Az Európán kívüli régiókban (Ausztrália, USA stb.), ahol a borkészítés nem nyúlik vissza évszázados vagy akár évezredes hagyományokra, a szabályozás e tekintetben sokkal megengedőbb, mint Európában. Öntözés nélkül ezeken a borvidékeken nem is lehetne szőlőt termeszteni viszont az öntözés általában maszkírozza az évjáratok közötti különbséget. De fogalmazhatunk így is: ellustul a szőlő, mert megkap mindent, amire szüksége van.
Ezzel szemben Európa bortermelésre alkalmas területein az évjáratok változását nagyon megérzik a borok. Az északi, hűvösebb területeken a beéréssel van probléma, esetleg a sok csapadék – kiváltképp szürettájt – beindítja a rothadást, és nem lehet egészséges szőlőt szüretelni. Ha viszont a melegebb termőhelyekre gondolunk, ott pont a csapadékhiány okoz leggyakrabban gondot.
Extrém esetbena tartós csapadékhiány a tőkék pusztulását is okozhatja. Ezért van kimondottan nagy különbség egyes évjáratok borai között. A legjobb minőséget azokon a termőhelyeken és évjáratokban kapjuk, amikor a szőlő a saját életritmusához képest a lehető legkiegyensúlyozottabban tud érni. Nincsenek extrém időjárási viszonyok.
A nap akkor süt, az eső akkor esik, amikor arra a szőlőnek éppen szüksége van. Ilyenkor lehet arra számítani, hogy a borok is kiegyensúlyozottan fognak majd érlelődni. Fehér- és vörösborokra egyaránt érvényes, hogy hosszas érlelésre csak kiemelkedő évjáratok borait érdemes eltenni. A Kárpát-medencében 2013 volt a legutóbbi, kimondottan jó szerkezetű borokat adó év.
2013 viszonylag kiegyensúlyozott, extremitásoktól mentes évjárat. A nyár közepén ugyan volt komoly hőség, de a további időszak megőrizte a savakat. A fehérborok terén nagyon komoly tételek születtek, remek egyensúllyal, szép savakkal. Sokáig érlelhető, elegáns tételek. Vörösborok karcsúbbak, még kevés került palackba. A fineszt keresők nagy ajándéka.