Ceglédbercelen születtem, és ott kezdtem el az általános iskolát is, ahol már akkor eldöntöttem, hogy a természet és a növények világában szeretném megtalálni a helyem. Az álmaim akkor még egy dísznövénykertészet körül forogtak, de ahogy telt az idő, egyre inkább felfedeztem, hogy a szőlő és a bor világa vonz igazán. A főiskolai évek alatt kristályosodott ki, hogy a borászat lesz az én igazi hivatásom. Amikor azonban friss diplomával kiléptem a nagyvilágba, gyorsan rájöttem, hogy az egykori állami gazdaságok kezdenek eltűnni, és az új családi vállalkozások még éppen csak most indultak el. Az iskola is arra figyelmeztetett akkor, hogy nekünk, fiatal borászoknak a nyugati piacokra kell koncentrálnunk, és nemcsak a jelenben, hanem hosszútávon is a borászatban kell gondolkodnunk. Ezért 1999-ben Kaliforniába mentem, hogy mélyebben megismerjem a borászatot és a szőlészetet. Ott teljesen új perspektívából láttam a borászat működését. A kaliforniai borászatok és családi vállalkozások hozzáállása lenyűgözött: mind a méretük, mind pedig az erőforrásaik tekintetében sokkal fejlettebbek voltak, mint a hazaiak. Az ottani tapasztalatok egyértelművé tették számomra, hogy a borászat nem csupán a szőlőről és borról szól – sokkal inkább egy összetett rendszer, amelybe a turizmus, a marketing és a gasztronómia is szorosan beletartozik. Csak ezek együtt alkothatják azt a kerek egészet, ami sikeressé teszi a borászatot. Akár Kaliforniában is maradhattam volna, de úgy éreztem, az én feladatom, hogy ezt a lehetőséget itthon teremtsem meg. Így jutottam el több lépcsőn keresztül 2003-ban Pannonhalmára, ahol a megszerzett tudásom és tapasztalataim bőven tudtam kamatoztatni.

 

Ez egy igazán jó kérdés, hiszen amit a legnagyobb sikeremnek tartok, azt inkább szerencsés helyzetnek nevezném. Kezdetben nem voltam tisztában vele, hogy hová vezet majd az utam. Kicsit céltalanul indultam. Az első lépéseim Szekszárd felé, a Liszt Pincészethez vezettek, majd Eger következett, ahol Gál Tibor irányítása alatt kezdtem el igazán tanulni a szakmát. Akkoriban ő sokat utazott, így kevesebb ideje volt tanítani, de minden egyes apró lépéssel rengeteget fejlődtem. Végül vele együtt érkeztem Pannonhalmára, és azóta is itt dolgozom – immár 22 éve. Bár egy pillanatra elcsábított Dél-Afrika, végül úgy döntöttem, hogy maradok, és nem bántam meg.

 

Mi ebben a siker vagy szerencse? Az, hogy jól döntöttem. 2000 tavaszán tértem haza Kaliforniából, tele tapasztalatokkal és inspirációkkal. Ott olyan modern eszközöket és technológiákat láttam a borászatban, amik akkor még Magyarországon ismeretlenek voltak. Majd húsz évvel később, 2020-ban újra visszautaztam, hogy megnézzem, hogyan fejlődött az iparág. És meglepődve tapasztaltam, hogy ekkora már mi is lépést tartunk, és olyan innovatív megoldásokat alkalmazunk, mint a legnagyobb borászatok a világban. Úgy gondolom, hogy Magyarország borvidékei rendelkeznek mindazzal a potenciállal, hogy olyan borokat készíthessünk, mint a nyugati vagy tengerentúli borvidékek. Az egyetlen különbség, ami meghatározza a fejlődésünk kulcsát, az a hozzáállásunk. Az, hogy

A magyar borászat kétségtelenül többre hivatott, és elérhetjük, hogy a boraink a legjobbak között legyenek. Ehhez azonban rengeteg munka és elhivatottság szükséges.

 

Emlékszem, amikor negyedmagammal Ausztriában dolgoztunk egy szőlőmetszésen. A helyi gazda büszkén mesélte, hogy négy egyetemista dolgozik nála, és egy beszélgetés során rákérdezett, hogy hány hektár szőlőnk van otthon. Az egyikünk 4 hektárt mondott, a másikunk 2 hektárt, én pedig azt válaszoltam: „Egy talpalatnyi földem sincs, csak a kertem.” Erre ő fel is tette a kérdést: „Miért tanuljátok, csináljátok ezt”? Tudtuk jól, hogy a borászat rengeteg energiát és tőkét igényel, és hogy a visszajövő profit is csak hosszú évek múlva jelentkezhet. Azóta is azt tanácsolom mindenkinek, aki most fontolgatja a borászatba való belépést, hogy alaposan gondolja végig, valóban képes lesz-e türelmesen várni, amíg a saját borászatának a gyümölcse beérik – ami akár több generációt is igénybe vehet. Ha nem biztos benne, akkor talán érdemes mások mellett dolgozni, és tapasztalatot gyűjteni. A sikerhez vezető út hosszú, de ha valaki elhivatott, a türelem és a kitartás meghozza a gyümölcsét, ebben biztos vagyok.

A legfontosabb, hogy a bornak finomnak kell lennie. Bár elsőre talán evidensnek tűnik ez a kijelentés, valójában rendkívül szubjektív, hogy kinek mi ízlik, és mi számít finomnak. A társadalom borfogyasztás szempontjából két csoportra osztható. Az egyik csoport tagjai mindent megtesznek, hogy olyan borokat találjanak, amelyek igazán elnyerik tetszésüket – időt és energiát nem kímélve keresnek, kóstolnak, felfedeznek. A másik csoport egyszerűbben fogalmazva csak egy jó, finom borra vágyik, de nem igazán érdekli, hogy az honnan származik, milyen szőlőfajtából készült, vagy milyen ízjegyeket lehet felfedezni benne. Ahhoz, hogy a második csoportból tudatos borfogyasztó váljon,

Az igazi kihívás nemcsak a bor elkészítésében rejlik, hanem abban is, hogy a termelő elvárja, hogy a bora mindenkinek tetszen – éppen ezért különféle trükkökkel próbálja megszerettetni a tételt a fogyasztóval. Pedig az, hogy milyen borok készülnek, végső soron nem a mi személyes preferenciáinknak kell megfeleljen, hanem a piac elvárásainak. A borásznak tisztában kell lennie azzal, hogy egy adott szőlőfajtából olyan bort kell készíteni, amely a fajtára jellemző ízjegyeket hozza. Nem magunknak készítünk bort, hanem a közönségnek. A cél, hogy teret adjunk a fogyasztónak, hogy ő maga tudja értékelni a tételt, mindenféle külső befolyásolás nélkül. A bor akkor lesz igazán értékes, ha képes megszólítani, elgondolkodtatni, és arra ösztönözni a fogyasztót, hogy egy kicsit mélyebbre ásson a bor világában.

 

Őszintén szólva, Pannonhalmán nincs semmi különleges varázslat, mégis számunkra ez a hely egy igazi csoda – ugyanúgy, ahogy Magyarország minden borvidéke is. Úgy vélem, hogy az ország borvidékei között nincs akkora különbség, hogy az 22 borvidéket indokolna. Ha mégis hasonlítanom kellene egy borvidékhez, akkor talán a Szekszárdi vagy a Neszmélyi borvidéket említeném. Az elmúlt években Pannonhalma hatalmas fejlődésen ment keresztül, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Pannonhalmi Főapátság pincészete volt ennek a fejlődésnek az igazi motorja. Mi, a pincészetnél, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy olyan szőlőfajtákat használjunk, amelyek már évszázadok óta jelen vannak a borvidéken. Célunk, hogy ezekből a fajtákból olyan borokat készítsünk, amelyek nemcsak a helyi tradíciókat tükrözik, hanem a nemzetközi elvárásoknak is megfelelnek, miközben megőrizzük az egyedi jellegüket.

 

Úgy gondolom, hogy az elmúlt 50 évben annyit fejlődött a borászat technológiai oldala, mint az azt megelőző 500 évben összesen. Nagy hiba lenne ezeket a modern újításokat figyelmen kívül hagyni a mindennapi borászkodásban. Természetesen nem arról van szó, hogy mesterséges vagy gépesített dolgokat kell készíteni, de olyan technikák, mint a fajtákon belüli klónhasználat vagy a modern művelési módszerek valóban hasznosak, és érdemes őket alkalmazni, sőt szinte kötelező is. Itt a nyugati országrészben sajnos olyan mértékű munkaerőhiány van, hogy gyakran gépek használatára kényszerülünk. Ennek ellenére, a szüretet például kézzel végezzük, hogy megőrizzük a szőlő eredendően magas minőségét. A minőség minden esetben elsődleges számunkra, és nem engedjük, hogy a technológia bárminek a rovására menjen. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk a laborháttérre, folyamatosan monitorozzuk az erjedő mustot, a kész borokat is, hogy időben be tudjunk avatkozni, ha esetleg valami nem a kívánt irányba halad. A technológiai fejlődés nemcsak segíti a munkát, hanem biztosítja azt is, hogy a végső termék valóban a legjobb minőséget képviselje.

 

A kollégáknak mindig azt szoktam mondani, hogy akkor vagyunk sikeresek, ha év végére kiürül a pincénk. Tudom, hogy ez szokatlannak tűnhet, hiszen sok bor számára jót tesz, ha hosszabb ideig érlelődik, de nálunk sok a reduktív tétel is, amelyek az adott évben érik el a legjobb formájukat. Nem célunk, hogy sok évjárat legyen a pincében, inkább arra törekszünk, hogy minden évben elfogyjon az adott "termés". Ha ez sikerül, akkor azt jelenti, hogy jól csináljuk. Régen kaptam egy megjegyzést, hogy könnyű borászkodni, ha a borainkon ott van a Főapátság neve. Nyilván ez fontos tényező lehet az első vásárláskor, de

Mi azon dolgozunk, hogy boraink minden évben ugyanazt a megszokott, magas minőséget képviseljék, mert végsősoron a fogyasztók döntik el, hogy egy borászat sikeres vagy éppen sikertelen. A borunk minősége mindig a vásárlók bizalmán múlik. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy külföldön is értékesítsük a borainkat. A tételeink közel negyede már külföldön kerül értékesítésre, és szerencsére sok pozitív visszajelzést kapunk. Leginkább az ár-érték-arányt emelik ki a vásárlók, ami számunkra nagy elismerés, hiszen a minőség mellett a versenyképes ár is fontos. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy olyan borokat készíthetünk, amelyek nemcsak a helyi, hanem a nemzetközi piacokon is megállják a helyüket.

 

 

Az Infusióról mesélnél egy kicsit? Honnan a név, miért szeretjük ennyire?