Számos dolog miatt vésődhet be egy-egy hely az emlékezetünkbe: lehet az egy illat, egy kép, egy íz vagy egy érzés, mely, ha eszünkbe jut, mosolyra késztet. Ha csupán pár szóban foglalhatnám össze szekszárdi túránkat a rozsdás szőlőtőkék sorainak képe mellett biztosan ott lenne az Iván-völgyi őszi naplemente, a bika siller, szaunázó szőlőmagok és egyik legmerészebb vágyunk teljesülése is. Ez utóbbi képekre a Fekete Borpincénél tett látogatásunkkor tettünk szert, ahol egy igen szép szortimentet kóstoltunk végig. 

 

Naplementére értünk az Iván-völgybe, mézédes cabernet sauvignon szőlőt majszolva merültünk el az aranyba borult szőlőtőkék hosszú soraiban. A 9 hektáron gazdálkodó családi pincészetben Fekete Mihály tulajdonos (szőlészként és borászként is tevékenykedik) precíz és felelősségteljes irányítása mellett készülnek a borok. A Kárpát-medencei fajtákon (kadarka, kékfrankos, zweigelt) kívül a bordóikból (cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot) és néhány fehér szőlőből (chardonnay, tramini, cserszegi fűszeres) készítenek bort. Az évi mintegy 50 ezer elkészített palack bor fele rozé, a másik fele pedig kisebb szériás tétel.

A koncepció egyszerű és abszolút működik: Mihály szavait idézve jól iható, barátságos borokat kívánnak készíteni, amelyek szép élményéket adnak a fogyasztónak. A fehér, rosé és siller borok jellemzően reduktív technológiával készülnek, a vörösborok nagy átlagban egy évet töltenek régi illetve új hordóban, 225 vagy 500 literesben, majd pedig palackban pihennek. A pincénél egészen 2003-ig kóstolhatóak vissza a tételek, az évjáratok közötti különbségek pedig szépen megfigyelhetőek- ami tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy Szekszárd tüzét, lendületét, minden báját megismerhessük egy kóstoló alakalmával.

Minket ezúttal Horváth Tibor, a borászat egy jól ismert arca kalauzolt végig a birtokon és a tételeken. A 2014-es fehér kadarkával nyitottuk a sort, lendületes volt, szép savakkal, sok fehér húsú gyümölccsel, zöldalmás, virágos aromákkal. Ez után a ’11-es chardonnay került a poharainkba, tele érett trópusi gyümölcsökkel: szép szerkezetű tétel.

 

A ’12-es kékfrankos és cabernet franc sillert 15,5%-os alkoholja miatt csak „bivaly sillernek”hívják a pincénél: 2 hónapot töltött barrique hordóban, jó savak, szép szerkezet uralja, telt a korty, meggy, karamell, édes fűszerek nagy csokorban találhatóak meg benne. Magas alkohol tartalma miatt igen megosztó tétel, nekünk nagyon tetszett, egyben volt, selymes volt, jó volt inni.

A siller után 2006-ba utaztunk: Tibor egy kilenc éves kékfrankost töltött a kóstolópoharakba, melyet vakon kóstoltunk. A fiatalos, feszes, fajtajelleges borban a gyümölcsök és fűszerek mind illatban, mind pedig a kortyban remekül érezhetőek voltak- szépen mellé is lőttünk az évjárat kitalálásakor, de pont ezért jó ez a játék: nem csak mókás, hanem könnyebben is tanulunk ilyenkor. Majd a 2011-es zweigelt és ’07-es kékfrankos válogatás érkezett, aztán a pincében folytattuk a kóstolót, ahol sokunk egyik legnagyobb álma vált valóra: Tibor felajánlotta, hogy válasszunk egy palackot, bármelyiket, ami számunkra szimpatikus. Szerencsére számos pincelátogatás van már mögöttem, és bevallom, nem emlékszem olyan esetre, amikor nem fordult volna meg a fejemben, hogy de jó lenne egy jó poros palackot kibontani – de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Fel is csillant a szemünk.

 

A pillanatnyi zavar után a palackok sűrűjébe vetettük magunkat, és sikerült úgymond „belenyúlni a tutiba”: egy 2003-as cabernet sauvignont kóstoltunk meg. Kis levegőztetés után elmondható, hogy egyáltalán nem látszott rajta az idő, nagy test, szép egyensúly, jó savak, sok gyümölcs, fűszerek, csokoládé jellemzi. No és az, hogy még simán van ideje!

Ezt követően jött a gyökeresen eltérő párja, a 2004-es, amelyben gyógynövényes, kávés, étcsokoládés jegyek dominálnak illatban és ízben is, az évjáratbeli különbségek szépen megmutatkoztak. A kiadós sort a 2006-os Misztériummal és a 2009-es Jurátus cuvéekkel zártuk. 

 

Szerencsés esetben egy pincészetnek van egy arca- most szerencsés esetről beszélünk, Tibor hihetetlen jó érzékkel tudja elvarázsolni vendégeit, mindig csempész egy csavart a kóstolókba, igazi „emlékgyáros”. A kis játékok mellé minket csokoládé-bor párosítással kényeztetett zárásképp: bár nem vagyok édesszájú, nehéz volt abbahagyni az összekóstolást, teljes ízorgiába keveredtünk.

 

A kézműves, borokhoz hangolt bonbon kreációk mellett számos más kóstolóval várják a pincébe látogatókat. A legizgalmasabb talán a Borkóstoló Félmaraton: mivel a hagyományos borkóstolók alkalmával csupán egy viszonylag szűk szortimentet ízlelhet meg a nagyérdemű egy igazán különleges kóstolóra csábítják a bátrabb vendégeket: 21 bor, alap, válogatás és prémium tételekkel, egy részük vakon kerül kóstolásra, természetesen borkorcsolyákkal, kézműves sajtokkal, bonbonokkal. Szép kihívás, mely során a szekszárdi borvidék különleges arca biztosan bevésődik ízlelőbimbóinkba. Ahogy nekünk is örök élmény marad az itt töltött pár óra, és nem csupán a 2003-as cabernet sauvignon miatt, hanem az itt dolgozók vendégszeretete, munkájuk iránti alázatuk, mérhetetlen elhivatottságuk miatt is.