Lehet-e eszményi a neszmélyi?

Takács Andrea
2018. június 11., 16:00


A Neszmélyi borvidék – mit szépítsük – meglehetősen kívül esik az átlag borisszák figyelmének körén. Az igen dinamikusan nagyra nőtt, ismert és népszerű Hilltop Neszmély Borászati Zrt. és a 2015-ben az Év Bortermelőjének választott Szöllősi Mihály pincészete után hosszú, bizonytalan csönd, csak a hely lakói és visszajáró (gasztro)turistái tudnak további pincészeteket sorolni.
Lehet-e eszményi a neszmélyi?
Címlapfotó: Benkő M. Fanni
 
Remek alkalom, hogy hasonló mustrák  – mint a borvidéknek szentelt legutóbbi Winelovers Wednesday  – alkalmával az avatott előadótól a borvidékről is minél több tudást szerezzünk és az eleddig kevéssé ismert borászok boraival is megismerkedhessünk, egyúttal eltöprenghessünk az árnyékban maradás lehetséges okairól.

A kóstolón Mukli Dániel, a Neszmélyi Borvidék Hegyközségének elnöke adott ízelítőt a hely történetéről, lehetőségeiről, erényeiről és sajátosságairól. Bár a római időkben kerültek telepítésre az első szőlőültetvények, többnyire a történelem, illetve a filoxéra torpantotta meg a fejlődést.
 
Aktuális felvirágzása szinte a semmiből az 1977-es új telepítésekkel kezdődött, ekkor nyerte vissza önálló borvidék rangját is.
 
A borvidék három hegységen át húzódik Bársonyostól Kesztölcig, köztük 70 km távolsággal. A borvidék három körzete, hegyközsége talajban is, éghajlatban is eltér. Kesztölc szinte külön világ, keveset terem, de szőlője ellenállóbb a mikroklíma miatt. A borvidék általánosságban hűvösebb, csapadékosabb, szeles, viszont alacsony a hőingás és magas a napsütéses órák száma. 150-300 méter tengerszint feletti magasságon terül el a vidék. Ma már inkább előny, ha nem déli kitettségű a szőlő. Ezen a borvidéken akad minden tájolású, így az okosan telepített szőlők jól érzik magukat. A borvidék fő szőlőfajtái: szürkebarát, Irsai Olivér, olaszrizling, cserszegi fűszeres, chardonnay, sauvignon blanc, királyleányka, rajnai rizling, de a területek 15-20 százalékán már a kékszőlő-fajták is teret nyertek.
 
Lehet-e eszményi a neszmélyi?
Fotó: Benkő M. Fanni
 
A borvidéken a dűlőkultusz (még) nem jellemző, bár a prémium borok ezt indokolttá teszik. Van mód a termőhelyek egyedi bemutatására.
Számos oka lehet, hogy miért maradt el a borvidék a lehetőségei mögött ismertségben és népszerűségben. Bár az éghajlat kedvez az illatos és jó savú fajtáknak, a mostani kóstolóból hajlok a gyanúra, hogy többek közt a terméskorlátozás „divatja” nem harapódzott el. Jó adottságú, ígéretes szőlőkből nem csak friss, üde, de néhol indokolatlanul vékony, alacsony extraktú, múló élményt okozó borok is készülnek.

Nagyon keskeny ösvényen kell egyensúlyozni a sok-és-olcsó vagy kevés-de-prémium borok kényszere között. A tömegigény és anyagi biztonság miatt („kedvenc borom: ami ki van fizetve”- mondta az egyik borász, csak félig viccesen) érthető az előbbi mellett dönteni, de a fránya hedonista, borsznob fogyasztó a kimagasló, az emlékezetes élményeket keresi a palackokban is.

A jó marketing is sarokpontja az ismertségnek. Manapság ami nincs a weben, az nincs. Bár törekvő borászok 2012-ben Neszmélyi Borút Egyesület néven összefogtak, hogy a borok minőségén és elismertségén dolgozzanak, az oldal látszólag magára hagyottan árválkodik.  Az évek óta nem frissített, nem informatív termelői oldalak sem segítik a borok iránti kíváncsiság felkeltését.
 
Lehet-e eszményi a neszmélyi?
Fotó: Benkő M. Fanni
 
A helyben is utolsó cseppig eladható mennyiséget termelő borász sem érdekelt országos tömegigény ébresztésében. Akik kimaradtak a nagy, felívelő borfesztiválos időszakból, azok a fősodorról is lemaradtak. A helyi borversenyek nagyon fontosak a borászok közti kapcsolatok és együttműködés érdekében, de az egyébként kellemes, könnyen iható borról a belterjes megmérettetésnél sokkal többet mondhat el az, hogy idegen pályán megállja-e a helyét.  

A Gellért terasza szép kilátással a Dunára illúzió szinten pótolja a Hilltop ugyancsak Dunára tekintő lankáit, viszont hamar ránk sötétedik. A borok színének ez nem kedvez, a halvány szalmasárgák, mézszínek, világos hagymahéj színek eltűnnek az este fényeiben. Marad tehát az illat és az ízvilág.
 
Lehet-e eszményi a neszmélyi?
Fotó: Benkő M. Fanni
 
Bősze Csaba Ászárról sok palackkal kecsegtet., hiszen sok fajtából dolgozik; reduktív borokat készít, elmondása szerint a savakra és illatokra hajt – de az éghajlat változásával „nálunk már gyakran küzdeni kell a savakért.”
Kövecses 2017: Viktória gyöngye és zengő házasítása; hasonló az érési idejük, így  a borász együtt szüretelte a kettőt, viszonylag korán. Halványsárga színű, szolidan illatos borocska, az első kortyban meglep a széndioxid. Jót tesz neki, a visszafogott aromákat széthordja a szájban. Ezután viszont több olyan bort is mutat, ami arról győz meg, hogy a hozzáadott széndioxid nem csodaszer, sőt nem is mindig jó ötlet.
A Chardonnay 2017 halványsárga, fajtára jellemző aromája van, de például ebbe nagyon kár a széndioxid, elnyomja a halk zamatokat, túl levegős lesz – pedig a korty nyomán még elidőzhetne a chardonnay emléke. A sorban a legmeggyőzőbb (itt, ma) a Fanni Rosé 2017 kékfrankos-zweigelt-merlot; halvány hagymahéj szín, visszafogottan gyümölcsös, mintha illatozni kezdő, még savanykés, friss, félérett eperből, málnából készült gyümölcszselét kóstolnánk. Kellemes aromái vannak, bár ez sem súlyos bor.
 

A neszmélyi Szöllősi Pincészet  két rozéjából  a Merlot rozé 2017 a málnásabb, jobb savú, kerekebb, éppen fűszernyi maghéj aroma támasztja, ettől is szép.

A Szivek Pincészet a fentebb kiemelt kesztölci régióból a neszmélyi könnyedek után szerencsére komolyabb bort is hozott. Az előzőhöz képest más karakterű Zweigelt rosé 2017 – bio módon készült, mészköves termőhelyről teljes érettségben szüretelődött. Halvány lazacszín, jó savak, komoly tartalom. Seprőn tartotta a borász – ez kerekíti ki az élményt. A Cserszegi fűszeres 2017 teljes érettségben szüretelt, halvány szalmasárga. Kevésbé az illat, inkább a zamatok megmutatása a cél. Azért van benne méz is; csajos, mégis jó savú, kellemes, lányosan könnyed.
A Zévé trilógia 3 felvonása a domboldal három szintjének megfelelő bort jelöl. A legalsó szint dúsan terem, a középső kevesebbet, de tartalmasabban, a domb szeles, szárazabb tetejéről, ahol szinte sínylődik a szőlő, kevés, de gazdag aromatikájú szőlőt szüretelnek.  Ma csak a Zévé Trilógia II-höz van szerencsénk,  2015-ös. Barack és sárga húsú trópusi gyümölcsök a zöldveltelini gerincére felfűzve. Világos aranysárga. Október 8.-án szüretelődött a középső szintről, felét zúzva-bogyózva, másik felét egész fürtökben, kíméletesen préselték, finomseprőn tartották, külön tartályban érlelődött, majd házasították a két felét. A finomseprőtől van egy enyhe fermentált (káposztás) szaga is, nekem nem zavaró, sőt. Amint elillan, sorban előjönnek a többi tartalmak. A Zöldveltelini 2017 (hordóminta)  a következő tétel: szüret október végén 23 mustfokkal; 400 literes hordóban spontán erjedt finomseprőn, most derítődik. Érettebb típusú, azonosíthatatlan nagyongyümölcs, lábak, aromák, a zöldveltelini jellegzetes gerince, komoly extrakttal.
 
Tatáról a Horváth Családi Pincészet minden mai tétele érdekesnek, izgalmasnak bizonyul. A Rizlingszilváni 2017 ígéretes, jó szavakkal kecsegtető zöldes-virágos, citrusos aromája van, mintha napsütötte, majdnem érett illatos szőlőt szagolnánk. A kortya kompakt kerek élmény, hosszan tart, teljesen arányos vele a 11,3 alkohol, a gazda szerint mindenféle aranyakkal dicsekedhet ez a bor. Az Ottonel muskotály 2017 Idén 50 éves ültetvényről származik, mézillatú, de nem hárs, talán rezeda? Szimatolni is, inni is jó, 13 alkoholja nem érződik soknak, hosszú gyümölcsös hangulat marad a kortya után. A Flört cuvée  2017 kétharmadrész szürkebará,t egyharmad cserszegi, töppedt szőlőből 375 kataszteri pont értékű területről szüretelt anyag, komoly lábakkal és úgy édes érzetű, hogy tulajdonképpen nem is az. Azért lett belőle cuvée, mert a szürke magában náluk nem népszerű. Kedves, mint kánikulában egy falat váratlan, jól időzített, lehűtött, zamatos gyümölcs, jó illatú és arányos, jól iható beszélgetős bor, de étel mellett is megállná a helyét. A Zenit 2016 meghökkentő száraz, cédrusos-tömjénes, templomudvar illata van, kapros felhangokkal. Ez nekem vonzó illatkomplexum, de borban legalábbis váratlan. Mint kiderül, egy bizonyos – azóta már nem használatos – fajélesztő törzs teszi ezt a hordózott borral. Érdemes, sőt muszáj szellőztetni: amint kiszállnak ezek az extra, illékony molekulák a pohárból, lekerekedett vajas-hordós aromák maradnak utána. Ki is mentették az egész tételt a hordóból, épp jókor, nagyon szép irányba indult el a bor.

A Fülöp Pince Nyergesújfaluról mintha bevezető borokat tervezne kezdő borisszáknak. Az Irsai Olivér '17 könnyen felismerhető, könnyen eladható, hársmézes illattal nyit, ami savakat is ígér, a kortya inkább vékonyka, könnyű pókháló, a végén az illata is elillan. A Fülöp Rose '17 epres rózsaszínű, meglepően vattacukor aromájú, könnyed, kis testű, kellemes nyári bor.
 
Lehet-e eszményi a neszmélyi?
Fotó: Benkő M. Fanni
 
A süttői Gelbmann Szőlősbirtok 67 hektár birtokából csak 10 hektár a szőlő, a többi legelő. Erősen vendéglátás-központúak, a boraik is simulékony, fogyasztóbarát portékának bizonyulnak. Az elsőként kóstot Fehér cuvée 2017 chardonnay, királyleányka, ottonel muskotály, olaszrizling házasítása; bár nem az olasz a legtöbb benne, nem meglepő módon az dominál. Csak mértéktartóan illatos, a savak arányosak, de a test kicsit vékonyka. Könnyű, nyári, kímélő ital. Kellemes meglepetés a Merlot rozé 2017, a kicsit bizonytalan első lehelete után az íze mint a még nem teljes érésben levő kesernyés húsú, ropogós, zamatos cseresznye; ezek a kis keserűségek, tanninos aromák, arányos savak jó gerincet adnak neki.
 
A Turay Családi Pincészet (Bajról) Rozália 2017 bora egy olaszrizling  és tramini keresztezéséből lett fajtát rejt; a keserűmandulásság fajtajelleg, alapvetően nem illatos, vagy ha igen, akkor citrusos illatú fajta. Tetszik, bár csipettel több sav, több erély jót tenne neki, de erény benne a keserű húrozás. A Birtokbor 2017  20% hárslevelű, 40% generosa, 40% chardonnay: a hársas zamatokat  az előző tételhez hasonló keserűmandulásság keretezi, arányos, kellemes ital születik a nászból. Meglepetés az Olaszrizling 2016: 5 hónap 500l elsőtöltésű hordóból, meghökkentő süteményes, fügés, mások szerint fahéjas szilváslepény illatok születnek a hordóhatás nyomán, és ez az ízében, aromatikájában is megjelenik – édesség nélkül. Nem nevezném tipikus olaszrizlingnek, de leültetős, beszélgetős, ízlelgetős bor lesz ettől a többletaromától.
 
Az ászári oldalról a Petőcz Pincészet is tud az ízlésemnek kedveset: a Rizlingszilváni 2017 friss, lendületesebb: 11,8% alkohol, 5,7g/l sav, 4g/l maradékcukor, üde szőlővirágos, napsütötte bogyóhéjas illat, szolid gyümölcsös (egres-kiwi) aromák, finomságos nyári öröm a szájban.

Igazi szerelemborászokat találunk a baji szőlőhegyen, a Nyitnikék Pincészetnél: vásárolt szőlőkből dolgoznak, „vendégségben”, és ott is tudnak csak kóstoltatni, de nagy munkában és fejlesztésben vannak, remélhetőleg kinövik magukat. A Királyleányka 2017 virágos, rezedás-mézes illatú, lányosan karcsú, de szép. A következő borra, az ezerjó és bouvier keresztezéséből született, ananász, banán, trópusi gyümölcsök aromáit felvonultató Zenit 2017-re meglepő mondat hangzik el: „ez egy nyúzott bor”, azért, hogy ilyen tükrösen tiszta legyen. Helyben kellene megkóstolni, hogy milyen volt/maradt volna az aromatikája „nyúzatlanul”. Aztán hosszan, hatalmas lelkesedéssel mesélne a világjárt borász tapasztalatairól és a terveikről – de ránk esteledik. Remélem, nem sokat kell várni, hogy saját pincéjükben kóstoltathassanak és meséljenek.

Ugyancsak Bajról a Stróbl Borház  2017-es Sauvignon Blanc- ja elegáns, igazán friss típusú változat, a nehéz valeriánás szag nélkül; „vágott széna” a honlap szerint, nem kevés, 13,6%-os alkohollal - és ezt hibátlanul kibírja, egyensúlyban marad, élvezetes darab, mindenféle díjakkal. A Cabernet  Sauvignon 2016 a mecseknádasdi borversenyen aranydiplomát nyert, finoman gyümölcsös, csak egy izgalomnyi céklás fuvalommal, szép tanninokkal. Ugyanabból az évből a Cabernet Franc 2016 a vörösborosság felett megkapó, ismeretlen, furcsa virágok illatával hódít, ízében tanninok-savak összeszokott harmóniában, nem gyümölcsös, inkább franc-esszencia, franc-zselé, ilyenből kérek sütit, lekvárt, parfümöt! A kortya hosszú, zamatgazdag élmény.
 
A Kostel Borászatnál emlékezetes lett a Chardonnay 2016: hordós, ettől az első lehelete kissé káposztás (szeretem így), de ez a jelleg gyorsan kiszellőzik belőle – annak, akit ez zavar, érdemes picit levegőztetnie. A szolid fás felhangok mögött a bor teljesen műfajhű, karakteres, de nem túlzón aromás, kerek, harmonikus chardonnay. A két rozé közül „a szikárabbat” kérem, a Kékfrankos Rosé 2017-et ajánlja a kínáló: karakteres kékfrankos aroma, finoman gyümölcsös, szolid maghéjkesernye, szép! A Cabernet Sauvignon 2016 az ültetvény szűztermése, hordóminta. Nagyon macsós, szikár, a gyümölcsössége ellenére; még kócos tanninokkal, kicsit még nyers, de tetszetős, ígéretes darab. Csodákra lesz képes idővel a szőlője. 
 
Lehet-e eszményi a neszmélyi?
Fotó: Benkő M. Fanni
 
Konklúzió: valóban létezik a napsütéses-szeles, könnyed, nyár ízű neszmélyi karakter, még ha azokért az illatokért és savakért egyre jobban meg is kell dolgozni.
Lehetséges itt emlékezetes, zamatos borokat készíteni, és amikor egy ilyentől elismerően csettint a vendég, akkor büszkén leszögezni: ez is neszmélyi!
Winelovers borok az olvasás mellé