Salvador Dalí is nagyot nézett volna, ha meglátja azt a különleges világot, ami a barcelonai Oktoberfesten a szeme elé tárul. Dalí, aki álomszerű képein a valóság elemeit aprólékosan, élethűen, és főként meghökkentő kombinációban mutatta be, bizonyosan saját festményének megelevenedését látta volna a rendezvényen. Ezen ugyanis az egyes elemek nagyjából olyan különös kapcsolatban álltak, mint a művész képein. Hogy csak néhány részletet említsünk: Katalónia, tengerpart, kiállítási csarnok, dirndl, német és belga sörök, üres padsorok, kígyózó sorok. De nézzük meg ezeket szépen sorban.

Elöljáróban még érdemes megjegyezni, hogy szerencsés helyzetben voltunk, mert nemrég jártunk a Budavári Sörfesztiválon, később pedig az „echte” müncheni Oktoberfesten, így ezekkel is össze tudtuk hasonlítani a barcelonai élményt. A szervezők a névválasztással egyértelművé tették, hogy német hagyományokat követnek, és jelezték azt is, hogy sörünnepről van szó (fiesta de la cerveza). Sajnos nem tudtuk kideríteni, de az eseményen az érződött, hogy valószínűleg első alkalommal rendezték meg, és például a honlap is mutatta, hogy itt ne várjunk csodákat. Az eseményt egyébként egy nemzeti ünnep miatt létrejött háromnapos hosszú hétvégére tették.

 

Elsőre furcsának tűnt az ötlet, hogy Spanyolországban sörös fesztivált szerveznek. Az ország mégis csak a legnagyobb szőlőültetvénnyel rendelkező nemzet, sőt Katalónia is inkább a Caváról, vagy Penedes és Priorat borairól nevezetes. (Érdemes megjegyezni, hogy a katalánok magukra nem spanyolként tekintenek, de a cikkben mi ilyen éles különbséget nem tettünk.)

Ugyanakkor Spanyolország az Unió harmadik legnagyobb sörtermelője – természetesen Németország és az Egyesült Királyság után. Az előkelő hely főként az ország méretének köszönhető, hiszen a spanyol sörfogyasztás körülbelül 50-60 liter / év, ami az Unió középmezőnyéhez tartozik (csakúgy, mint hazánk). Érdekességként az is megemlíthető, hogy igen nagy az alkoholmentes sörök aránya a spanyol fogyasztásban (nagyjából a teljes fogyasztás ötöde), és Magyarországhoz hasonlóan náluk is három nagy cég osztozik a piac döntő részén.

Sokunknak ismerősen cseng a San Miguel, Spanyolország vezető prémium sörének a neve, de a katalán területen gyakran találkozunk az Estrella Damm márkával is. A Moritz pedig kifejezetten a katalán nemzeti öntudatra, illetve Barcelonára épít kommunikációjában (lásd a reklámot). Amikor például a Barca 5:0-ra verte a Real Madridot, a reklámban is kihasználták, hogy a sör éppen 5,0 százalékos.

A szervezők az ún. Fórum parkban alakították ki a rendezvényt, ami leginkább a mi Hungexpónkra emlékeztetett – azzal a kis különbséggel persze, hogy a tengerpart mellett terül el. Viszonylag könnyen elérhető a városközpontból, ami nyilván pozitívum. Szürreális jellege azonban már a környezetében is megmutatkozott. Alaposan körbejártuk a területet (parkoló után kutatva), de csak pár perces sétára találtunk helyet. Ezalatt semmilyen (tényleg semmilyen) jelét nem láttuk annak, hogy egy fesztivált tartanak a környéken, és a bejárathoz közelebb sétálva sem tűnt úgy, hogy bármit is találni fogunk az ominózus helyen.

Emberek sehol, a kihalt külvárosi utcák, terek látványa komoly aggodalomra adott okot, de szerencsére nem adtuk fel. A bejáratot is nehezen találtuk, de láttunk még két párt, akik hozzánk hasonlóan „kerestek valamit”, távolról pedig mintha zenét hallottunk volna. Irányítótábla híján megkerültünk egy egész sátorral körbekerített helyszínt, a túloldalon pedig megpillantottuk a bejáratot!

Bár a szervezők szeme előtt lebeghetett a müncheni példa a látványos vidámparkról (óriáskerék, hullámvasút stb.), itt csupán néhány, leginkább gyermekeknek szánt attrakció (mászóvár, trambulin, célbadobó) kapott helyet.

A belső helyszín látszólag jól kitalált: körben sátrak, bennük számtalan sörcsappal, középen pedig szép számmal sörpadokkal és asztalokkal. A fedett terület kifejezetten jó szolgálatot tett, hiszen volt egy szabadtéri jellege, ugyanakkor megvédett az esőtől. Kicsit emlékeztetett is a müncheni sátrakra, és nagyjából a méret is stimmelt (igaz, hogy a bajoroknál 14 van belőlük).

Ha a müncheni Oktoberfest szervezése a németes precizitásról uralkodik, akkor a barcelonai a spanyolos lazaságról. Mi az első néhány órában látogattunk el az eseményre, így néhány gyermekbetegséget remélhetőleg a későbbiekben kiküszöböltek, mert ellenkező esetben hatalmas káosz alakulhatott ki.

A nyitás óráiban természetesnek vehetjük, hogy kihalt volt a helyszín. A Budavári Sörfesztiválon is csak fokozatosan telt meg a terület, ellentétben persze a német esettel, ahol mindig „telt ház” van. A zárást is a két említett fesztivál közé lőtték be a spanyolok: a hivatalos program szerint fél 2-kor kellett elhagyni a helyet. 6 óra körül egyébként számos padra kikerült a „foglalt” felirat – ki tudja miért, mert ezután még jó ideig nem jelentkezett senki az asztalokért…

Az ingyenes belépő a müncheni példát követte, de a fizetési mód megválasztásánál más utat jártak. A készpénzt szerették volna elkerülni, ezért egy különleges kuponrendszert vezettek be: egyetlen (!) helyen, a bejáratnál kellett megválasztani előre, hogy pontosan (!) mit szeretnénk enni-inni, és ott ki is kellett fizetni. Nyitás körül azért baljós volt, hogy 10 percet kellett sorban állni – ami pár órával később már felment 20-ra is. És amikor az ember a kuponok ellenében kikérte volna az italokat kiderült, hogy bizonyos pultoknál csak bizonyos söröket csapolnak, így ping-pong labdaként pattogtunk egyik helyről a másikra.

A spanyolok kedvét persze nem könnyű elvenni holmi sorbanállással, hiszen nagyon tudnak bulizni. A hangulatot pedig fokozták a beöltözött csaposok és felszolgálók is. A vendégek közül persze csak néhányan vettek autentikus öltözéket (a müncheni Oktoberfesttel ellentétben), de így is remek parti alakult ki.

Az élő sramlizene – bár kottából játszották – nagyon profin hangzott, és már az zenekar neve is figyelmet érdemelt: „OkTrioBeerFest”. A pihenőidőben DJ töltötte ki az űrt – az ő ujjai viszont már nem jártak olyan precízen. Igaz viszont, hogy olyan „kötelező” nemzetközi zenéket tett be, ami felpörgette a maroknyi partizót. A padokon ugrálás, vonatozás, táncolás garantált volt.

A végére hagyva a „lényeget” ejtsünk néhány szót a sörökről. E tekintetben a rendezvény szintén a magyar és a német fesztivál közé lőtt, hiszen nem csupán a sörivásra (literes müncheni korsók), hanem a kóstolásra (300 sör a Várban) is nyílt lehetőség. Összesen 7 csapolt (3 a főszponzor Paulanertől), és 10 üveges sört lehetett kipróbálni – bár utóbbiak közül 3-ra a nyitás után pár órával már azt mondták, hogy „elfogyott”.

Természetesen főként a csapoltak érdekeltek. Összehasonlítva az Oktoberfesten ivott Lagerrel, ez nem volt olyan meggyőző tétel (aminek az oka persze az is lehetett, hogy a karakteresebb változatok után kóstoltuk, illetve Münchenben kifejezetten a fesztiválra erősebb sört főznek.) A Paulaner Trigo (Hefe-Weissbier) és a Paulaner Salvator (Doppelbock) viszont izgalmas, ízes volt. Amire azonban nehéz szavakat találni, az az Affligem Dobbel-je. A számtalan jobbnál jobb belga sör közt természetesen nehéz kitűnni, de ez az ital maga volt a csoda. Az íze inkább gyümölcsre hasonlított, abból is a piros bogyósokra, de mellette ott volt a vörös sörök kissé pörkölt aromája, édessége, kevesebb kesernyéje. Ezzel a tétellel sokmindenkivel meg lehetne kedveltetni a sört (már ha a gyümölcsös tételeket nem vethetnénk be).

 Menni, vagy nem menni?

A rendezvényről pozitív élményekkel távoztunk. A helyszínt, szervezési nehézségeket bőven kárpótolta a sörválaszték és a hangulat, az elemek furcsa kavalkádjával pedig a rendezvény igazi unikum volt. Dicséret a Paulanernek, aki megpróbálta feltámasztani az Oktoberfestet Barcelonában. Izgalmas ötlet, de azért van még hova fejlődni!