Megépülő, vagy épp nem épülő gázvezeték, hegyi-karabahi konfliktus, sertésexport, baltás gyilkos – elsősorban ezek a hírek jutnak el hozzánk Azerbajdzsánnal kapcsolatban. Az ország 5-6 ezer éves borkészítési kultúrájáról bezzeg egy szó sem. Holott ezekben az években épp óriási és nagyon gyors fejlődésen esik át a vidék borászata.

 

Azerbajdzsán – ahogy a Wikipédia írja – Nyugat-Ázsia és Kelet-Európa között fekszik. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, se nem Ázsia, sem pedig Európa. Keleten a Kaszpi-tenger, északon Oroszország, északnyugaton Grúzia, nyugaton Örményország és Törökország, délen Irán határolja. A rossz nyelvek szerint az ilyen helyekre szokták mondani, hogy az Isten háta mögött van.

 

 

Az ország először 1918-ban volt önálló és független, ám ez nem tartott sokáig, mert 1920-ban a szovjet hadsereg felszámolta, és kikiáltották az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságot, aztán a Szovjetunió tagállama lett. 1991-ben lett újra független, de nyugalomról nem beszélhetünk, mert folyamatos volt a konfliktus Örményországgal Hegyi-Karabahért, és a sok puccs következtében Azerbajdzsán úgy váltogatta az elnökeit, mint más a zokniját. 

A kilencvenes évek végére a helyzet stabilizálódott – habár a hegyi-karabahi konfliktus tartóssá vált. A 2000-es években pedig elkezdték kitermelni a jelentős kőolaj- és földgáztartalékokat. Azerbajdzsán ma olajkitermelőként a 20-21., gáztermelőként pedig a 31. ország a világon. A gazdasági növekedés eredményeként a havi átlagbér emelkedett az elmúlt években, a szegénységi ráta pedig 13,2%-ról 11%-ra csökkent.

 

A fellendülés utolérte a borászatot is a térségben, amely rendkívül sajátos helyzetben van. Darrel Joseph, a VinCE Budapesten tartott, Azerbajdzsánról szóló előadásában elmondta, hogy az ország területén 5-6 ezer éve készítenek bort. A túlnyomórészt muszlim lakosság helyi kultúrájának szerves része volt az elmúlt évszázadokban a bor készítése és fogyasztása. Azerbajdzsán borairól mégis csupán ez elmúlt években lehet hallani, méghozzá nagyon keveset. Ennek legfőbb oka az, hogy amíg Azerbajdzsán a Szovjetunió része volt, teljes egészében eltörölték a borkultúrát. 

 

Érdekes, hogy a szomszéd Grúzia készíthetett bort a szovjet időkben, az azeriek pedig nem. A jelenleg zajló folyamatok ugyanakkor nagyon bíztatóak. Több olasz szakember is dolgozik az időnként csak pár éve újjáindult, új telepítésekkel dolgozó pincészetekben. Elsősorban nemzetközi fajtákkal próbálkoznak (chardonnay, cabernet sauvignon, syrah, merlot, stb.) de kezdik felismerni az olyan helyi fajták értékeit is, mint a rkatsiteli, amiből nekünk is volt szerencsénk kóstolni egy 2013-as üde, elegáns bort, vagy a madrasa, amiből brutálisan gyümölcsös könnyű, és testes vörösborokat egyaránt lehet készíteni.