szőlőterület is. A 18. és 19. században viszont újra fellendült a térség fejlődése.

A 19. század első harmadára a gyógyvize, nem pedig a Balaton miatt látogatott füredi fürdő, a Savanyúvíz hazája a „Balaton fővárosa” lett. Nyaranta nemesek, polgárok és más fürdővendégek találkoztak és gyógyultak vagy szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában. A borvidék központja ma is Balatonfüred, a Balaton északi partjának egyik legszebb részén található, 1987 óta a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa.

Gazdag kőzet- és talajösszetétel a strukturált savgerinc záloga

A borvidék talaja rendkívül változatos. A legidősebb képződmény a szilur korabeli kristályos pala, a fillit. A permi vörös homokkövön, triász mészkövön, dolomiton, bazalton, bazalttufán, pannon homokon, márgán erdőtalajok különböző fajtái, például a rendzina rétegződnek. A borvidék különleges látványa a szokatlanul vörös erdőtalaj, aminek létrejötte a magas vasoxid és kovasav tartalmú permi homokkő mállására vezethető vissza. Talajaira a magas kalcium-, magnézium- és káliumtartalom a jellemző.

A csopaki és balatonfüredi borok jellegzetes, markáns savtartalma ennek a gazdag kőzet- és talajösszetételnek köszönhető, azon belül is első sorban a mészkőnek. A borvidék jellegzetes részeitől, annak föld- és talajtani felépítésétől a Tihanyi-félsziget különbözik, mivel az egy pliocén korban kialakult vulkáni kráter maradványa. A megszokott bazaltos lávakőzetek helyett itt jól málló, ásványi anyagokban gazdag tufákon telepítették a szőlőt.

A kisebb területen, egyes zónákban megtalálható speciális talajokat intrazonális talajoknak nevezzük, ilyen például a rendzina talaj, vagy a szikes és a láptalaj. A rendzina rendkívül vékony, tömör anyakőzeten – Füreden általában mészkő – kifejlődött sötétbarna, fekete, magas humusztartalmú talaj. A fillit, egy metamorf – szilárd fázisú átkristályosodásával, azaz metamorfózisával képződő –, átalakult kőzet. Közepes szemcseméretet, párhuzamosan elrendeződött, tökéletes palásságot mutat. A felszíni felület általában selymesen csillogó fényű.

A borvidék elsődlegesen fehérbortermő terület. A második világháború után a vörösbortermelés ismét lábra kapott, igaz, csak a borvidék egyes területein és mennyiségileg is alárendelve a fehérbornak. A mai vörösbortermő „rezervátum” a Tihanyi-félsziget, ahol a pinot noir mutat elegáns tételeket, de emellett a cabernet franc, a zweigelt, a merlot bővíti a palettát. A táj fehérborai két végpont közötti tengelyen helyezkednek el. Az egyik oldalon a testesebb, magasabb extrakttartalommal rendelkező, lágyabb borokat találjuk, a másik oldalon pedig az elegánsabb, karcsúbb, könnyedebb, finom savú rizlingeket. Az olaszrizling a régió zászlósbora, az észak-Balaton „nemzeti fajtája”. A rizling mellett a szürkebarát a régió vezető szőlőfajtája.

Az olaszrizling német neve welschriesling, a név származása ismeretlenségére utalhat: a „welsch” a középfelnémetben idegen, érthetetlen beszédet jelent. A legintenzívebb fajtajelleges olaszrizling karaktert – friss, nem pörkölt keserű mandula, hintve rezedaillatú virágporral – a Balatonfüredi-csopaki, a Badacsonyi és a Somlói borvidéken kóstolhatjuk. A savszerkezet is ebben a sorrendben változik, a lágyabbtól a tüzesen markánsig. Az olaszrizling fajta a „szívós parasztlány” gúnynevet kapta, ami a kiváló rezisztens képességére utal. Jó hozam mellett is ellenáll a betegségeknek, jól viseli az ingadozó hőmérsékletet és nedves időben is elkerüli a gombás megbetegedés. Sokoldalúságát mutatja friss, reduktív aromatikus, komplex hordós vagy épp késői szüretelésű édes tételként.

A borvidék egyediségének talán legfontosabb kifejezője a 2012-ben létrehozott Csopaki Kódex, ami a csopaki termőhelyek identitásának visszaállítását és az egyediségének megerősítését szolgálja. A védjegyoltalom és az eredetvédelem független, lokálisan szabályozott rendszere ez, bázisa pedig az olaszrizling. Az alapvető cél a csopaki bor minőségbiztosításának keretbe foglalása. A Csopaki Kódex négy pilléren állva szabályozza a termelési elvárásokat: a metszési, a zsendülési, a szüreti és a pincemunka ellenőrzése.

fotó: Borkollégium, Bortankönyv 1.

A leglényegesebb szabályok a szőlőültetvények fekvésére, minőségére, mindenkori állapotára éppúgy vonatkoznak, mint a szőlő megengedett terméshozamára, vagy a szüret optimális időpontjára. A termelők meghatározzák az egyes kategóriában a borok minimális sav- és alkoholszintjét, akárcsak azt az arányt, ami az egyensúlyt jelenti a csopaki rizling számára. Az alapanyagnál a túlérés nem megengedett, nem tartalmazhat botritiszes szőlőszemeket sem, mert az a bor terroir-kifejező képességét gyengíteni. A szabályozás előírja a hordós érlelést, illetve hogy a termelők egymást évente öt alkalommal ellenőrzik.

A Csopaki Kódex mellett a minőségvédelem másik borvidéki példája a 2015-ben Balatonfüreden létrejött Rizling Generáció nevű egyesület. A tagok fiatal, második generációs borászok 25 pincészetből. A küldetés célja a balatoni borvidékek borainak népszerűsítése táj-, fajta- és eredetvédelmi stratégiával. A termelői összefogásra épülő regionális bormárkájuk a BalatonBor. A BalatonBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke, de bárki készíthet, aki megfelel a feltételeknek.

Napjaink legjobb tételei a Loire és Chablis francia elit borvidékek vibráló ásványosságát idézik, és így nemzetközi kontextusban is méltán képviselik a magyar tenger partvidékén dolgozó szőlősgazdák kimagasló munkáját.

fotó: Borkollégium, Bortankönyv 1.