Az új mindig jobb? Ilyen volt a Winelovers Summer Party vol.2

Borászportál
2018. július 30., 12:00


Amikor a Nyugati pályaudvartól 75 perc tömegközlekedéssel kikínlódtam magam a Kopaszi-gátra, annak is az alsó csúcsára, a Winelovers Summper Party vol.2-re, egy pillanatra elgondolkodtam, van-e egy ilyen rendezvénynek bármi értelme. Aztán rendesen megkaptam a választ az arcomba...
Az új mindig jobb? Ilyen volt a Winelovers Summer Party vol.2
Címlapfotó: Gellér Anna
 
A Kopaszi-gát a maga nagy füves rétjeivel, a Dunával, a kilátással a városra, a hangulatos éttermeivel remek helyszíne többféle programnak. De nem pont egy borkóstolónak – gondoltam legalábbis én. Kellőképpen messze esik ugyanis bármitől ahhoz, hogy az emberek szinte kizárólag autóval érkezzenek ide. Egy boros rendezvényt itt minimum rizikós szervezni, és ettől a meggyőződésemtől még az sem tántorított el, hogy tudtam, tavaly is volt már itt a Wineloversnek rendezvénye.
 

Amikor aztán odaértem, ezen félelmem rögtön szertefoszlott. Az eseménynek otthont adó Cactus Juice teljesen megtelt. Úgy tűnik, bárhol is van egy borkóstoló, ha izgalmas a kiállítói lista, akkor az emberek jönnek. Márpedig itt az volt, tökéletes választás volt a 12 pincészet. Ha nem azért, mert az illető borász az alkalomhoz illő könnyed nyári borokat készít, akkor azért, mert laza, közvetlen személyisége alkalmassá tette arra, hogy a borával a kézben elbeszélgessen vele az ember bármiről. És közben egyébként egyik borász sem sértődött meg azon, ha egy pillantra eltűntünk, hogy egy kis szódával tegyük igazán nyárivá a borát.
 
>>> Hogy milyen is a nyári bor, arról korábban ITT írtunk. 
 
Kiállítók: Béres Szőlőbirtok és Pincészet (Tokaj), Bock Pince (Villány), Borbély Családi Pincészet (Badacsony), Büttner Bormanufaktúra (Badacsony), Dóka Éva Pincészet (Zala), Dubicz Borászat & Szőlőbirtok (Mátra), Dúzsi Tamás Pincéje (Szekszárd), Günzer Pincészet (Villány), Katona Borház (Balatonboglár), Spiegelberg Artisan Winery (Nagy-Somló), Tornai Pincészet (Nagy-Somló), Vida Családi Borbirtok (Szekszárd).

Szóval már alapjáraton is egy kifejezetten jól sikerült nyári buli futott, és még csak ezután következett az est (két) fénypontja. Elsőként amikor 10 óra tájban látszólag minden előzmény nélkül leszakadt az ég (vagy csak mi nem láttuk a sötét égbolton a felhőket). A vendégek egy része az épületbe menekült, a többiek pedig, akik kint maradtak a teraszon, egy hatalmas ernyő alatt gyűltek össze. Felejthetetlen élmény marad a magukat kis helyen meghúzó emberekből kialakuló spontán társaságok látványa, ahogy egy pohárral a kézben rendíthetetlen jókedvvel beszélgetnek. A bor tényleg összehozza az embereket.
 
Az új mindig jobb? Ilyen volt a Winelovers Summer Party vol.2
Fotó: Gellér Anna

A másik fénypont nem sokkal ezután jött (amikor már elállt a nyári zápor). Mivel a Cactus Juice éjfélig volt nyitva, a vendégek többsége a borkóstoló 10 órai hivatalos befejezése után sem mozdult. 1-2 kiállító, aki elfáradt, hazament, a szervezők is összepakoltak szép csendben, a buli azonban zavartalanul folytatódott az épület körül, és ebben a borászok többsége maximálisan partner volt. Katona Zsófia még 11-kor is rendületlenül hordta a standjáról a borokat a terasz legtávolabbi pontjaira, míg Günzer Norman középen cövekelt le pár palackkal, és bárki ment oda hozzá, mindenki kapott egy-két jó szót és pár korty bort.
 
Az új mindig jobb? Ilyen volt a Winelovers Summer Party vol.2
Fotó: Gellér Anna

A Winelovers Summer Party vol.2 a szó legjobb értelmében egy nyári parti volt, a hagyományos borkóstolók minden feszengése nélkül, de éppen olyan nemes borokkal. Pont annyit adott, amitől a másnap reggel dolgozni indulók is úgy érezték, minden igényt kielégítő csütörtök esti élményben volt részük, a bátrabbak meg kedvet kaptak hozzá, hogy utána még belevessék magukat az éjszakába.

Mit mondhatnék még? Várom a folytatást! Szerencsére nem is kell sokáig várni, mert az új Winelovers Afterwork témája: Legyen valami pezsgés! A meleg nyári estén a Városmajorban 40 pezsgő, gyöngyöző- és habzóbor, és még csendes borok is várnak rád!
 
>>> Csatlakozz az eseményhez te is, hogy ne maradj le az új infókról!
Winelovers borok az olvasás mellé