Bordalászok - a költészet napját ünnepeljük

Egyszer azt javasolták: ha felszabadultan szeretnék írni, igyak meg előtte egy kis bort. Élénkebb lesz a fantáziám, az igaz, viszont könnyebben elrugaszkodom a valóságtól, amely egy olyan cikk esetén, amely tényadatokat kell, hogy tartalmazzon, nem feltétlenül szerencsés.

Vannak azonban olyan művészlelkek, akiket kifejezetten inspirál pár korty, és akadnak közülük néhányan, akiknek szorosabb kapcsolatuk is van a borral, a borászattal. A költők, mint érzékeny művészemberek mindig is szerették, sőt gyakran ihletadójuknak tekintették a jó bort. Lehetett bújuk űzője, jókedvük okozója, merengő társuk, elveszett szerelmük siratója, vagy egyszerűen csak hűséges pajtásuk, mint Csokonainak híres Csikóbőrös kulacsa.

A magyarok genetikailag kódoltak a szőlőhöz és a borhoz - mondják borászok, etnográfusok, írók és költők (Szeremley Huba, Zelnik József, Márai Sándor, Hamvas Béla, Kiss Benedek). A bor elsősorban nem alkoholos, inkább mindig szakrális jelentőségű ital, ami a szertartásainknak, ünnepeinknek és a mindennapi életünknek is fontos szereplője. A bor egyszerre földi és égi jelenség vagy, ahogyan Ady nevezte: mámor és malasz.

Bibor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.

Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.

Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.

Ady Endre: Az ős Kaján részlet

A költemény 1907. február 24-én jelent meg a Budapesti Naplóban, bár Ady magát a verset Párizsban írta. A vers fő vonása az erőteljes színpadiasság: a küzdelem ember nélküli világban folyik, a kocsmaasztal mellett nincs más, csak a két küzdő fél. A harc színpadi kellékei a bíbor-palást, a rossz zsakett, a feszület, a két gyertya, a bor, a vér.

És ha 1907-nél járunk, akkor óhatatlanul a Nyugat jut eszembe - és ha Nyugat, akkor a legendás New York kávéház. A Nyugat költői által tudunk emlékezni a boldog békebeli időkre, amikor még térzene szólt vasárnaponként kisvárosaink főterén, ahová csak gardedámmal mehettek ki a fiatalabb hölgyek. A napilapok címoldalán pedig versek voltak olvashatók. A zongora zongora volt - és nem holmi elektromos kütyü-, amelyen a bárzongorista gyönyörű dalokat játszott. A személyzetben is volt valami tiszteletreméltó fenségesség. 2001-ben vásárolták meg az ingatlant, öt évig tartott a felújítás és azóta láthatjuk mai pompájában.

Sötétzöld színű és tömött a tő,
egy-egy vörös levéllel néha tarka;
édesen lankad, érve csüggedő,
kékes fürtjével a nemes kadarka.
Oly mézes-forró s drágán töppedő,
mint szenvedélyes szerető vad ajka; –
s várakozásban ég a hegytető,
s mosolyog a Nap, a lángtejü dajka.
Várakozásban ég a hegytető,
benn a présházban locsolják a kádat –
ó méla napfény, lankadt dajkaság!
Méla Halál, te nagy Szüretelő,
jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,
és halkan nyisd a Pince ajtaját!
Babits Mihály: Szüret előtt

A bor és a világirodalom

A bor természetesen, ahogy a magyar irodalomban, úgy a világirodalomban is megtalálható, a kultúránk része. egészen az ősi Dionnüszosztól az Eucharisztiáig. A bor maga az élet, maga a csoda, hiszen egész életünket végigkíséri, legyen szó ünnepről, örömről, gyászról, miséről vagy éppen életelixírről. A szőlő születéséről a mitológia a követkőzképpen számol be: "Dionnüszosz játszótársa, Ampelosz, az apró szatír, egy vadászat alkalmával egyedül szállt szembe egy felbőszített bikával, és az halálosan megsebezte. Mire Dionnüszosz a helyszínre ért, csak kis barátja holttestét ölelhette magához. Keresrű könnyekkel siratta meg az isten pajtása elvesztését, ám Zeusz megsajnálta fiát, és Ampelosz élettelen testéből növény sarjadt, melyen csábító gerezdek függtek. Ezek illata és édessége megvígasztalta a szomorkodó istent, aki mindenfelé elterjesztette a könnyeivel faksztott cserjét."

Tokaj

Istenien aranylik a
Szamorodni
Ne igyék az, aki el mer
Szomorodni
Búra terem éppen elég
Borogatás
Szentiváni éjben elég
A farakás

Tari István: Kelyhem lelke (részlet)

A tokaji borvidék (is) egyaránt fontos a kortárs és a korai versírók műveiben. A magyar kultúra és művészet képviselői fejet hajtanak a magyar bor előtt, kivétel nélkül elismerik minőségét, tisztelettel szólnak róla és ez a Himnuszban is megemlékeznek Tokaj szőlővesszeiről.

De van, aki megmutatja a bor sötét oldalát is. Vámos Miklós A hattyú dala c. regényéből idézünk:

„Miként lehetséges, hogy az szent írások szerint az Paradisum kertjeiben gazdagon bugyogó források várják az érdemeseket, de az sosem poshadó vizű patakok mellett olyanok is, melyek tejjel folynak, és tisztított mézzel folynak, és borral folynak? pedig ugye muszlimok számára tiltott az alkoholos innivalók élvezete, mivel az erős ital az Sátánnak förtelmes műve! Bölcs Ibrahim azt felelé, hogy az Paradisum bora másmilyen, nincs tőle főfájás, és nem is részegít.”

Hogy kortárs irodalmáraink közül kik hogyan viszonyulnak a bor témához, jól mutatja az is, hol találkozhatunk a nevükkel. Jókai Anna pl. többször is volt már fővédnöke a Magyar Borok Báljának, vagy érdemes megnézni a Bor és Irodalom c. eseménysorozat résztvevői listáját. Mindezen nevek közül is kiemelkedik azonban Réz Andrásé, aki a Borászportálnak adott interjújában beszélt különös kapcsolatáról a borral:

„Apám Egerben töltötte a gyermek- és fiatalkorát, ő már rendelkezett borkultúrával. Én olyan 10-11 éves lehettem, amikor az ebédnél először kaptam bort az ételhez. (…) A rendszerváltás után tértem vissza a borhoz, amikor komoly változások zajlottak. (…) Nagyjából másfél évtizede annak, hogy a borral ilyen őszinte és meghitt viszonyba keveredtem...

(…)

A déli borokat mindig is szerettem, inkább vörösboros vagyok, tehát számomra Villány is nagyon kedves, de az utóbbi években jobban vonzódom a szekszárdiakhoz.

(…)

- Az egyik könyvedben is található egy külön cím: Botryitis cinerea.

- Így van, az Orr-ban. Pontosan arról szól, ahogyan megéltem Tokajt. (…) Bár a konyhaművészetben nagyon fontosnak tartom az aszút, nem vagyok nagy aszúivó. Viszont nagyon izgalmasak a száraz fehérborok Tokaj környékéről. Ezekben már történetek vannak…!”

Mielőtt ajánlanánk nektek a költészet napjára egy borkóstolóval egybekötött programot, beszélnünk kell a Dúzsi-féle borokról, amelyeknek van egy különlegessége. Mindegyikhez jár egy vers, ami rá is van nyomtatva a címkére. A borász és Kis Pál István szekszárdi költő immár közel tíz éve, időnként neves színművészek társaságában verses-boros esteket tartanak szerte az országban, sőt a határokon túl is, ahol többek között Babits Mihály, Garai János és persze Kis Pál István verseit kínálják a borok mellé. Ekképpen találkozik a borkultúra és a költészet, amelyek Dúzsi szerint már a régi görögök óta összetartozó dolgok. A költészet napján a Magyarországi Szerb Színházban egy nyolcfelvonásos estet tartanak, ahol mindegyik színhez más bort kínálnak.

S végül, de nem utolsósorban következzen néhány sor Sohonyai Attilától, aki az egyik legolvasottabb kortárs magyar költő. Minden bizonnyal nem véletlenül hozza ezt a példát verseinek megszületésével kapcsolatban.

„(…) olyanok a verseim, mint a murci (must előtti állapota a bornak), azaz még kiforratlan, nem lehet tudni, mi lesz belőle, lehet, hogy semmi, de lehet, hogy egy remek bor. [Kiss Kálmán] túl hosszúnak találta a verseimet, azt kérte tőlem, hogy rövidítsem le őket. (…) Hogyan rövidíthetném le, úgy, hogy ne vesszen el a gondolat, amit belevittem? (…) Szinte felére húzta a verset, és döbbenten vettem tudomásul, hogy a rímek megmaradtak, a vers mondanivalója ugyanaz maradt, mégis sokkal feszesebb, lényeglátóbb lett. (…) Így tanultam meg vadhajtások, sallang nélkül írni.”

A költővel és verseivel április 28-án egy borkóstolóval egybekötött felolvasóesten találkozhatunk. További részletek: ITT

A költők száma végtelen, mert szinte nincs olyan, akinek ne fűződne kapcsolata a borhoz. Kétség kívül Petőfi írta a legtöbb boros témájú verset, így ezzel búcsúzunk.