Biztosan sokan emlékszünk gyerekkorunkból az elhagyott, őrizetlen kertekre, ahova fura madárijesztőket állítottak, hogy így tartsák távol a kert ültetvényeitől a kártékony állatokat. Persze azt is sokszor láthattuk, hogy a madarak ezeknek a rongyos ruhákba öltöztetett szalmabáboknak a vállán a legnagyobb nyugalomban üldögélnek. A helyzet ma sem változott, igen alapos óvintézkedéseket kell a szőlészeknek tenniük az állatokkal szemben, ha nem akarják, hogy ők előbb dézsmálják meg a nyár végi szőlőt, mint ahogy az a szüretelők puttonyaiba kerül.

Nyár végén, ősz elején, mikor a szőlő már finom, édes csemege, nem csak a szüretelők veszik ezt észre, hanem az állatok is, akik éppen valami ennivaló után bóklásznak, vagy csak teljesen szándékosan veszik az irányt a nap érlelte gyümölcsöket hordozó tőkék felé. 

 

Cikkükben a teljesség igénye nélkül próbáljuk sorra venni a magyarországi kártevőket, majd kiegészítésként a négy legkártékonyabb külföldi állatot. Hazánkban a rovarok, a seregély és az őzek a legnagyobb szőlőfalók.

 

 

Az amúgy igen dekoratív, játékos és intelligens seregélyek csapatokban csapnak le a tőkék között, és van, hogy szinte feketéllik tőlük az ég. Egész nap a közelükben kell maradni, és riogatni őket, és sokszor már hozzászoknak az ágyú hangjához is, sőt, előfordul, hogy erről a hangról tudják: szőlő van a közelben.

 

 

A szőlészek szerint a seregélyek pusztításánál nem is az a legnagyobb baj, hogy a madarak megeszik a szőlőszemeket, hanem hogy amikor egy egész csapat lecsap, óriási pusztítást végeznek a szárnyukkal, és sorra hullanak a földre az egészséges fürtök. Több bogyót vernek tehát le, mint amennyit elfogyasztanak, így kereplővel, dugós puskával, madárhálóval vagy hangágyúval próbálják elijeszteni őket. Fontos hozzátenni, hogy a seregély egyébként hasznos madár, hiszen a szőlőszemeken kívül az azokat károsító rovarokat is megeszi.

 

 

Az aranyszínű sárgaság egy, a szőlőt megtámadó betegségek közül. Az amerikai szőlőkabóca terjeszti. A rovart 2006-ban észlelték először Magyarországon, és ahogy melegszenek a nyarak, a kabócák is egyre jobban „aktivizálják” magukat.

 

Az ékköves faaraszoló is kárt tehet a rügyekben. Ezek a barna hernyók olyan mimikri képességgel rendelkeznek, hogy szinte alig lehet észrevenni őket. A hernyók egész kordonkarokat is képesek elpusztítani, úgy, hogy a rügyekből egészséges hajtás már nem képes kifejlődni.

Kártékony még a pajzstetű, a szőlő-gubacsatka és a szőlő-levélatka is, utóbbi a nyálában lévő mérgező anyagokat juttatja be a rügyekben megbújó hajtásokba.

 

A tarka szőlőmoly kártételeit feromoncsapdákkal próbálják kiküszöbölni. Ugyanakkor nem lehet ész nélkül irtani sem ezeket a rovarokat, hiszen harmadik generációjuk Tokaj-Hegyalján például száraz, meleg időjárás mellett a lárva kártételekor segítheti az aszúsodást, jelenlétük elindíthatja a várt rothadást.

 

A darázs a szőlőből elsősorban a korán érő, vékony héjú és az illatos fajtákat szereti. Erős rágóival mindig a legédesebb, legnagyobb cukortartalmú szemeket kezdi el eszegetni, a bogyókból pedig ezután csak az üres héj marad. A darazsak által megkezdett szemeket később felkeresik a méhek, lepkék, legyek is, és ha nedves az idő, akkor a fürtök hamar rothadásnak indulhatnak. 

 

 

 

Szép látvány a szőlőben sétáló őzek látványa, a szőlészek és borászok a legtöbbször mégsem örülnek neki. Az őzek elsősorban a fakadó hajtásokat rágják le, a vaddisznók pedig az évelő gyomokat túrják ki, így tesznek kárt – az aljnövényzeten keresztül – a szőlőben.

A szüretkor a szőlőt tehát nem csak a szüretelők lepik el: világszerte élnek olyan állatok, amelyek legalább annyira szeretik a szőlőt, mint az ember.

 

 

A mosómedvék nem őshonosak Németországban, a náci légierő főnöke, Hermann Göring telepíttette be őket 1934-ben, miután úgy látta, Németországban nincs elég vadon élő állat. Ezek az állatok rendkívül alkalmazkodóak, természetes ragadozók híján tönkreteszik és elpusztítják a termést, és felborogatják a kukákat.

 

A mosómedvék száma Németországban 2005-ben volt a legmagasabb, a brandenburgi tartomány szőlőterületein, Berlintől nyugatra el is pusztult szinte az összes termés. Manapság több mint egymillió mosómedve tanyázik Németországban, ezért a kormány különböző módszerekkel próbálja kontroll alatt tartani őket.

Toszkánában a vaddisznók jelentenek problémát

 

A toszkán szőlőültetvényeken egyre nagyobb csatákat vívnak a folyamatosan növekvő vaddisznóállomány ellen. Becslések szerint Toszkánában kb. 150 ezer vaddisznó él. Genovában – akárcsak a rókák Londonban – nagyon sok vadkan túrja fel a szemetesládákat. Az olaszok elkezdték kilőni a vaddisznókat, hogy megvédjék a szőlőt, így vált konyhájuk egyik meghatározó ételévé a vaddisznóhús.

 

 

Az ínyenc dél-afrikai páviánok kifejlesztettek egy elég drága kóstolási módszert: ők ugyanis csak a legjobb szőlőszemeket falják fel. Csak a legédesebb pinot noir és chardonnay szemekből falatoznak, megkóstolnak minden egyes fürtöt, de a savanyú szemeket ledobják a földre. Még mielőtt a szőlő egyáltalán esélyt kaphatna a növekedésre, a páviánok a fiatal hajtásokat is megrágcsálják, így hagyva csatateret maguk után.

 

 

Dél-Afrikában a páviánokat illegális lelőni, és megölni, így a szőlészek sem tehetnek mást, mint hogy kerítést építenek, hogy távol tartsák a majmokat a szőlőtől.

 

 

A szőlő ideális táplálék a szarvasoknak: az édes gyümölcs és szálas levelek roppant kívánatosak számukra. A gazdáknak nagyon ötletesnek kell lenniük ahhoz, hogy megvédjék a szőlőjüket. Elektromos kerítések, vadászat, és állatriasztó szerek, valamint olyan természetes ellenszer szükséges a szarvasok ellen, mint a tojásspray és a fokhagymalé.

 

A szőlészek tehát világszerte folyamatos harcot vívnak a különböző vadállatokkal szemben, de ne felejtsük el, hogy ezek a sokszor ellenségnek tűnő, sok esetben okos állatok csak a szőlőben kártékonyak, az ökoszisztémát nagyban segítik, hiszen számos kórokozót elpusztíthatnak.