Az egri és szekszárdi borokban nem sok hasonlóság van. Persze egyforma a nevük és mindkét borvidék a szívén viseli a Bikavér sorsát. Ezenkívül ennek a két vörösbor házasításnak nem sok köze van egymáshoz.

 

Az egri kékfrankos alapú, a szekszárdi pedig kadarkára helyezi a hangsúlyt. Mindkét hegyközségben van Bikavér termékleírás, ami szép és jó. S meg is van benne fogalmazva az elvárás, de hát ezek a szokásos hangok: fűszeres, gyümölcsös, nem tanninhangsúlyos, komplex, fajtakarakter nélkül, hogy ebből mi valósul meg az egyik másik kérdés.

 

Mondjuk azt a Bikavért nem pontosan értem, ami 8 fajta házasításából készül. Ennek értelme szerintem maximum csak annyi, hogy fel lehet használni a teljes pincekészletet. Lehet, hogy inkább a szőlőben kellene rendet rakni.

Szóval a fenti leírás és a kóstolási tapasztalat alapján sem értem, hogy mitől Bikavér, a Bikavér. Igazán klassz vörösborokat ittam ezen az estén, de hogy mitől volt Bikavér azt nem pontosan tudom. Lesz-e igazi arca a Bikavérnek, vagy marad mindkét borvidék nagy házasítása önálló néven, a borvidék karakterével? Ez sem baj, csak ideje lenne eldönteni, és ezzel reklámozni.

 

Mert ha van két név, amit a II. Világháború utáni bortörténet lejáratott, akkor a Bikavér az egyik, a másik a szürkebarát. A Bikavér viszont kapott esélyt a termelőktől, hát el kellene hitetni a fogyasztókkal is, hogy van megújulás. A szürkebarátnál még rosszabb a helyzet, de ez most nem téma.

 

Ha már a reklámozásnál tartunk. Vitathatatlanul kellenek az ilyen népszerű rendezvények, csak nem így. A Corinthia Hotel valóban elegáns környezet, megfelelő kiszolgáló háttérrel, de ennél nagyobb terület kell ennyi kiállítónak és ennyi embernek. A „szakmai” időben nem tudom mi volt, de a fogyasztók részére tartott bemutatón legalább kétszer annyian voltunk mint, amit a hely elbír. Este 7-kor, amikor még a kóstolható borok felénél se tartottam elment a kedvem az egésztől. Minden pohárért harcot kellett vívni, lökdösődés, meleg, elhasznált levegő. A kulturált kóstolásra nem volt lehetőség, a beszélgetni nemhogy a borászokkal, de még az ismerősökkel sem lehetett. Ezen változtatni kell, mert már tavaly is gondot okozott. Ez nem megfelelő helyszín 2015-ben.

 

 

Maradva a reklámnál. Mivel a körülmények a kérdezősködésre sem adtak lehetőséget, gondoltam a weboldalakon igyekszem megtalálni a fajtaösszetevőket. Hát nem sikerült maradéktalanul, a  kommunikáció, információnyújtás nem nagyon megy még. Az, hogy forgalomban lévő borokról alapvető információk nincsenek a borászat honlapján nagyon komoly probléma. Szóval van mit tenni!

 

Beszéljünk pár szót szép tételekről, a teljesség lehetősége nélkül!

 

Egerből leginkább két pincészet nyűgözött le, ami nem is lesz meglepetés, már a nyári Bikavér Ünnepen is ők voltak a befutók. Szent Andrea a 2012-es Áldással, és a 2012-es Merengővel, illetve Gál Lajosék a Superior 2011 és Pajados 2009 borukkal. Azért tetszett mind a négy bor, mert egyrészt nagyon egriek voltak, nagyon a pincészet hagyományait viszik és mindamellett érezhető volt, hogy szerintem egyet gondolnak, egy szelet fújnak Bikavér ügyben. Egyrészt komoly szerkezet, komoly alapanyag jellemzi a borokat, semmiképpen sem a maradék kerül bele. Megvan a sok gyümölcs, de ami még fontosabb az a mélység, komplexitás és hűvös elegancia, amire az egri vörösbor képes. Szerintem ez az út Egernek.

 

Szekszárdról is a régi erős csapat hozott megint lázba Heimann Bikavér 2012, Vida Bikavér 2012 (mily meglepő nekik ez csak a második Bikavérük), Sebestyén Csabi Iván-völgy 2012, és Merfelsz Gábor szintén 2012-es bora. Azért ezek a borok fogtak meg, mert itt is láttam valami egyívűséget, vezérfonalat. Sok gyümölcs, fűszeresség, meleg karakter, hosszú potenciál és a fiatalon ihatóság ellentétének bizarr működése, bátor tanninok, tele szeretettel, és még is volt bennük valami délies lazaság, életigenelés, mondjuk ki La Vida. Merfelsz Gábor is becsatlakozott sorba, mert picit kezd szakítani a hagyományaival és ezt már más 2012-es bornál is tapasztaltam. Picit könnyedebbre, lendületesebbre vette a stílust. Megszűnni látszanak a barokkos hömpölygésű, kicsit túlérett alapanyagú, nagy borok, amit persze imádtunk és helyükre szintén egy príma alapanyagból készült, de mégis lazább borok kerülnek palackba.

 

Végül összegzés röviden: idén Szekszárd nekem jobban egyben volt.