Sokan bizonyára úgy sejtik, hogy a rosé fehér és kék szőlő, esetleg fehér-, és vörösbor házasításából készül. Nem: színtisztán kékszőlőből állítják elő, melyet azonban nem hagynak hosszú ideig a héján ázni (mint a vörösbor készítésénél, mikor is 10-14 napig is erjed a cefre). A rosé ezzel szemben csak 10-14 (maximum egy napot) órát áll a héjon, épp csak annyit, hogy elnyerje oly jellegzetes, a majdnem színtelen (belső) hagymahéjtól a friss epren át akár a lazacpirosig terjedő színét. (A rosék, vörösborok színét a kékszőlő héja adja, a szőlőszem húsa ezeknél is éppolyan világos, mint a fehérszőlőknél.) Közben a borász folyamatosan mintát vesz a mustból és figyeli hogyan fejlődik a szín - mikor kell levenni a mustot a cefréről. A roséhoz hasonló bor az un. siller, mely annyiban különbözik tőle, hogy némileg testesebb, a vörösökhöz már közelebb álló bor, melyet az 1-2 napos héjon áztatásnak köszönhet. Nem olyan gyakori a polcokon mint a rosé, de nem megvetendő ital! Javaslom, egyszer szerezzenek be 1-1 palackot mindkettőből, és hasonlítsák össze őket megjelenés-illat-ízvilág hármasában. Érdekes felfedezéseket lehet tenni.

 

Ha egy kis figyelemmel kísérik az egri rosé borverseny legjobb 16 mezőnyét, feltűnhet, hogy csupa 2007-es évjáratról, vagyis tavalyi borokról van szó. A rosé borok ugyanis éppen frissességükkel, üdeségükkel kápráztatják el a fogyasztókat. Legjobb, ha mindig a legfrissebb évjáratot veszik le a polcról, hiszen azokat a fiatalos jegyeket, melyekért isszuk, 1-1,5 évig őrzik meg igazán. A kétéves rosét már kissé talán kockázatos megvenni, nem árt alaposan szemügyre venni a színét (a rosékat mindig áttetsző palackban árulják). Ha barnás, terrakotta árnyalatokat látunk, ha egy világospiros lazacszínnél sötétebb: ne vegyük meg!

Ha még mindig tanácstalanok, s azt kérdezik: - De mégis, kinek a roséját vegyem meg? - rögtön megtanulhatnak egy nevet: Dúzsi Tamás. (Ő az akinek exkluzív kóstolójáról nemrégiben be is számoltunk.) A szekszárdi borászban nem fognak csalódni, igen őt nevezik úgy - vajon miért? -: a Rozékirály. Talán túlzásnak tűnhet, de nem az, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar borszakma egyöntetű véleménye szerint hazánkban remek, gyakran világszínvonalú roséborok készülnek. Ha pedig a roséknál megemlítettünk egy nevet, tegyük meg a siller bor esetén is! Ha  megfogadják a tanácsunkat és összevetik egy meghitt családi vagy baráti összejövetelen a két bortípust, nem szeretném, ha tanácstalanok lennének: sillernek leginkább a tavalyi év bortermelőjének: Frittmann Jánosnak a borát ajánlom - noha a siller, a svábok bora elsősorban a Dél-Dunántúlon jellemző. (Vásárlásnál a siller esetében úgy 3 évig mehetünk el, de akár a rosénál a 2 év, ekkor már kicsit "necces", hogy a csúcspontján túljutott bort veszünk. A szín természetesen adhat némi támpontot - ha már gyakorlottabbak vagyunk.)

Annyit érdemes még tudni a rosé vásárlásnál, hogy nálunk alapvetően kétfajta rosé készül: egy déli, már-már mediterrán jellegű, és egy északi, mely  általában világosabb színjegyekkel rendelkezik, élénkebb savakkal rendelkezik és ettől méginkább üde, friss bor benyomását kelti. Előbbit például a csongrádi, hajós-bajai, és főleg szekszárdi, villányi bortermelők készítik, utóbbi Neszmélyből és természetesen Egerből származik, nem véletlenül itt hívták életre az országos roséborversenyt. Érdemes megjegyezni, mely borok szerepeltek a legjobban - a legbiztosabb támpontot ugyanis ezeknek a rangos szakmai versenyeknek az eredménylistája nyújtja a választáshoz!

A roséborokat még a fehérboroknál is kissé hidegebben jó fogyasztani, ugyanis így érvényesülnek leginkább az üde, fiatalos jegyek. Legideálisabb 8-10 Celsius fokon inni, vagyis normál hűtőszekrényben is (kb. 8 fokon) előnyös tárolni, hiszen mire a pohárba kitöltjük el is nyeri a megfelelő hőfokát. Érdemes erre odafigyelni, mert melegebben már egészen más karaktert mutathat a bor - nyugodtan próbálják ki! (A sillerhez 3-4 fokkal magasabb fogyasztási hőmérséklet ajánlott.)

Felbontás után pedig - pohárba töltve a rosét - ne habozzunk élvezni gyakran egyedien gyümölcsös illatát. Többnyire pirosgyümölcsöket: málnát, epret, ribizlit, esetleg meggyet, erdei gyümölcsöket (csipkebogyó, szeder...) idéz. Mindenképpen javaslom, hogy - mielőtt szájukba veszik - próbáljanak megállni egy pillanatra és megillatolni ezeket a már önmagukban is frissítő illatjegyeket, hiszen a rosé élvezetéhez, hatásához ez is hozzátartozik. Majd figyeljék meg, hogyan követi az ízvilág az illatokat. Legoptimálisabb, ha szépen visszaköszönnek az illatjegyek. Ekkorra orrunkkal már kialakítottunk egy képet a borról, mintegy előre megsejtjük illatai alapján ízvilágát. Mivel a jó bor harmonikus, általában nem szeretjük, ha nem azt kapjuk, amit az illatok alapján vártunk. Ez nem ritka eset, de valljuk meg: egyszerű borkedvelőként, tapasztalatok híján ez méginkább előfordul. A magabiztos ítélet mellett tartsuk hát fenn a lehetőséget, hogy "a hiba néha a mi vevőkészülékünkben van".