Biztos vagyok benne, hogy a Junibor Egyesületet mindenki ismeri. Célja, hogy a 40 év alatti borászokat összehozza, segítse a közös munkát, a tapasztalatok átadását, a közös fejlődését. Mivel fiatalok, vidámak, élvezik az életet, közös a munkájuk, szeretnek együtt lenni és jól érezni magukat. Elég egyértelmű, világos, szerethető és érthető célok, mondhatnám úgy is, hogy ilyen szövetség létezése teljesen egyértelmű egy boros országban.

 

A Junibor Borünnep természetesen a Juniborászokról szól, de leginkább a szombaton délután megtartott Kedvencek kóstolója, ahol mindenki egy-két borával megmutathatta, hogy mit tud. Ez a program lehetőséget biztosít a személyes találkozásra, széles palettáról kóstolni és szakmai kérdésekről beszélgetni.

A téren zajló dolgok viszont leginkább egy átlagos, „tematikus” borfesztiválra emlékeztetnek, egyértelműen anyagi célzattal. Faházikókban betanított, közepesen felkészített, mélyebb ismeretek nélküli személyzettel. Érezhetően fejlődött a tudás, de még messze van az elvárhatótól. Kuponos rendszer, 1 dl legkisebb kóstolható tétellel, igen magasan szabott árakkal. Kisebb mennyiségre, kóstolósoros megoldásra semmi esély. Kicsit döcögősen működő fogadóórával, így aztán nehéz megismerni a rendezvény névadóit, hát még elmélyülni boraikban. Kicsit elitista fesztivál, egyértelműen az „anyahajó”, a DiVino közönségének ízlése szerint. Ülj le egy deci borral a padra, csevegj a társaságoddal, kérj még egy decit és utána indulj el a megszokott partihelyedre. Nagyjából ez a logika. Szakmaiságra, borkultúra fejlesztésére, borismeret elmélyítésére esély és így igény sincs, ugyanúgy, mint a legtöbb hasonló rendezvényen sem. Szóval 12 egy tucat volt ez is, de remek hangulattal és a nagy átlagtól kulturáltabb közönséggel.

 

DiVino Borbár- DiVino Wine Bar (@divinowinebar) által közzétett fénykép, 2015. Aug 27., 10:02 PDT

 

A pénteki és a szombati nap is egész kellemes volt, jó időtöltés, komoly költségekkel. A nem túl magas érdeklődés biztosan az utolsó kánikulai hétvégének is köszönhető volt, de még mindig nem érzem azt a pluszt a rendezvényben, ami a Junibor Egyesületben és tagjaiban megvan. Valahogy át kellene vinni a szellemiséget!

 

Ami viszont kimondottan lehangoló volt az az ételkínálat. Ebben is csak kicsit sikerült megugrani a nagy átlagot. Tényleg itt állt meg a „híres” magyar gasztronómia? Karikára vágott friss sültburgonya, hamburger, kolbice és valami pizza féle. Érdemes lenne egy kicsit kreatívabb, izgalmasabb konyhákat a térre csábítani, főleg annak fényében, hogy a DiVino saját helyein erre törekszik. Ez az igény azért is felmerül, mert érezni az egész eseményből, hogy igyekszik önmagát magasra pozícionálni.

 

Innentől beszéljünk a lényegről, a borokról. Összességében elmondható, hogy a kóstolt borok legnagyobb része magyar viszonylatban igen magas színvonalat és minőséget mutatott. A fehérek közül nagyon tetszett Laposa Bence 2014-es Rizling2 bora, amely ebben az évben is tiszta rajnaiból készült. Feszes szerkezet, nagy hosszúság, intenzív fajtajelleges ízek, nagy gazdagsággal, üdítő bor, kimondottan jó inni.

 

A Szent Tamás Pince (ifj. Szepsy István) borai is jó benyomást kelltettek. Mind a Nyúlászó, mind a Percze Furmint 2012-ből jól mutatta a két dűlő közötti különbséget, a terroir viszonyait és egyben a fajta karaktereit is. Igyekezve az érthetőség, befogadhatóság határán belül maradva. Sokak szerint ez túl populáris, hát szerintem meg úgy jó, ahogy van.

 

Élvezettel ittam Árvay Angitól a 2014-es tartályos hárslevelűt és Prácser Hajni (Erzsébet Pince) Birtok furmintját 2012-ből. Mindkettő elegáns, ízgazdag, kellően határozott, a puha, óvó női kezek nyomával.

 

 

A vörösek közül idén a szekszárdiak tudását néztem meg jobban, ami most kimondottan fogamra való volt! Ritka jól sikerült Vesztergombi Csaba Kadarkája 2012-ből. Csupa piros bogyós gyümölcs, némi fűszerrel és tűzzel, kereken, puhán, kevés tanninnal, jó egységben. Takler András nevével fémjelzett pince Kékfrankos Reserve tétele volt a másik kedvencem 2012-ből. Jól hozta a fajta meggyes, fanyarkás, kicsit hűvös karakterét, a szekszárdi energiával, tűzzel vegyítve. Fiatal bor, érdemes eltenni!

 

Jól alakul a nagy borok kategóriában a Heimann Család 2013-as Bikavére. Kékfrankos alapon, kiegészítve bordói fajtákkal és egy kis kadarkával. Aromatikában szépen egységben van, tele gyümölccsel, egy kis hordó adta csokoládéval. Nagy testű bor, még igen határozott, de szép tanninnal. A jövő nagy ígérete.

Ugyanilyen nagy ígéret, és abszolút kedvenc volt szintén Vesztergombi Csabától a Csaba Cuveé 2012-ből. Mindent magában hordoz, amit egy nagy bikavérnek tudnia kell. Sok gyümölcsöt, elsősorban szilvát, cseresznyét, nagy testet, komoly tüzet és mellé olyan feszes savakat, amely mégis jól iható teszi a bort. Mindenképpen figyelni kell rá, ahogyan az összes Juniborászra, akik végre jó utón járnak, és ha az idő vagy a sors nem veszi ki kezükből a lehetőséget, akkor bennük van a remény, hogy berúgják a magyar bor motorját!