Milyen szerepe lehet a (minőségi) bornak egy elektronikus zenei fesztiválon? Összeegyeztethető-e a borozás nyugodt, beszélgetős hangulata a DJ-k által nyomott tuc-tuc „zenére” történő szeleteléssel? Feltehetnénk persze fordítva is a kérdést: melyik zene illik leginkább a borozáshoz? Magyar nóta, jazz, klasszikus? És ha minden borhoz más dukál, vajon az elektronikus zenéhez is passzol valamelyik?

 

Valószínűleg nincs olyan elvetemült, aki kifejezetten borozni érkezik a Soundra. Már a fesztivál neve is jelzi (Heineken Balaton Sound), hogy itt, kérem, sörözni kell! Ugyanakkor – szerencsére – a lehetőség adott a borozásra, tehát kell lennie logikus magyarázatnak is arra, hogy miként kapcsolódik össze a két tevékenység.

Kapcsolatot többet is találunk.

1) A minőségi bor igényes ital, ami igényes fogyasztót is kíván. Márpedig a Sound látogatói ilyennek tekinthetők, hiszen a legdrágább fesztivál belépőjegy biztosan szelektálja a vendégeket.

2) A borozás kezd trendi lenni, és a Sound látogatói egyértelműen olyan körből kerülnek ki, akik követik – alakítják? – a trendeket.

3) A bor összehozza a társaságot. És ha a pesti belvárosban a fiatalok borbárokban melegítenek a buli előtt, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt a fesztiválon?

4) A borozásnál jó beszélgetni, márpedig a Sound területén a borfalun kívül erre nem sok lehetőség adódik. A faluba ellátogatni tehát egyfajta „kiszakadás” a parti forgatagából.

Aki tehát egy kis nyugalomra vágyott, el akart távolodni a nyüzsgéstől, vagy az ismerőseivel szeretett pár szót váltani, annak ideális hely lehetett a borfalu.

A borfalut néhány éve alakították ki a Soundon, és szerencsére azóta messzebb került a nagyszínpadtól. Az utóbbi években az egész fesztiválterület legtávolabbi csücskében helyezkedik el, ami összességében jó választásnak tűnik. A Balaton part pedig külön romantikát ad a helynek. Nagyjából 20 bódé található itt, a kiállítók között körülbelül 10 borász (Ikon, Janus, Szeleshát) és 10 kereskedő (DiVino, nU Borbár) van. A helyet idén az [origo] szponzorálta – ezúton is köszönet érte –, de gyaníthatóan ez a látogatókban nem csapódott le. (Mondjuk az előző évi Heti Válasz bizonyosan még kevésbé ment át.)

Tavaly óta a terület kicsit megváltozott, a borfalu már inkább borvárosra emlékeztetett. A szűkös tér kinyílt, ami elvileg jót is tett a helynek, hiszen előző évben esténként már mozdulni se lehetett a bódésorok között. A szervezők ötlete tehát üdvözlendő, ugyanakkor a megkérdezettek inkább nosztalgiával gondoltak az előző évre, és nehezményezték az új kialakítást. A hangulatát kissé elvesztette így a helyszín, a „borutca” helyett inkább egy hatalmas térről beszélhettünk már. Ahogy a látogatók megfogalmazták: „Tavaly jobb volt, barátibb volt.” „Volt egy olyan érzése az embernek, hogy ez egy klub, el van szeparálva. Most már bárki bejöhet ide.”

Az eltérő kialakítás megváltoztatta a fogyasztást is: míg tavaly esetleg végigmentek az emberek a teljes soron, idén megálltak középen, és lecsaptak a leglátványosabb (vagy a legismertebb) helyre. Márpedig sokszor lasszóval kellett fogni az embereket, ezért a tavalyi forróságból adódó fogyasztáshoz képest idén „hatalmas bukta” volt egyes kiállítók szerint a részvételük. Ezért nyilván az image-építés játszotta a főszerepet – amiben pedig nagy szerepe volt a stand kinézetének, a látványos felületeknek.

A tágas tér idén még egy fontos szempont miatt nem vált be. A rossz időből, hidegből, szélből adódóan nagyon kevés volt az ember (egyes időszakokban a tavalyi harmada), és így egyszerűen üres volt a borfalu. Márpedig a hangulathoz a tömeg is sokat segít(ene). A hangulat kialakításáért persze a helyszín és a tömeg mellett nyilván az italok leginkább a felelősek, nézzük hát meg, hogy mit is fogyasztottak az idei fesztiválozók!

A kiállítók egyöntetű véleménye szerint a fesztiválozók 90%-a fröccsöt kér. Közülük is legtöbben rozéból. Mi sem mutatja jobban a rozé népszerűségét, mint hogy egy tokaji pavilonban is – kakukktojásként – szerepelt rozé a kínálatban (persze nem a pincészettől, hanem Hajósról). Elmondásuk szerint tavaly annyian keresték az italt, hogy idén nem hagyhatták ki a szortimentből. Náluk persze fehérből is sokan kérnek fröccsöt, de máshol a rozé tarol. Amelyik strandra ki volt írva hatalmas betűkkel, hogy „rose fröccs”, ott mindig többen álltak.

A pincészetek sorra jönnek ki habzóboraikkal, de ezek elterjedése még várat magára. Az egyik borász megfogalmazásában: „Nem sikerült a sznob közegen átvinni a habzóborokat, még nem kapták el a lendületet”. Ugyanakkor nem csak a fröccsöknek, hanem a habzóboroknak is külön kereskedelmi standjuk volt „Pezsgőbár” néven. Érdemes megemlíteni, hogy a Hungária Pezsgő is fontosnak ítéli a fesztiválozók célcsoportját, és külön helyet tart fenn, bár nem a borfaluban, hanem a buli sétány közepén.

Elenyésző tehát az a kör, amelyik tisztán issza a csendes borokat. Hidegben és szélben viszont nem az igazi a rozéfröccs, így idén valamivel nagyobb arányban választották a borozás hagyományos formáját. Az ízlés formálódik, egyre ritkább az igény az édes vörösre. Egyes kereskedők szerint inkább a félédes-félszárazakat keresik, és van hely, amelyik ezért vitt késői szüretelésű bort is. Akinél viszont nincs ilyen, ott (például hibiszkusz?) szörppel édesítik a fröccsöt. Máshol a bodzafröccs a húzóital. (Érdemes megemlíteni azt is, hogy boros fagyit is árultak a fesztiválon!)

Jó hír viszont, hogy a boroskóla kiment a divatból – minden bizonnyal a fröccskultúra fejlődésével. Persze néha kérik, de nagyon ritka. (Mint megtudtuk, a borász ezt a gyilkos helyzetet azzal tudja némileg oldani, hogy külön szolgálja fel a két italt, és így legalább a keze tiszta marad – bár a lelke ettől csak kicsit nyugszik meg.) Az Aperol újdonság, ami megosztja a fiatalokat: néha teljes társaságok lecsapnak rá, de legtöbben idegenkednek tőle. „Magyarországon nem bevett ital. Akik tudják, hogy mi az, iszonyatosan megörülnek, és rögtön isznak három kört” – vélekedett az egyik kereskedő.

Látható tehát, hogy a fesztiválozók igényesebb borfogyasztóknak tekinthetők. Természetesen nem várható el egy borfesztiválhoz hasonló fogyasztás-összetétel, de azért fejlődő tendencia rajzolódik ki, köszönhetően a borászok, a média és a (bor)fesztiválok áldásos tevékenységének. Miklóscsabi megfogalmazásában: „egyre trendibb lesz bort inni, és egyre szexibb lesz érteni a borhoz”. Márpedig ha a fiatalok, véleményvezérek hozzáállása változik, ez együtt jár egy általános fejlődéssel is. Sokan tehát szívesen túráznak el a borfaluba, mondván: „itt legalább tudjuk, hogy jó borok vannak – mert a többi helyen ugye…”.

A standok is igen nyitottan közelítettek kóstolási szándékomra – ami valószínűleg a gyér forgalomnak is betudható volt. Néhány helyen meglepődtek, de szívesen mutatták be féldecinként is a teljes sort. Egészen különleges volt piros műanyagpohárból inni a nedűket, de máshol a legtermészetesebb módon került elő az üvegpohár, ami kifejezetten felemelő érzés volt. (A fesztivál területére ugye ilyet vendégnek nem lehet bevinni.)

Az olyan szofisztikált mondatok, mint hogy „légy a kaberném, leszek a pinód” (copyright by Dénes at Janus) azért még nem dekódolható mindenkinek, de sok kereskedő pozitívan nyilatkozott a vendégekről: „Kedvesek, kulturáltak, kommunikálnak”, „az igényes (bor)fogyasztók jönnek ide”. Valaki megemlítette azt is, hogy kevésbé nézik az árakat. De azért volt olyan borász, aki hozzátette: „ahogy megyünk bele az éjszakába, úgy változnak át az emberek valamilyen emberszerű lénnyé…”. Persze „a jó ízlés határát a legtöbb esetben nem lépik át” – tette hozzá egy másik.

Előfordul, hogy valaki „minőségi édes bort” szeretne, ami önmagában dicséretes, bár ki tudja, hogy tényleg ugyanazt érti-e alatta az illető, mint a borász. Gyakran hangzik el az is, hogy „melyik a leginkább édes bor”, tehát van még hova fejlődni. Népszerű a „flakonba bekevert fröccs”, amit magával vihet a fesztiválozó. És minden bizonnyal a következő gondolatmenet is sokak fejében megfordult: „750 a viceházmester, ami kb. annyi alkoholt tartalmaz, mint egy sör. A sör 490, szóval hülye lennék fröccsöt inni. Ennyi.” Ezt a mondatot egy másik fesztiválozó szájából tavaly is hallottuk hasonló környezetben, csak akkor épp a Sziget Bor- és Fröccskert volt a helyszín.

A legdurvább rendelés díjára végül két versenyző pályázott, az olvasóra bízom a döntést. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezek nem a Soundon, vagy legalábbis nem idén hangzottak el. Az egyik „5 puttonyos fröccsöt kért”, a másik pedig egy „kaberné szavinyon blankot”. Mondanom sem kell, hogy egyik esetben sem tudták (vagy akarták) kiszolgálni az illetőket…

Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a borkultúra fejlődik az országban. Ennek pedig fontos katalizátora az a számtalan fesztivál, ahol minőségi borokat lehet inni. Mindenképp üdvözlendő tehát, hogy van borfalu a Soundon, hiszen egy prémium zenei fesztiválon alapvető jelentőségű, hogy a fiatalok borban is minőséget kaphassanak. A Borfesztiválhoz hasonló kiállítói körrel valószínűleg a jövőben sem találkozunk majd sem itt, sem a Szigeten, de nem is ez a cél. Ha néhányan felfedezik maguknak a borozás szépségét, már megérte, és egy idő után talán arra is rájönnek, hogy a rozéfröccs mellett is vannak más finom borok.

További, a 2012-es Balaton Sound Borfalujáról készült képekért kattints ide!