Kiss Zoltán életében a motor és a bor a legfőbb szenvedélyforrás. Olyannyira, hogy mikor megérkezünk hozzá a Salirisba, s helyet foglalunk a kávézóban, ő rögtön rátér a lényegre, s mindenféle fölösleges udvariaskodást kerülve belekezd motoros élményeibe. Csapongunk, s négy mondat után már Dr. Lőrincz Györgynél és a „boraiban fellelhető utánozhatatlan eleganciánál” járunk, aki a nap során valószínű többször csuklott is, de hát Zoltán borszeretetét a kezdetektől fogva és gyökeresen meghatározza az egri sztárborász személye és filozófiája. Mindez olyannyira tetten érhető a Salirisban, hogy nem ritka, amikor egy prémium csomagajánlatnál a borbekészítést a St. Andrea Pincészet superior tételeiből oldja meg a szálloda, hogy a Lőrincz György által megtartott itteni borvacsorákról ne is beszéljünk.

A boros kezdetekről Zoltán így mesél: „2009 áprilisában kezdtem új életem Szalókon, az épülő szállodában, akkoriban tartották a Nyitott Pincék Napját és mi felkerestük a St. Andrea borászatot. Hozzácsapódtunk egy vidéki Bortársaság csapathoz és a borászat sommelier-je, Szeredi Tamás prezentálásában egy emlékezetes borkóstolásban volt szerencsénk részt venni.  Munkám során egyébként naponta többször mentem (és megyek) el a St. Andrea kóstoló épülete előtt. Sokszor benéztem érdeklődve és mindig tanultam valamit a borokról. Sok segítséget kaptam tőlük, példaként említeném a hotel első borlapjának, több napos kóstolás során történő összeállítását. Az első nap 108 bor kóstolása után feladtuk” – mondja a Saliris üzemeltetési igazgatója.

Kiss Zoltánék 2011-ben alapították meg BorSzakkör névre keresztelt borkóstoló klubjukat, amelyben a mai napig – baráti légkörben – kóstolgatnak bizonyos időközönként, tematikusan. Olaszrizling, pinot noir, rajnai rizling, kadarka, cabernet franc, merlot, syrah – e fajtákat, melyeket az Egri borvidéken is szép számmal termesztenek, már górcső alá vette a társaság, borvidéken kívülről érkező tételekkel összevetve. Néhányan a BorSzakkörből: Bolyki János (Bolyki Pincészet), Dr. Lőrincz György (St. Andrea Pincészet és Szőlőbirtok), Gromon Tamás (Gál Tibor Pincészet), Turcsek Orsolya és Tarnóczi Zoltán (Orsolya Pincészet), Vincze Béla (Vincze Borászat), Simon József (Simon Pincészet), Rimár Péter és Szeredi Tamás.

„Egy fekete Kawasaki 454 LTD-m volt legelőször. Egyszer egy motoros túránk épp Hollóháza mellett haladt el, s úgy döntöttünk, ha már erre vitt utunk, megnézzük a Hollóházi Porcelángyárat is. Hatan voltunk három motorral, s mikor beléptünk – volt, aki csak akkor igyekezett lebontani a fejéről a bukót – a helyesen kiképzett biztonsági őr azonnal a gáz spray-éhez kapott, s ködfehér arccal kezdett el ijedtében hátrafelé botorkálni. Szegénynek több mint két perc kellett ahhoz, hogy felfogja, nem a porcelángyárat jöttünk kirabolni, csak a tárgyi ismereteinket akartuk gyarapítani. Mindenesetre emiatt az élmény miatt ma a Salirisban megkülönböztetett figyelemmel fogadjuk a hozzánk érkező motoros vendégeket” – mondja Zoltán nevetve.

Az emberek motorválasztási attitűdjeit illetően ugyanilyen jó ízűen kacag fel, példaként említve egy barátját, aki társasházban lakik és egy szibériai huskyval örvendeztette meg magát. „Huskyt? Egy lakásba? Aztán csodálkozott a fickó, hogy mikor az autó mellett lefuttatott a kutyával 25 kilométert, az nemhogy összerogyott a fáradtságtól, hanem mikor megálltak, kaparva feszítette a láncot és szinte el akarta húzni az autót, úgy rápörgött a futkározásra az eb. Egy szánhúzó kutyának 25 kilométer meg se kottyan. Hogy kapcsolódik ez a motorozáshoz? Az emberek, ahelyett, hogy kezdőként kezdő motort választanának, rögtön beruháznak valami extrán nagy motorra. Jó, már aki teheti. De, aki teheti, az sajnos sokszor a körülményeket figyelmen kívül hagyva egy huskyt vásárol magának, pedig egy belvárosi lakásba szobakutya való.”

„Persze, ha jól választasz, az még nem jelenti azt, hogy nem fog a motor néha megviccelni. Azazhogy, nem is a motor, hanem a terep. Vagy, ami sokszor sokkal kiszámíthatatlanabb, a saját vakmerőséged. Egyszer Lillafüred felé haladtam, mikor egy kanyarban a figyelmetlenségem okán elestem. Az a >>perec<< megtanított arra, hogy sokkal elővigyázatosabb legyek motoron. Mikor ott feküdtem a földön, egy pillanatra minden megszűnt körülöttem. Viszont rögtön kapcsoltam: beláthatatlan kanyarban vagyok, ha nem jövök le azonnal az úttestről, baj is történhet. Nincs nagy csattanó, végül nem ment át rajtam egy teherautó, és kisebb karcolásokkal megúsztam az esetet. Valahogy lekászálódtam az úttestről, rendeztem fejben soraimat, s néhány perc múltán már úgy szálltam fel a Honda CBR 600 F-emre, hogy bár a lábtartót és néhány kiálló részt otthagytam, a fogamat szerencsére nem. Hazaértem, kiültem a teraszra, felbontottam egy üveg St. Andrea Boldogságost – istenem, gyönyörű bor – majd elgondolkodtam az életemen. Mély nyomot hagyott bennem az eset…”

„Szóval, érett fejjel 1994-ben kezdtem el motorozni, és ilyenkor kicsit akadékoskodóbb tud ám lenni egy vásárló, aki motort akar újítani. Abban az esztendőben két motor között vacilláltam. Az egyik egy Honda CB 1100-as volt, a másiknak meg egy Yamaha XJR 1300-as. Bementem egy Yamaha üzletbe, s azt mondja nekem az értékesítő, hogy náluk nincs tesztmotor. Ennek a részleteit nem akartam firtatni, de nem értettem, hogy ha a Honda ideadta a CB 1100-ast pár napra tesztelni, akkor náluk, a másik Nagy Motorcégnél, ilyesféle szolgáltatás hogyhogy nincs. Mindegy, kérdeztem az eladót, ismeri-e ezt a típust a Hondától, és hogy van a Yamahának ez az XJR 1300-asa, szerinte melyiket kéne választanom és miért. Ilyet szól, de valami döbbenetesen mély nyugalommal: >>Hát az XJR egy picivel többet fogyaszt<<. Néztem őt és nem hittem el, amit mondott. Ez olyan, mintha megkérdeznéd tőlem, melyik a jobb szálloda: a Saliris Resort Hotel vagy a Thermal Hotel Visegrád? Én meg erre azt mondanám: mind a két szálloda jó, de a mi konyhánk egy fokkal gyengébb… Nem mondom, hogy kizárólag ezért döntöttem a Honda CB 1100-as mellett, de emberből vagyok és jó érvekkel még engem is meg lehet győzni, pláne, ha két és fél centire vagyok a döntéstől” – emlékszik vissza Zoltán.

Jelenlegi motorja kapcsán így nyilatkozik: „Én a hondás korszakomtól fogva burkolt motorral jártam, a CB 1100-ason meg, ugye, ilyen nincs. Gondolkodtam is rajta, hogy mikor 140-el megyek, miért nem érzem úgy, mikor leszállok, hogy mintha két görögdinnyét szorítottam volna egész úton mindkét hónom alatt” – nevet fel Zoltán újra. „Nem tudom, ezek már olyan aerodinamikai finomságok, amiket nehéz felfogni is. Elképesztő például, hogy mennyi múlik azon, hogy pár milliméterrel előrébb vagy hátrébb helyezkedik el a kormányon a sebességmérő.

 

A CB 1100 ABS egyébként az a klasszikus forma, ami egyből rabul ejti azt, aki a lényegre törő vonalvezetést kedveli. Másfelől meg az az őserő, ami árad a motorból, pláne ha egy pillantást vetünk a blokkra, egészen lenyűgöző tud lenni. Letisztultság, erő, természetesség – így tudnám címszavakba önteni a motor karakterét. Utóbbit illetően arra gondolok, hogy ha ráülök erre a motorra egy ilyen protektoros farmerban és dzsekiben és elgurulok vele Pestig, ahol beülök a barátaimmal egy kávéra, majd visszaülök rá és hazajövök, akkor végig az az érzésem, hogy ezt az egészet olyan természetességgel tehetem meg, mintha csak lélegeznék. Igazából nehéz ezt szavakba önteni, de az egész motorból árad valami magától értetődő természetesség, ami miatt rögtön lehet vele azonosulni. Ez egy meztelen jármű, mint mondtam, nincs rajta semmi sallang, nem is a száguldozásra teremtették, egyszerűen elviszi az embert A-ból B-be, úgy, hogy az első perctől nagyon könnyen kezelhető. Mikor először ültem a CB 1100-as tesztmotoron, rögtön a fordulékonyságára figyeltem fel, ami a súlya miatt (248 kilogramm – a szerk.) egészen meglepő volt.

Aztán engem ez a négy henger jobban lázba hoz, mint az a retro-érzés, amit hirdetnek erről a típusról. Mint mondtam, én nem a húszas éveimben kezdtem el motorozni, így fogalmam sincs, milyen lehetett anno, mondjuk, egy Benly CB92-esnek húzni a fülét. Ha utast viszek, élvezi, ha utast viszek, élvezem, 200 kilométer után sem fáj a hátsónk – csak ajánlani tudom, tényleg, és remélem, erre nem csak az ötven pluszos párok kapják fel a fejüket. Nekem úgy tűnik, értékálló lesz ez a modell.

 

Ugyanakkor kissé zavar a kettes fokozat visszafogottsága, különösen alacsony fordulatszámon, bár a hármas és az ötös sebességfokozat széles tartománya dicséretes. Egyes műanyag elemek meg elütnek a motortól; például a lánckerék fedél. Érthetetlen, miért kell műanyag egy ilyen blokkra. A váltó finoman kezelhető, az üres is könnyen megtalálható, a fékrendszer meg – amit egy ujjal is lazán kezelhetek – biztonságot, nyugalmat ad. Középállványra is sokkal könnyebben fel tudom tenni, mint a régi CBR 600 F-emet. Akinek bejön ez a csupasz, meztelen forma, és akinek a természetesség már fontosabb szempont, mint a külcsín, az szerelmes lesz ebbe a motorba. De tudom, vannak gépek, amikhez meg kell érni. Valami ilyesmit szoktak mondani a nagy vörösborok kapcsán is. Na, gyerünk is, most már kóstoljunk valamit.”

*