Ahogy fehérben az olaszrizling, na és persze a furmint kell, hogy a magyar kiemelt fajta legyen, amire a hangsúlyt kéne helyezni, úgy vörösben a kékfrankos. Azon kívül, hogy ezt úgymond hazai fajtának tekintjük, mennyiséget is leginkább e mögé tudunk tenni. A kizárólag fehér fajtákat termelőborvidékeinken kívül az összes borvidékünkön megtalálható. Szekszárdon és Egerben ez a fajta adja a bikavér gerincét, Sopronban is kiválóan érzi magát, az ott termelt fajták közül abszolút túlsúlyban van. Villányban és a Balaton környékén is egyre komolyabb szerephez jut, az Alföldön is találhatunk belőle készült szép tételeket, és ott komoly mennyiséget is lehet belőle készíteni. Így mindenképp megérdemel egy olyan rendezvényt, amely csak erről a fajtáról szól. Sokszínű és egyedi fajta, kiváló rozé alapanyag, sőt az utóbbi időben ismét egyre divatosabb siller is gyakran e fajtából készül. Vörösborként is széles skálán mozog, a könnyebb, egyszerű gyümölcsöstől, a nagyon komoly testes, komplexig. Olyan bor, amely az egyes terroir jegyeket is remekül visszaadja. Fiatalon is jól fogyasztható, remek gyümölcsös karakterű borokkal örvendeztet meg, de a hordós érlelést igencsak meghálálja.

Hazánkon kívül megtalálható a kékfrankos Németországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Csehországban is, de igazán kiemelt szerepe Ausztriában van. Igaz, hogy itt a termőterület nagyságát tekintve a zweigelt megelőzi, de a kékfrankos legalább akkor borokra képes, ha nem nagyobbakra. Sokszor szó esik arról, hogy Ausztria a kékfrankos tekintetében a fő konkurenciánk és, hogy bizonyos tekintetben előrébb is járnak, mint mi. Egy biztos, hogy rengeteg a gyönyörű modern pince, rendkívül komoly és tiszta a technológia, remek borászaik vannak, egyre jobban bio- és az ökológiai gazdálkodás irányába mozdulnak el, folyamatosan nő dűlőszelektált borok száma, egyre komolyabb a terroir hangsúly. Nem utolsó sorban pedig olyan értékesítési árakon tudnak ténylegesen eladni, amit itthon erősen irigylünk. Ausztriában a legfontosabb termőterülete Mittelburgenland, amelyet a fajta ottani nevéről Blaufrankischlandlank is hívnak.

 

Osztrák versenyzők

A mosatni rendezvényre 93 borász kiállító hozta el kékfrankosát, melyből kb. 20 volt osztrák. Ez igen komoly létszám, pláne ha azt nézzük, hogy igencsak jó nevű pincészetek, húzónevek is jelen voltak. Így most a máskor sokszor és sokat kóstolt és igencsak remek magyar kékfrankosok mellett arra voltam kíváncsi, hogy milyenek az osztrák kékfrankosok, mit tudnak az ottani borászok, amit az itteniek esetleg nem, vagy miben mások.

A kóstolást először a Leithaberg DAC boraival kezdtem. Ez a Fertő-tó nyugati részének borászait magába foglaló egyesülés, mely földrajzi értelemben kb. a Bécsújhelytől a Fertő-tó északi részéig, Jois településig húzódó vonalon helyezkedi el döntően a Lajta hegység Fertő-tóra néző dűlői alkotják. Az egyesület képviselői remek kis információs anyagot hoztak magukkal, mely tartalmazta az összes itteni borászatot és a főbb tudnivalókat, térképeket, talaj és borászismertetőket. A terület jelentőségét a Lajta-hegység valamint a Fertő-tó adja. A talaj rendkívül kedvező, agyagos és palás részek alkotják kiegészülve a tengeri üledéket, sőt mi több kagylókat is tartalmazó mészkővel. A nappali meleget a Fertő-tó és Lajta-hegység erdőiből származó hűvösebb légtömegek enyhítik. Erős hozamkorlátozással dolgoznak, így rengeteg ásványi anyag koncentrálódik a fürtökben, mely a borok karakterét is erősen meghatározza. A borászok a boraikat fehérborok esetén minimum egy év, míg a kékfrankos esetén minimum két év után hozhatják forgalomba. A standon 11 borászat borait kóstolhattuk, a legérdekesebbek közülük az alábbiak voltak:

 
Eisenberg

A Leithaberg sor után egy érdekes borászba és még érdekesebb boraiba botlottam, már a neve is elég feltűnő, Groszer Wein, vagyis „nagyobb bor”. A standhoz közelebb lépve kiderült, hogy honnét e név, a pulton álló egyedi palackok azonnal szemet szúrtak bárkinek. A tulajdonos elmagyarázta, hogy csak egy literes palackban hozza forgalomba a borait, és hogy náluk régen hivatalosan csak ilyen palackokba tették a borokat. Kicsit délebbre megyünk, a Vashegyhez, osztrák oldalon Eisenberg, Dél-Burgenland. Itt a talaj sokkal minerálisabb, palás, kvarcos és vas-oxidos jegyei beépülnek a borokba is, jól megkülönböztethető ásványos karaktert ad a boroknak. Az alap 2012-es csavarzáras kékfrankos könnyű, jó ivású, de érdekes, tetszetős kis bor, az áráért viszont nálunk komoly kékfrankos válogatások kaphatóak. Aztán következett két dűlőszelektált tétel, 60-70 éves tőkékről szüretelve, 2011-ből. A Saybritz kiemelt dűlő, nagyon komoly ásványos karakterrel, palás talajjal, 250-350 m tengerszint feletti magasságban, délnyugati fekvésű szőlőkkel, nagyon magas napsütéses órák számával. A borban komoly tanninok, melyek még nem teljesen simultak el, a test is kissé nagyobb a megszokottnál, de ennek ellenére jó ivású bor, komplex és hosszú, kifinomult ásványos karakterrel. A magyaros nevű Szapáry-dűlős tétel szintén 2011-es. Még erősebben palás talaj, a Vashegy legnehezebben művelhető területe. Mély, szinte átláthatatlanul sötét, szinte fekete színű bor: Illatában először az erdei gyümölcsök dominálnak, ribizli és kis cseresznye, majd a mineralitás, kóstolva is ezek a jegyek jönnek. Komoly test, közepesnél több tannin, hosszú, izgalmas sós-fűszeres lecsengéssel búcsúzik, de még nagyon fiatal bor, komoly potenciállal.

Umathum

Ugorjunk a Fertő-tó másik oldalára a keletire, Frauenkirchen környékére, az Umathum pincéhez, amely szintén nagy névnek számít Ausztriában. Harminchárom hektár a tó környékén, 85%-ban a három vörös szőlőfajtára építve (zweigelt, kékfrankos, Sankt Laurent). Három évjáratot kóstoltunk a Kirschgarten-dűlős kékfrankosukból, mely kicsit északabbra található, Jois környékén. A család ezt a terültet 2000-ben vásárolta meg, és alakított ki rajta a tó feletti 100 méteres magasságban a teraszos kékfrankos ültetvényeket, dél-keleti fekvéssel. A talaj erősen ásványos, mészköves, palás, helyenként kvarcos, melyek erősen visszaköszönnek a borokban. A dűlő a nevét a szőlőbe és környékre ültetett cseresznyefákról kapta, a jois-i cseresznye a bécsi piacon is kiemelt márkanév. Biodinamikus művelést alkalmaznak ők is. Először a 2011-es évjáratot kóstoltuk, 20 hónapot volt 70%-ban használt és 30%-ban új barrik hordóban, azóta palackban érik. Ennek megfelelően még nagyon fiatal bor, sok és kissé rendezetlen tanninnal, komoly testtel és magas (14%) alkohollal, szép gyümölcsökkel, van benne potenciál bőven. A 2009-es évjárat illatban komplex, főleg az ásványok dominálják, de érett gyümölcsök, főleg cseresznye, kis étcsoki és fűszeresség is jön belőle. Az alkohol itt nem lóg ki (13,5%), szépen besimult tanninok, hosszúság, komplexitás, jól fogyaszthatóság. A legidősebb, a 2006-os érett jegyeket mutató tétel, mely remekül tartja magát, fáradtságnak nyoma sincs. Komplex íz és illatvilág, melyben az ásványok veszik át a vezető szerepet, némi hordófűszer, érett gyümölcsök és kakaó kíséretében. Hosszú, izgalmas, egyedi, kiemelkedő tétel.

Franz Weninger

Ha osztrák borokat kóstolunk, akkor nem szabad kihagynunk Franz Weninger tételeit, annál is inkább, mert nekik a magyar oldalon, Sopronban is vannak boraik, méghozzá nem is akármilyenek. Mindig nagy élmény ezeket egymás mellett kóstolni, összevetni. Az általa tartott mesterkurzusra sajnos a korai kezdés miatt nem értem oda. A területek nagy része Horitschon környékén található (Gfanger, Dürrau, Hochacker dűlők). A 2011-es Saybritz-dűlős tétel intenzív illatában a fűszerek és az ásványok dominálnak, közepes test, remek tanninok, érdekes, izgalmas egyedi tétel. A 2011-es Kirchholz-dűlős tétel teljesen más vonal, inkább a fajta, könnyedebb, gyümölcsösebb jegyeit mutatja, remek savgerinccel, szép struktúrával. A legnagyobb durranás azonban egy 2012-es hordóminta volt, a Kalkofenboden-dűlőből. Ez a terület déli kitettségű, igen meleg rész, mészköves talajjal. Abszolút egyedi bor, ízében és illatában is az ásványosság dominál, a gyümölcsök szolidan támogatják a háttérből, bitang hosszú lecsengés. Érezhetően nincs még kész a bor, de már most látszik benne a hatalmas potenciál. Erre a borra biztosan kíváncsi leszek még, inkább többször, mint egyszer.

Magyar kedvencek

A rendezvényen az osztrák borok mellet természetesen kóstoltunk hazai kékfrankosokat is, főleg a kedvenceinket. Elsőként mindjárt az osztrákokhoz legközelebbi tételeket, a soproniakat. Tetszettek a Pfneiszl, a Gangl, az Iváncsics, a Garger és a Jandl pincék borai. A soproni kékfrankos utóbbi időben mutatkozó jelentős fejlődésének zászlóvivői ők, érezhetően erős, de pozitív értelemben vett osztrák behatással. Szekszárdról kiemelném a Takler 2011-es Görögszó kékfrankost, amely a Borászportál kékfrankos vaktesztjét is megnyerte, vagy a Mészáros pince Bodzásiját, a Vida Hidaspetrét, a Vesztergombit és Németh János valamint Sebestyén Csaba tételeit. Villányból nagy kedvencem a Heumann kékfrankos és Gere Tamás 2011-es kékfrankos válogatása, Egerből Kovács Nimródé, míg a Mátrából Karner Gábor és Losonczi Bálint borai. Ezeket a borokat már sokat kóstoltam, jó ismerem és szeretem is őket, meg tudják mutatni, hogy mennyire más a kékfrankos arca az egyes magyar borvidékeken, és hát a ennek a fajtának pont ez az egyik szépsége, pozitívuma, a sokszínűség.

Összegzés

Azzal a céllal érkeztem a rendezvényre, hogy megvizsgáljam az osztrák kékfrankosokat, mit tudnak, tényleg olyan jók-e és ha igen, akkor mitől olyan jók? Nos, az itt kóstolt tételek alapján tényleg jók, nem kóstoltam egyetlen hibás, vagy rossz tételt sem. Egységes stílusúak, nagyon tudatos és komoly dűlő- és hordóhasználat jellemzi őket, kiválóan használják ki az egyes dűlők eltérő karakterét és rendkívül gazdag ásványosságát. Hozzáértő szőlőművelés és nagyon tiszta, tudatos és modern pincemunka jellemzi őket, a borokat nem nyomja agyon a fa. Hagyják érvényesülni az ásványosságot, a borok kellően gyümölcsösek. Remek marketing van az egész mögé tolva, hatalmas beruházással készült modern stílusú gigantikus látványpincék, kóstolótermek, gyönyörű prospektusok, erőteljes turistavonzó képesség, fesztiválok, egységes stílus, összefogás, közös megjelenés, egymás erősítése. Mindez pedig árban is jelentkezik, ezek a borok ugyanis nem olcsók, sőt. Az alapborok is már 6-10 euró körül mozognak, de dűlőválogatott tételek 15-40 euróért bizony nem keveset kóstálnak, magyar pénztárcának megfizethetetlen magasságokba emelkednek. Nálunk a dűlőválogatott csúcskékfrankosok 3-6000 forintos árai is már a kevesek által kicsengethető kategóriát jelentik. Ha árban nem is, de másban érdemes követni az osztrákok példáját. Remek kezdeményezés ez a kékfrankos tematikájú rendezvény, még sok ilyet kéne, mert ezekből lehet tanulni, ezekkel lehet előrevinni a magyar kékfrankos ügyét és zászlóját!