Az egész úgy indult, hogy a neten bóklászva belebotlottam egy hírbe, melyből kiderült, hogy egy különleges boros rendezvény kerül megrendezésre Bécsben március idusán (és az azt körülvevő napokon). A rendezvény a sokat ígérő Welt Wein Festival– Világ Bor Fesztivál néven került meghirdetésre az alábbi, izgalmasan hangzó mottó kíséretében: „Nagy borok fesztiválja, a világ borkedvelőinek, borszakértőinek és borászainak találkozóhelye.”
A Fesztivál programja mesterkurzusok, tematikus, különleges borkóstolók, borvacsorák mellett tartalmazott egy „sima” borfórumot is, ahol hozzáértő kézzel, 12 országból összeválogatott 50 pincészet mutatta be mintegy 250 szebbnél szebbnek ígérkező tételét 3 napon keresztül.
Több sem kellett az egyszeri magyar borvitéznek, menten lóra pattant és kis családjával valamint borügyekben állandó tettestársával március 15-én kivágtatott a császárvárosba és bevette magát a Palais Coburg kazamatáiba – ahol ekkorra már felsorakoztak a BorFórumon kiállító borászatok, ráadásul többségüknél maga a borász/pincészet tulajdonosa várta kedves mosollyal a borvilág e szeletét felfedezni vágyó kristálypoharas sokaságot...
A helyszín
Néhány szó erejéig elidőznék a helyszínnél és a fesztivál körülményeinél, megér egy misét. A
Palais Coburg, amely egyben az esemény szervezője is, Bécs egyik legelegánsabb szállodája (közel a StadtParkhoz és a Stephansdom-hoz) de ami igazán különlegessé teszi, az a pincéjében található borgyűjtemény (Wine Archive) ahol az elmúlt 100 (150?) év borritkaságainak sokasága pihen tökéletes körülmények között. Sokak szerint ez a gyűjtemény a legszebb, leggazdagabb a világon, lefedve a világ minden fontos borvidékét, legyen szó akár Burgundiáról, Bordeauxról, Champagneról, az Újvilágról, de akár Tokajról is...
A Palais Coburg, Bécs legelegánsabb szállodája
A BorFórum maga a kazamaták főfolyosóján és az ahhoz csatlakozó kis teremben kialakított térben került megrendezésre, a borászatok kétoldalt, egységes arculatú, igényesen kialakított kis kóstolóasztalok mögött kaptak helyett.
Jelen élménybeszámoló keretei nem teszik lehetővé a fórumon megjelenő pincészetek teljeskörű felsorolását, annyit jegyeznék csak meg, hogy a nevek láttán a nemzetközi borvilágot valamennyire is ismerők elégedetten csettinthetnek… (a részletek iránt érdeklőknek ajánlom az esemény honlapját, ahol a résztvevő borászatok teljes köre és webes elérhetőségük is megtalálható: www.weltweinfestival.at
Bent vagyunk
Minden belépőjegyet váltó részére a borászatokkal kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazó kóstolási jegyzetfüzet, „korlátlan” mennyiségű ’bubis és bubimentes’ víz, friss bagett, sajtkóstoló, kávé és csapolt sör (!) - elébb felsoroltak „természetesen” ingyenesen -, valamint 5 EUR letéti díj ellenében Riedel kóstolópohár állt rendelkezésre.
Kóstolás indul!
Egy ilyen eseményen többnyire a bőség zavarával küzd az ember, szisztematikus válogatás és szűkítés nélkül elég könnyen veszélyes vizekre lehet tévedni (ezt azt hiszem nem kell részleteznem..) Ez az igazi lehetetlen küldetés: sokat markolni de sokat is fogni, és persze közben figyelni a részletekre is. Ennek okán a kóstolást komoly „logisztikai” tervezés előzte meg: honnan, hová, milyen sorrendben. Két lista készült egy szűkített (9 pincészet) és egy bővített (15 pincészet) az este valahol a kettő között ért véget. A „nagy nevek” mellett – megérzés alapján és bízva a szervezők értékítéletében – néhány számunkra ismeretlen, de reménybeli meglepetést okozó fekete lónak ítélt (kisebb) pincészet is felkerült a „lőlapra”.
Bemelegítés: Knebel, Dr. Loosen, Villa Tolnay
No, de térjünk a lényegre, hogy mely pincészetek boraival sikerült közelebbi ismeretségbe kerülni!
Elsőként a mosel-i Knebel pincészet asztalához léptünk oda. Családi birtok 7 ha szőlőterülettel, a legjobb dűlőkben (Röttgen, Hamm, Uhlen) lévő 15-30 éves rizlingültetvényekből elővarázsolt remek, fajta (és borvidék) jelleges borokkal a rizlingpaletta minden színét megmutatva. Kóstoltunk 2009-es „alap” birtok rizlinget, (száraz) dűlőszelektált felső kategóriát (Uhlen és Röttgen Spatlese Trocken Riesling) és kései szüretelésű zamatbombát (Hamm Spatlese Feinherb), mind-mind telis-teli citrusokkal, barack és virágaromákkal, elegáns ásványossággal, tökéletesen vibráló savakkal, arcra mosolyt csaló, ízekkel teli kortyokkal. Nem szeretek (nehezen tudok) pontokat osztogatni, de az összehasonlítás miatt itt kénytelen leszek: 7 pontos (és afölötti) borok landoltak a kóstolópohárban. Az arcunkra írt és később meg is fogalmazott reakciókat a végtelenségig szerény borász néma mosollyal fogadta, de a szeméből az sugárzott: tudom mit éreztek, büszkék vagyunk e borokra... Hűha, mi lesz itt, ilyen erős kezdésre nem számítottunk!
Következő állomásunk a szintén mosel-i (igen neves) Dr. Loosen pincészet volt, itt a korai időpont ellenére már kisebb tumultusba ütköztünk, így nem bocsátkoztunk hosszasabb kóstolásba. Csak egy „alap” birtokrizlinget vettünk górcső alá 2010-ből, amely hozta a pincészettől elvárt formát és minőséget: a szokottnál kissé markánsabb, de szép savak, citrusok és fehér húsú gyümölcsök által kísért, - a jellegzetesen moseli - árnyalatnyi édes-kerekséget mutató, de bőven off-dry alatti, hercig rizling, a 6 pont alsó határán. Tovább is álltunk, akkor úgy gondoltuk a „2. félidőt” majd itt kezdjük... aztán nem így lett, de végül nem bántuk.
A Dr. loosen felhozatala
Tettünk egy rövid kitérőt a Villa Tolnay standjához, aki egyedül képviselte a hazai színeket. Meg is kérdeztük, hogy mi a magyarázata, annak hogy csak Ők kerültek meginvitálásra a magyar borászatok közül. Azt a választ kaptuk, hogy a szervezésben bizonyos szerepet vállaló osztrák borakadémiás ismeretség révén kerültek fel a bemutatkozó borászatok listájára. Két bort kóstoltunk a pincészet aktuális szortimentjéből, egy 2009 (?)-es zöldveltelínit és egy hasonló korú rajnai rizlinget. A zöldveltelini egy korrekt, hazai viszonylatban jónak mondható, szép savú, a szükségesnél kissé testesebb, „nehézkesebb”, fajtajelleget mutató bor volt, különösebb izgalmak nélkül – 4 pont. A rajnai viszont meglepően szép és elegáns savakat, citrusos, körtés, virágos illat és ízjegyeket mutató, de emellett meglehetős testtel bíró, érett, testes, hosszú lecsengésű bor volt. Nagyon tetszett. Verdikt: 5 pont felső vége. Innen Burgundia felé vettük az irányt, némi várakozással kevert ambivalens érzések közepette.
Anything but chardonnay!
Nem szeretem a chardonnay-t. Eddig legalábbis úgy gondoltam.. Én is oszto(tta)m az unalomig ismételt ABC axiómát (anything but chardonnay!), olyan sok izgalmas fehérbort adó szőlőfajta van, ne ragadjunk le ennél a világdivattal sújtott fajtánál.. Az is a történet része persze, hogy igazán izgalmas (hazai vagy nemzetközi) „sárdoné”-val eddig nem gyakran volt dolgom. Ezen a napon új időszámítás kezdődött számomra, a következő két kóstolási állomás új dimenziót nyitott meg.
Chateau Fuisse (Maconnais) és Patrick Piuze (Chablis). Fűszervarázs és hűvös elegancia. Egy fajta, két pólus, két stílus. Mindkettő komoly magasságokat mutatott meg a fajta lehetőségeiből. Mindkét pincészetnél a tulajdonos és egyben borász mutatta be a borokat, hármat-hármat kóstoltunk az egyes grádicsokból (Domaine, Premier cru, Grand cru). Mind a 6 bor a fajta legszebb arcát mutatta be, természetesen a minőségi fokozatok mentén. A maconnais-i borászatnál a Pouilly Fuisse Vieilles Vignes 2009 tetszett a legjobban: finom, visszafogott, vaniliás hordófűszerekkel átszőtt almás, barackos ízvilág, harmónia és elegancia. 6-7 pont környéke.
Patrick Piuze tételek - elegancia kívül-belül!
Patrick Piuze borai által “megfogalmazott” Chablis-kép szintén az eleganciára, a finomságra, a savak harmóniájára épül, mindegyik kóstolt tétel remek darab, a legszebb a Grand Cru Les Preuses 2008 volt: a fajta hűvösen elegáns gyümölcsös és minerális karaktere volt kidomborítva, feszes savakkal és hosszú lecsengéssel. Nagyon jó volt inni! Szintén a 7 pont környéke. Érdemes a nevét megjegyezni, borait keresni, többen azt mondják róla: ő Chablis új hangja!
Mindkét borász nagyon szimpatikus, készséges, jó humorú fiatalember, kiváló angoltudással, legszívesebben órákat eltöltöttünk volna asztaluknál… de a kóstolásra rendelkezésre álló 4 óra percei gyorsan peregtek és még sok minden várt ránk.
Váltsunk vörösre
A következő állomás még mindig Burgundia, de a vörös “vége”. Maison Olivier Bernstein a pincészet neve, ahol a névadó borász Cote de Nuits szívében 2007-ben hozott létre egy általa “micro-negociant”-nak hívott borászatot és a borvidék kiemelkedő adottságú dűlőiről felvásárolt csúcsminőségű alapanyagból készít Premier és Grand Cru borokat. Ezekből volt szerencsénk 4 Grand Cru-t kóstolni. Szebbnél szebb tételek pörögtek a Riedelben, nehéz eldönteni melyik tetszett legjobban. Talán a Grand Cru 2010 Clos de Vougeot, melyben finom tanninok, komplex piroshúsú gyümölcsök és elegáns animalitás tökéletes elegye jelent meg nagyon hosszú lecsengéssel. Magasfokú harmónia mesteri tálalásban, vastag 8 pont. A borász személyisége, humora szintén. Innen is alig tudtunk szabadulni.
Olivier kihagyhatatlan!
Túl a tengeren
Ezután egy 15 méteres sétával átugrottunk az Újvilágba, közelebbről Kalifornia Santa Cruz Mountain appellációjába tartozó 20 hektáros Mount Eden Vineyards „butikborászat”-ba. A pincészet tulajdonosa elmondta, hogy borászatuk 1945 (!) óta létezik és arról (is) nevezetes, hogy övék a legrégebbi palackozott kaliforniai chardonnay illetve pinot noir. Négy bort kóstoltunk a pincészet kínálatából, az Estate Vineyards sorba tartozó chardonnayt, pinot noirt és két cabernet sauvignont (az egyik egy 1997-es „Old Vines” CabSav volt..). A borok mindegyike 300 – 500 méter magasságban elhelyezkedő, 35-50 éves, - amerikai léptékkel mérve legalábbis - komoly terméskorlátozású ültetvényekről származik (max 4 t/ha szőlőtermés). Ezek után nem meglepő, hogy a kóstolt borok mindegyike kirobbanóan gyümölcsös, komplex és finom savakkal rendelkező, harmonikus és izgalmas „szőlőlé” volt, kifinomult és elegáns (francia) hordóhasználattal. Gyönyörű ötvözete volt az Óvilág és az Újvilág borstílusának, nyoma sem volt a megszokott kalifoniai „technobor-érzésnek”! Talán a pinot noir és az öreg tőkés cabernet volt a csúcs, mindkettő 8 pontos magasságokban. Welcome to the Eden!
Vissza Európába!
Egy kisebb hiperűrugrással átkeveredtünk Perpignan mellé, a Roussillon-i borvidékre (valóságban 10 méteres séta volt) a Riberach pincészethez, ahol a borvidék vörös szentháromságát (syrah, grenache, carignan) illetve a 3 fajta házasítását teszteltük. Mondanom sem kell, hogy újra csúcsminőségű borok kerültek a poharakba és megint egy vidám, szimpatikus fickó töltögette a nedűt, akinek a társasága még rosszabb borok esetén is üdítő lett volna.
A kóstolt Riberach tételek a nagy "szellemfilozófus", Georg Wilhelm Friedrich Hegel triadrikus rendszer-megnevezése után kapták nevüket: tézis-antitézis-szintézis (a szerk.)
A kóstolt borok: Thesis (grenache), Antithesis (syrah), Synthesis (cuvée) és Hypothesis (carignan) (zseniális névválasztás!) a 2006-os évjáratból, mindegyik 15-35 éves, öko minősítésű, hozamkorlátozott tőkékről szűrt gyümölcsös, fűszeres, a borvidék adottságaihoz mérten mérsékelt alkoholú (13,5 -14,5 % !) jól iható tételek, nagyon szép savakkal és harmonikus hosszú lecsengéssel. A carignan (Hypothesis) volt a legszebb, 6 pont teteje, 7 pont alja, de mindegyik elérte a 6 pontos szintet. Szó mi szó, a Riberach egy Dél Franciaországi túra esetén kihagyhatatlan célpont!
Itt rövid szünetet tartottunk, egy kis pihenő, frissítő ásványvíz, sajt valamint kávé után belevágtunk küldetésünk 2. felvonásába. (folyt. köv.)