A Babits család Tokaj-Hegyaljához kötődő története egészen IV. Béla koráig nyúlik vissza, amikor olasz telepesekként kerültek Hegyaljára, hogy meghonosítsák a szőlőművelés és borkészítés modern technológiáját. A borászati tradíció azóta nemzedékről nemzedékre szállt, aminek folytonossága ma is tart. Jelenleg idősebb és ifjabb Babits László vezetik a pincészetet. Az ifjabbik Babitsé, Lacié a szőlészet, a borászat, a kereskedelem, a marketing, a pénzügy teljes felelőssége, de természetesen édesapja a szőlészeti és borászati munkákban továbbra is részt vesz.

A szőlőkataszter I. osztályába tartozó birtokaik a vulkanikus eredetű Zemplén hegység dél-délkeleti lejtőin találhatók. A család szőlői a Szegi határában fekvő Poklos dűlőben, valamint Olaszliszkán a Vay, és Tolcsván a Kincsem dűlőben helyezkednek el. A szőlőterületek égtáji fekvése kitűnő, a tengerszint feletti magasságuk is optimális: 150-250 m-es fekvésükből kifolyólag sem a késő tavaszi, sem a kora őszi fagy nem károsítja az ültetvényeket.

 

Szegiben a Poklos-dűlő alján található a patinás borházuk, közvetlenül a 37-es út mellett, melyet még a Mudrány család kezdett el építeni 1600-as évek végén. A Babits család tulajdonába 2000-ben került, majd a felújítás után ismét a régi pompájában ragyog. A falak belül telis-tele vannak vadásztrófeákkal, az antik bútorok pedig tovább fokozzák az épület történelmi jellegét. Külön asztalt kapott a pincészet által megnyert díjak sora. A borház alatt húzódik a borvidék legmélyebb pincéje, mintegy 40 méter mélyen, ahová nyolcvan lépcső vezet le, ahol állandóan kb. 10-13 fok a hőmérséklet és rendkívül magas, mintegy 98%-os a páratartalom. A pince felső rétegében a kőzet bazalt, az alján riolit tufa található, amikor fúrták, akkor a bazalt rétegnél olyan kemény volt a kőzet, hogy kénytelenek voltak lejjebb menni. A belmagasság eléri a 8 métert is, kiváló érlelő pince, de kóstoltatásra is használják. Már csak rekordmélysége miatt is érdemes megnéznie annak, aki a borvidékre látogat!

 

 

A pincészet amúgy 22 hektáron gazdálkodik, amelyről évente kb. 80 ezer üveg bort palackoznak, mégpedig helyben, saját palackozójukban. A birtokhoz tartozik még nagyjából 6 hektár erdő is, melyet szeretnének szőlővel betelepíteni. Klasszikus tokaji fajtákkal dolgoznak: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály és kövérszőlő. Jövőbeli céljaik közt szerepel egy saját pezsgő elkészítése is. Az értékesítésben nagyon erős a nagy kereskedelmi láncok részaránya, valamint a helyben történő eladás. Ez utóbbinál domináns a magyarok mellet a Kelet-Európai turistaforgalom (lengyel, cseh, szlovák, ukrán, orosz, és a Balti államok-béliek). Ők főleg az édes borokat részesítik előnyben. 

 

 

 

A birtoklátogatás azonban a kóstolással még nem ért véget! A pince mélyéről ugyanis egyből a Poklos-dűlő tetejére vezetett utunk, közben megtekintve a különböző ültetvényeket, köztük azt a két hektárt is, melyet a Szinyei Merse családtól bérelnek. A Poklos-dűlő nevét onnét kapta, hogy a tetején „olyan meleg van, mint a pokolban”. Valóban nagy volt a különbség, a pince mélyéről, kb. 10 °C fokból a hegytetőre felmászva, ahol közel 30 °C fokba jutottunk, hála a vénasszonyok nyarának is.

 

Közben megkóstoltuk a dűlő tetején lévő kövérszőlő ültetvény termését. Zamatos, édes szemek, alig tudtuk abbahagyni a dézsmálgatást. Itt fent már erősen szenved a szőlő, a kövérszőlő fürtjei és a szemek is jóval kisebbek voltak, mint azt ettől a fajtától megszoktuk. Hosszan gyönyörködtünk a panorámában, ami elénk tárult csodás kilátó pontról. Laci pedig lelkesen mesélte, hogy hol, milyen irányban, mi mindent pillanthatunk meg. Közben megtudtuk azt is, hogy a húga itt tartotta esküvőjét, és hogy az anyakönyvvezető hölgy is ledöbbent a látványtól, meg persze attól, hogy egy esküvő miatt idáig fel kellett másznia.

Utunk innét ismét lefelé vezetett, mégpedig nem akárhova, hanem egészen a Bodrog-partra. Megtudtuk, hogy Laci szőlő mellett a vízi sportokat is szereti, be is avatott minket a Bodrogon történő hajókázás, vízisízés rejtelmeibe. Persze csak a partról, de olyan lelkesen mesélte, hogy már-már egy hajón képzeltük magunkat…

 

Azonban még tovább lehetett fokozni a kirándulást. A Bodrog-partról ugyanis egyenesen Tolcsvára vettük az irányt, ahol a muzeális pincesoron található a Babits család másik pincéje, melyet 2002-ben a világörökség részének nyilvánítottak.

Ez gyakorlatilag egy hordós érlelő, valamint kóstoló pince, de itt kapott helyet a muzeális borok gyűjteménye is, melyeket nemcsak megnéztünk, de Laci ki is nyitott nekünk egy 1972-es aszút! Mégpedig azért ezt a bort, mert szerinte ez volt a borvidéken az évszázad évjárata. Kinyitva az üveget, annak dugója szinte teljes épségben pattant ki, a bor pedig élettel teli volt. Nem minden napi élmény ilyet kóstolni. Bontás után viszonylag gyorsan jöttek belőle az illatok és ízek, a palackos érlelés jegyei.

 

 

Miközben lassan kortyolgatva minden cseppjét élveztük, Laci vicces és érdekes sztorikat mesélt a muzeális borok világáról, a gyűjtőikről, arról a mai vásárló közönségről, amely ilyet vesz, egy fél vagyonért. Van, aki rögvest megissza, és olyan is akad, akinek otthon porosodik a pince mélyén, esetleg a lakás egyik polcán, és csak nézi, az alkalomra várva, amikor majd kinyitja. De ez az alkalom csak nem akar eljönni és a bor tovább áll a polcon, vagy jobb esetben egy borhűtőben pihen.

Hallottunk egy olyan vendégről is, aki megvett egy ilyen bort nála ott a pincénél, és azt azon nyomban ki is bontatta és megitta a társasággal, amellyel érkezett. Hogy miért? Mert szerinte ennél jobb alkalmat úgysem talált volna rá, amikor egy baráti csapattal együtt van, velük fogyasztja el, élvezi ezt az egyedi italt, mert legjobban itt tudja megragadni a pillanat nyújtotta örömet, azt, amit a bor kínál.

Babits Laci is ezt az életfilozófiát vallja, így a birtoklátogatás és az élménybeszámolónk zárásaként álljon itt egy idézet, ami a patinás Szegi borházuk ajtaja felett található, eredetiben megmaradt a Mudrány család idejéből, és amely egyben a mottója is lehetne: „Halandó, ki e helyen megfordulsz, jusson eszedbe a Földön minden mulandó, egyedül a nemes tett maradandó.”