Elöljáróban annyit, hogy beszélgetőtársam, Laklóth Aladár színművész élete a vidék és a főváros közötti ingázással telik, próbák, premierek zajlanak itt-ott. Jövőre a gólya is bekopogtat a Laklóth családhoz, év elejére várják az ifjú trónörököst.
- Kicsit zaklatott az élet jövő hét végéig, amikor sor kerül a Hamlet bemutatóra. Horatio-t alakítom a darabban, Budapesten próbálok, vidéken játszom. Sopron nincs közel, és premier előtt besűrűsödik az élet. Általában úgy alakul, hogy másfél hónap megfeszített kemény időszak után egy-két lazább hét következik, majd minden kezdődik újra.
- Mit vársz a bemutatótól, milyen lesz az előadás?
- Ez az előadás egy újszerű megközelítése a shakespeare-i drámának. Lesznek benne utalások a mai korra, modern környezetben játszódik. Érdekes lesz, kifejezetten a mai magyar viszonyokra reflektál a darab. A bűn és bűnhődés kérdéseit veti fel, ahogyan azt a szerző, és ahogyan Dosztojevszkij látta, s nem utolsósorban, ahogy azt nekünk kellene látnunk.
- Sajnos általában nem látjuk, manapság a bűnöknek nincs súlya, bárki bármit megtehet következmények nélkül…
- Pontosan! Akár a hatalomban, akár a hétköznapi életben ezt tapasztaljuk, és ez zavart okoz. Amíg a hatalom nem jár elől jó példával, addig a közember nehezen igazodik el a világban. Ha ilyen következmények nélküli a világ, akkor nagy a zűrzavar a fejekben.
- Nem úszhatjuk meg a kötelező kérdést: hogyan kerültél Bacchus köpönyege alá, miképpen szippantott magába a borvilág?
- Édesapámnak a Vértesben volt szőlője, és a hétvégéket ott töltötte a család. A présház felett volt egy kis faház, ahol aludtunk. Amíg kisebb srácok voltunk, ez elég romantikus, izgalmas élmény volt, aztán amikor nagyobbak lettünk, és kacsozni, kötözni, egyéb munkálatokat kellett végezni a szőlőben, csökkent a lelkesedés. Tizenévesen az ember inkább a bőrt rúgná, és minden mással foglalkozna, így elég hamar elment a kedvem a szőlőtől és a bortól, dacára annak, hogy édesapám bora elég jónak számított a helyi viszonyok között.
- Ez a terület a Móri borvidék része volt?
- Közel hozzá, de inkább az Etyek-Budai borvidékhez tartozónak mondanám így harminc év távlatából. Három-négy fajtából álló cuveé-ket készítettünk, Csabagyöngye, Ezerjó, Szőlőskertek Királynője is szerepelt benne. „Vegyesbor” kategóriában mindenképpen az élen végeztünk volna édesapám borával. Műkedvelő borászok gyűltek össze a környéken civilben: katonatiszt, vadász, kamionsofőr, könyvelő, tehát sokféle ember…
Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy valóban megismerjem és megszeressem a bor világát. Történt ez azért is, mert gyerekkoromban minőségi bor nem nagyon fordult elő. A Debrői Hárslevelűre, a Badacsonyi Szürkebarátra és különböző változataira emlékszem, vagy a Csengődi Ezerjóra, ami talán gyakorlatilag szőlőt sem látott.
- Ez volt az a „gyönyörű” szocialista borkombinátos történet, amely még a filoxéra vésznél is nagyobb pusztítást vitt végbe a magyar borkultúrában.
- Hihetetlen, hogy milyen borokra volt képes az előző rendszer, a tablettás, édesített borok tömegével lepték el az országot. Nem véletlen, hogy amikor 15-16 éve a „kis” magán borászatok kezdtek felfutni, akkor a borkombinátok minőségben teljesen lemaradtak. A mai napig nem tudok megbízni az ilyen ipari termékekben, de sokan vagyunk ilyen előítéletesek - nem véletlenül. A piac nagyon szétszakadt, jelen vannak a jó minőségű termelői borok, amelyek Villányban megvásárolhatók három-négyszáz forintos áron, viszont az üzletek polcairól már csak több ezer forintért juthatunk hozzá. Ugyanakkor jönnek be az olcsó külföldiek, amelyekkel a hazai borok nem tudnak versenyezni. Közben érezhető, hogy itthon is egyre inkább megvan az igény a minőségi borokra. Többször jártam úgy, hogy találtam egy jó bort alacsony áron, következő alkalommal már háromszor annyiba került. Az úgynevezett „kannás”, „tablettás” borok talán már nehezebben eladhatók, de akinek az a célja, hogy a bor megüsse, mint bolond a dobot, annak továbbra is mindegy. A minap láttam például egy félédes Lúdas Matyi fantázianevű bort, el sem tudom képzelni, hogy abban mi lehet 300 forintért…
- Sajnos gyakran előfordul, hogy az olcsó palackos borokban nem magyar készítmények, hanem olasz tartályos borzalmak találhatók. Nem említem nevén az üzletláncot, de olyan puha palackos bort forgalmaz, amelyen „Európai Unióból származó borok keveréke” felirat áll. Az elmondottak alapján téged is inkább a rendszerváltás utáni borok vittek bele ebbe a szenvedélybe.
- Igen, ez így történt. 23 éve rendszeresen Noszvajon nyaralunk egy panzióban, ahol jó borokat kóstoltattak velem. Így ismertem meg a Thummerer pincészet, majd Csutorás borait, és aztán kitágult a horizontom. Itt lettem igazán vörösborrajongó, ma is - különösen téli időszakban - tíz üveg általam fogyasztott bor közül kilenc vörös. A nyári időszak kivétel, olyankor természetesen megemelkedik a roséfogyasztásom. Télen a meghitt családi fészekben egy szép kehely vörösbor áll közel a lelkivilágomhoz. Ami nagyon meghatározó élmény volt, Bock Józsi bácsitól az 1999-es Bock Royal cuveé. Egy nagy varga-betűvel eljutottunk Villányba is, aztán Szekszárd következett, Taklertől külön dedikált borokat kaptam.
- Eger, Villány, Szekszárd és most Sopron. Hogy állsz ennek a borvidéknek a feltérképezésével?
- Bevallom, nem ragadott meg. Nem kapott el a kékfrankos-őrület, számomra túl vékony ez az ízvilág. Szeretem, ha a bort lehet harapni, a mediterrán típusú borok híve vagyok. De azért ittam jó soproni borokat, néha van egy-két eltalált kékfrankos is.
- Milyen borral kezdesz az egyre hűvösebb estéken? Esetleg végigkóstolsz egy kis szortimentet?
- Nem bontok ki egy este több palack bort. Ha egyet kibontok, akkor az megy végig nálam, nem szoktam kevergetni a borokat. Ritkán járok kóstolókra, nem tartom magam borszakértőnek, de ízben azért felismerem a különbségeket. Játszhatnám a hozzáértőt, de a kíváncsiságom jóval nagyobb, mint a bortudásom. Járom a borvidékeket és gyűjtöm a tapasztalatokat.
Olvassa tovább a beszélgetést a következő oldalon!
Közben egy Szekszárdi Bikavért pörgettünk a poharunkban, és jóleső kortyokban élveztük testességét.
---
- El tudom dönteni egy borról, hogy ízlik- e vagy sem. A másnap perdöntő, a fejem egy roppant érzékeny műszer, egy igazi indikátor. Másnap jelzi, ha nem volt valami gömbölyű a bor körül.
- Egy kis közvélemény kutatást végeztem abban a témában, hogy leginkább honnan ismernek az emberek. Nagy százalékban a szappanopera ugrott be nekik. Sok színész leszólja azokat, akik „ilyenekben” szerepelnek. Mi a véleményed erről? Esetleg az irigység motiválja őket, hogy ők kimaradtak?
- Összetett ez a probléma, a szappanoperák nem most indultak, hanem a Szomszédokkal kezdődött a sorozatok térnyerése. Ekkor indult be az a jelenség, hogy a tévében a sorozatok által valaki állandó és tartós szereplési lehetőséget kapott. Régen rengeteg tévéjáték készült, ám ezek nem hozták azt a népszerűséget, amit a sorozatok adtak. A színházi közvetítésekre, tévéjátékokra közben elfogyott a pénz, maradt a szappanopera. Innen indult az úgynevezett” irigység” is a szakmában. Akik például a Szomszédokban szerepeltek, azok egy kicsit, hangsúlyozom, egy kicsit jobban éltek, mint a többi színész. Közben jobban megismerte őket az ország, létezett egy ide visszavezethető féltékenység. A Barátok közt sorozatnál ez a jelenség egy kicsit felerősödött. Régebben futott még a Kisváros, illetve a rövidebb lélegzetvételű Angyalbőrben… Megtanultam, hogy az ilyen típusú népszerűségnek nincs nagy jelentősége, addig tart, amíg képernyőn vagy. Ha kikerülsz a sorozatból fél év múlva már nem vagy érdekes. A mai valóság-show szereplők nem tudják ezt feldolgozni, belerokkannak lelkileg a változásba. A néző soha nem az elfeledett hősökért lelkesedik. Ha csak a sorozatokból ismernének, nem lennék rá büszke. A tanult mesterséget azonban nem tudják elvenni tőled, akkor sem, ha szerepelsz egy sorozatban, és akkor sem, ha nem. Bemész a színházba és játszol a közönségnek, és halálodig tanulni fogod ezt a mesterséget. Hol jól, hol kevésbé jól teljesítünk, mert azért mégsem gépek vagyunk, de estéről estére bizonyítanunk kell.
- Idén több premiered volt és még lesz is, harmadik házasságodat kötötted, „örömtáncoltál” a tévében és még hosszan lehetne sorolni a tevékenységeidet – hogyan bírod ezt az iramot?
- Az életemet az határozza meg, hogy folyamatosan dolgoztam és dolgozom. Így nem ér felkészületlenül semmi, a munka kondicionál - mint egy sportolót, aki állandó edzésben van, és ha behívják a válogatottba, nem éri hirtelen. Várni kell a feladatot!
A színész labdarúgó-válogatottban is folyamatosan edzésben vagyunk. Ezért nem rogytam össze, amikor meghívtak az Örömtáncba. Nagyon kemény kiképzés volt az első két hét, mert a foci teljesen más izmokat mozgat meg, mint a tánc. Az intenzív szövegtanulás szintén frissít, az agyat tartja karban. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tulajdonképpen a mesterségem, a munkám, a pályám tart formában. Újabb és újabb kihívásoknak kell megfelelnem. Jövő februárban születik meg a kisfiam, szeretnék neki utat mutatni ebben a világban.
- Az ember élete folyamatos változás – egy színész élete még inkább – az újabb és újabb szerepek megformálása révén. Vannak olyan szerepeid, melyekhez szívesen visszatérnél, mint ahogyan a borivó egy-egy kedvelt palackjához (csak lehet, hogy már nincs abból az évjáratból)?
- Szerencsés az a borivó, aki mindig vissza tud nyúlni a kedvenc évjáratához. Ez keveseknek adatik meg, mivel feltételez egy komoly pincét, és szinte kereskedelmi mennyiségű készletet. Ez számomra nem elérhető, így maradok az újdonságok varázsánál. Ugyanígy vagyok a szerepekkel is, kedvelt kérdés a színészekhez a szerepálom kérdése…
- Mindig az aktuális szereped az?
- Igen, egyrészt, másrészt pedig akinek van ideje ilyesmiken gondolkozni, valószínűleg nincs ellátva munkával. A színészetre különösen igaz, hogy hosszú távon Isten egálra játszik. Ha nem lehettem Rómeó, akkor majd lehetek idősebb korban III. Richárd. Amit elvesz az élet, azt megadja máskor más formában. Ritkán nézelődöm vissza, hogy mit játszanék el jobban. Nem vagyok ugyanaz az alkat például, mint amilyen húsz évvel ezelőtt voltam.
- Mint ahogyan egy bor érik... Egy tokaji lehet, hogy még több évtized múlva is csúcson lesz, de lehet, hogy ihatatlanná válik…
- Lehet, hogy levegőt kap, és valami ecetes borzadállyá válik... Remélem, én még nem kaptam levegőt. Viccet félretéve, engem inkább a jövő foglalkoztat, nem nézek a múltba. Inkább az foglalkoztat, mi lesz a színházzal 2-3 év múlva ilyen nehéz gazdasági helyzetben? Sajnos nem létezik az a támogatási rendszer, ami a kultúrát eltarthatná. Bajban van az állam, a színház…
- És bajban van a közönség is, akik már csak lerogynak a televízió elé…
- Ennél rosszabbat sajnos nem is tehetnek. Főműsoridőben intenzív népbutítás zajlik, a picit is érdekes műsorok éjjel, 23 óra után kezdődnek.
- A bort mindenhez lehet kapcsolni, a művészetekhez különösképpen – hiszen a bor egy lírai alkotás… A színházi darabokat is lehetne borokhoz hasonlítani: egy könnyed musicalt egy rosé frissességéhez, vagy egy létkérdéseket boncoló drámát egy nehéz vöröshöz. Játszol a Ludas Matyitól egészen a Hamletig tartó skálán - hol érzed magad igazán otthon?
- Leginkább a színpadon érzem otthon magam! Egészen szívet melengető dolog például gyerekeknek játszani, semmi máshoz nem hasonlítható élmény. Egy gyereket a színházban lekötni, elvarázsolni nem könnyű feladat. A gyerekek a legnehezebb és egyben a leghálásabb közönség. Ha hasonlítani próbálnám valamilyen italhoz azt az üdeséget, ami ezekben az előadásokban van, egy melegen gyöngyözőt képzelek el…
- Egy tüzesen reduktív ital?
- Talán egy jó pezsgőre gondolok ebben az esetben leginkább. Egy igazán jó, száraz pezsgőre… Szakmai titok, de a Madách Színházban gyerekelőadások előtt sokáig egy pohár pezsgővel kezdtük a napot.
- Milyen új útjai lehetnek a színháznak? Mi lesz most a „nyerő”? Válságban van a színház is?
- A színház is válságban van, a szakma és a közönség nem találkozik. Ami teltházas és sikeres, az nem szakmai. Nagy probléma, hogy a szakmai színház nem jut el a közönséghez. Minden a legkisebb ellenállás felé mozdul el... A Madách Színház húsz éve Shakespeare-től kezdve mindenfélét játszott, mára már négy musicalre szűkítette a műsorát. Régebben egy irodalomtanár el tudta vinni a gyerekeket színházba a kötelező olvasmányok darabjaira. Nehéz helyzetben van ma, mindenféle szempontból…Felelős pozíciókban, mindenféle rálátás nélkül döntenek szakmai, pénzügyi kérdésekről. Talán egy pár év múlva beáll egy egészséges egyensúly, változásokra van szükség minden szinten.
- Borozni rengeteg módon lehet, a variációk száma végtelen. Csak az idő véges sajnos – és tudjuk, hogy elég elfoglalt vagy. Mikor van időd borozni, és milyen körben?
- A kedvenc és számomra értékes borokat szinte kivétel nélkül otthon fogyasztom feleségemmel, bár a babavárás miatt ő most egy kicsit kiesik…
---
Közben megjelent asztalunknál a pótsofőr-szolgálat aktuális képviselője, aki Aladár helyett vezet haza, a nulltolerancia figyelembevételével. Kis türelmet kérve beszélgetésünk végéhez közeledett.
---
- Hiába, jó társaságban repül az idő, de remélem, tudunk még együtt borozni! De visszatérve, a szűk családi körű borozás mellett a baráti körben zajló borozás is jellemző. Szerencsére a faluban, ahol élünk, nagyon jó közösség alakult ki, és együtt borozgat zöldséges, mérnök, üzletember, erdész, futballklub tulajdonos, és színész. Ilyenkor nem a csúcskategóriás borokat fogyasztjuk, a hangulat fontosabb, játszunk, kártyázunk, biliárdozunk. A harmadik a szakmai, megfejtős borozás, amiben ízekre szedjük az aktuális előadást vagy próbát, tehát színház-szakmai. És természetesen előfordul a laza hangulatú, fröccsöző, nyári sportolás utáni levezető borozás is.
- Ha bor lehetnél, milyen bor lennél?
- Mindenképpen jó testes vörösbor lennék!
- Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Új szerepek, műsorok, esetleg a rally?
- Ha nem költözik be a ”majré” az autóba harmadikként, akkor mindenképpen folytatni szeretném. A Dakar élménye 2007-ben teljes lett azzal, hogy sikerült végigcsinálni a versenyt, és nem is akármilyen eredménnyel. Onnantól kezdve, hogy megszületik februárban Bendegúz fiam, egyértelmű a feladat. Szeretnék egy nagyon biztos alapot adni neki, hogy elboldoguljon az életben. Átadni a magunk és családjaink tudását. A szerepek úgyis jönnek, amíg becsülettel végzem a mesterségemet, addig megtalálnak. Jóistentől csak annyit szoktam kérni, hogy adjon egészséget és munkát, a többit majd én megoldom.
---
Így zárult harmadik borbeszélgetésem a Borbíróságon, melyben Laklóth Aladárról talán kissé árnyaltabb képet kaphattunk, mint eddig. A szó nemes értelmében egy régi vágású, igazi Színészt és Borbarátot ismertem meg személyében