Bunkó-e, aki nem ért a borokhoz?

A Borászportálon ritkán szoktunk olvasói leveleket közölni. Ezúttal kivételt teszünk, a Borháló képviseletében Kathona Krisztián szólt hozzá egy korábban megjelent, a Budavári Borfesztivál aranyköpéseit összegyűjtő cikkünkhöz.

A levél érdekes kérdéseket feszeget, ezért úgy gondoltuk, tanulságos lehet olvasóink számára még akkor is, hogyha nem értünk egyet minden állításával. Bognár Attila cikke nem volt lekezelő, és véleményünk szerint nem kell extrém borértőnek lenni ahhoz, hogy valaki az ott olvasottakon jól szórakozzon. Emellett pedig meggyőződésünk, hogy nem probléma, ha valaki nem „szakérteni”, hanem bulizni, netalán egyenesen inni megy egy fesztiválra.

És akkor jöjjön a levél:

A királynál most a paraszt vacsorált avagy Bunkó-e, aki nem ért a borokhoz?

Első látásra talán vicces, átgondolva azonban nagyon szomorú cikk jelent meg a minap a Borászportálon arról, hogy mennyire nem tudnak semmit az ország legnagyobb borfesztiváljának látogatói a borról, a borfajtákról, de még a világról sem. A cikkben idézett mondatok arról tanúskodnak, hogy a magyar fogyasztók a legalapvetőbb borügyi információknak sincsenek birtokában. Nem először hallunk ilyesmiről és nem először találkozunk ezzel a jelenséggel, kár is lenne ezen vitatkozni, a tények magukért beszélnek. Nem is ezen merengtünk el, hanem a közlésről és általában arról, hogy hogy is állunk hozzá ehhez a problémához mi borértők. Nos, a cikket olvasva hajlamos vagyok azt gondolni, hogy sajnálatosan lekezelően.

Nem vitatom persze a cikk szerzőjének szándékát, hogy felhívja a figyelmet a problémára, de nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a közlés módja és aközött, ahogy nemrégiben egy állami kampányban kifigurázták a borhoz nem értők rendelési szokásait, csárdonájnak ejtve a chardonay-t. Szerintem a felsőbbrendűségnek ez a kifejezése nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy azok, akik nem értenek hozzá, ne is tegyenek kísérletet arra, hogy megértsék, hogy kérdezzenek, hogy egy kicsit is képbe kerüljenek a borokkal kapcsolatban, mielőtt vendégségbe visznek egy palackkal. A nevetségessé válástól való félelem mindannyiunkban dolgozik. Törvényszerű tehát, hogy ezek az emberek inkább toporognak fél órát a nagy áruházak semmitmondó boros polcai előtt, aztán ár és címke alapján igyekeznek kivágni a rezet, ahelyett, hogy bemennének egy borboltba és kérdeznének, hogy végül valami olyasmivel állítsanak be, ami egyedi, megy a menühöz, és alkalmasint fele annyiba kerül, mint az, amit az áruház polcairól emelnek le, a biztonság kedvéért a legfelső polcról.

Nem jól van ez így. Mennyivel más lenne a helyzet akkor, ha a cikkben közölt párbeszédek hallgatói nem az újságírónak számolnának be tapasztalataikról, hanem a vevőhöz fordulnának, és udvariasan azt mondanák: „Jó napot, ha gondolja, szívesen segítek némi magyarázattal a megfelelő bor kiválasztásában, engem ugyanis ezért fizetnek.”

Megsértődnek a vevők ezen? Tapasztalataink szerint nem, sőt az efféle mondásoknak kifejezetten kedvező a visszhangja a boltjainkba feszengve járók között. Igen vevőink egy része kifejezetten szorong. Szorong a mi lesz, ha rosszul választok kérdésétől, és nagyon is szeretne ettől megszabadulni, de a hipermarketek világában edződött, eladóval sosem találkozó átlagos vásárlók egyedül képtelenek áttörni azt a kommunikációs gátat, ami ilyenkor a vevő és az eladó között áll. Segíteni kell ebben őket, ha azt akarjuk, hogy visszatérő és elégedett vevőink legyenek.

Gondolhatják persze a nagy neves pincészetek, hogy mit nekünk a bunkók meg a csórók, a mi közönségünk tudja, hogy mit akar megvenni (és hogy gondolják is, arra jó példa a sok stand, ahol borhoz kevéssé konyító hostessek árulták a bort a fesztiválon). Csakhogy ezzel a gondolkozással legfeljebb konzerváljuk, ha nem rontjuk a jelenlegi helyzetet. Sokszor megkapjuk mi, olcsó bort árulók, hogy lezüllesztjük a magyar borászatot. Én viszont innen üzenem, hogy valahányszor megáll a bolt előtt Y úr az X6-ossal, és fél órát beszélgetünk, arra gondolok, hogy a magyar borászat elvesztett egy igazi borsznobot. Pedig jó ha tudomásul vesszük, hogy ha maguk még nem is, de a sznobok gyermekei már mindenképpen a legjobb értelemben vett kifinomult borfogyasztók lesznek. Olyan vevők, akikről önök álmodoznak. Nyugodtan merem állítani, ha rajtunk múlik, a magyar borászat nem veszíti el X urat, de nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy nemcsak rajtunk múlik.

Kathona Krisztián
Borháló