A mesterkurzus bevezetőjében elsősorban Tokajról általánosságban, illetve a furmintról és hárslevelűről, mint szőlőfajtákról esett szó. Horkay András arról beszélt először, hogy talán nem is gondolnánk, de a magyar fogyasztó, bár egyre jobban ismeri Tokajt a száraz borairól, mégis, arányaiban kevés száraz tokajit fogyaszt.

A Magyarországon termesztett szőlőfajták közül, melyek 70 százaléka fehér szőlő, a harmadik leggyakoribb szőlő fajta a furmint, míg a hárslevelű a nyolcadik. Nemzetközi összevetésben a két legelterjedtebb fehérszőlő fajta a chardonnay és a sauvignon blanc, ezeket a rizling, majd a pinot gris, vagy pinot grigio követi, ezért esett ennek a négy meghatározó nemzetközi szőlőfajtának a boraira a választás, amikor a mesterkurzus során arra tettünk kísérletet, hogy nemzetközi összehasonlításban mérettessenek meg a száraz tételek Tokaj-Hegyaljáról.

A 8 tételből álló borsort képzeletben két részre osztva a mesterkurzus első felében a hárslevelűt és a mellé választott pinot grigio-t, egy új-zélandi és egy loire-völgyi sauvignon blanc-t kóstoltuk, majd a kurzus második felében a válaszott furmint kihívói egy rajnai rizling, valamint egy chilei és egy burgundi chardonnay lettek. 

 

A hárslevelű, mint szőlőfajta a furmint kistestvére és a második legfontosabb szőlőfajta Tokaj-Hegyalján. Azért nevezhető kistestvérnek, mert ez az autokton magyar fajta a furmint és egy másik, valószínüleg francia szőlő keresztezése, ezért nagyban hasonlítanak az adottságai a furmintéihoz. Vulkanikus, löszös és mészkő talajon is találkozhatunk vele, későn fakadó és későn érő, ugyanakkor jó sav és cukorgyűjtő. Ami Tokaj-Hegyalja meghatározó fajtájává tette, az botrytizálódásra való érzékenysége, Tokaj mellett pedig Magyarország más borvidékein, Somlón, a Balaton-felvidéken, Badacsonyban és Egerben is talákozhatunk vele. Az ország terültén 1 600 hektár hárslevelűt művelnek, a szőlő mind a hordós, mind a tartályos erjesztést, érlelést jól viseli. Fajtajellege szerint gyümölcsös, virágos, mézes karakterrel bír a belőle készült bor, és bátran tükrözi vissza a termőhelyi sajátosságokat.

 

 

A válaszott hárslevelű, amelyet a hallgatóság kóstolt, Szilágyi László 2013-as Barát Hárslevelűje volt a Gizella Pincészettől. A pincészetet 2005-ben alapították, a tulajdonos 6 hektáron gazdálkodik jelenleg. A kóstolt hárslevelűt tarcali területekről, 30 éves tőkékről szüretelték, löszös talajról. 1250 palack készült ebből a tételből, rövid ideig fahordóban erjedt és érlelődött. A bor illata elsősorban csonthéjas gyümölcsöket mutatott, kevés, hordóra utaló vaníliás illattal. Kóstolva a csonthéjas gyümölcsök, barack és a vajas, krémes textúra volt jellemző, finom 
ásványossággal kísérve. Érett savak és közepesnél erősebb test jellemezte ezt a tételt.  A nemzetközi vetélytársak kóstolása előtt abban mindenki egyetértett, hogy egy jól elkészített, fajtajellegeket szépen megmutató és a termőhelyi sajátosságokat is visszadni tudó száraz tokajival van dolgunk, és épp erre is volt szükségünk a nemzetközi összehasonlításhoz.

A másodikként kóstolt Pinot Grigio Alto Adige-ből egy 2014-es tétel volt a Santa Margherita pincészettől. A dél-tiroli érintettség és az osztrák-német területek közelsége miatt vállaltan a hűvösebb stílust követő családi borászat egy könnyed, jóivású, friss, tipikus pinot grigio-t készített. A meredek, hordalékos hegyoldalakról szüretelt szőlő almasavbontás nélkül került a palackokba, így egy igazán gyümölcsös, játékos bort kóstoltunk.

 

A harmadik és a negyedik tétel két sauvignon blanc volt, egyik Új-Zélandról, a másik pedig Franciaországból. Az új-zélandi, 2014-es tétel Matua Valleyből, Marlborough-ból érkezett, hordozva az új-zélandi sauvignon blancok tipikus jegyeit. A meleg-óceáni, szinte szubmediterrán klímán gyorsan fejlődő  és beérő szőlőből  magas minőségű, és magasan árazott borok készülnek. A fajtára itt jellemző karaktert, és az egres, bodza, trópusi gyümölcs, mangó, maracuja ízeit visszaadó tétel megbízhatóan mutatja a sauvignon blancok elkészítésének egyik meghatározó és ma igen keresett stílusát. 

A kóstoló első felének utolsó bora, egy Loire-völgyi, 2013-as, Sancerre Blanc Clos du Roy volt, Pascal Jolivet-től. A kóstolt sauvignon blanc a francia termőterületek közül a legjobb adottságokkal rendelkező apellációkból származik, a borászat termőterületeinek fele a Sancerre és Pouilly-Fumé területein helyezkedik el. A szőlőt dűlőszelektáltan dolgozzák fel, a kész borokat házasítják. A mészköves, kovás talaj mindig kölcsönöz egyfajta füstös jelleget a Loire-menti sauvignon blanc-oknak, és ez a tétel is visszaadta a jellegzetes gyógynövényes, herbás, sós, zöldes, mondhatni hűvös jegyeket. A fahordós érlelés után egy elegáns, de karakteres, mégsem erősen aromás bort kóstolhattunk.

 

A mesterkurzus első szakaszában ilyen módon elsősorban egy hűvösebb jegyeket mutató pinot grigio-val, valamint két termőhelyére jellemző sajátoságokat hozó, fajtájából adódóan is karakteres sauvignon blanc-nal vetettük össze a száraz tokaji hárslevelűt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy minőségben, komplexitásban, egyediségben, sőt eltarthatóságban, fejlődési potenciálban sem maradt el a hárslevelű a másik három kóstolt tételtől, és árban is versenytárs tudott lenni.

A következő négyes szekciót a választott furmint nyitotta, utána pedig egy rajnai rizlinget és két chardonnay-t kóstoltunk. A furmintról, mint szőlőfajtáról szintén elmondható, hogy kontinentális területen, vulkáni, mészköves vagy löszös talajon érzi jól magát, későn fakad és későn érik, és jó cukor és savgyűjtő fajta. Szintén fogékony a botrytizálódásra, Tokaj mellett Magyarországon Somlón és a Balaton-felvidéken találkozhatunk vele. Magyarországon összesen 4100 hektáron termesztik, legnagyobb területen természetesen Tokaj-Hegyalján.

A furmint Tokaj-Hegyalja meghatározó szőlőfajtája, az immár 10 éve készülő száraz tételek vertikális kóstolása bizonyítja, hogy a furmintból készült borok jól eltarthatóak, komoly fejlődési potenciállal bírnak. A furmintok jellemzően körte, birs, és a citrusok gyümölcsös jegyeit, valamint gesztenyés, mandulás aromát mutatnak.

 

A kóstolt furmint a Balassa Pince 2013-as Thurzó Furmintja volt. Balassa István 6 hektár területen gazdálkodik, a Thurzó Furmintja egy 0,3 hektáros területről származik, a Tokaj-hegy déli lejtőjéről, löszös-magmás területről. Az elkészített borban a körte és birs jegyei domináltak, nagy test, érett, gyümölcsös ízvilág jellemzi, szép, komoly savszerkezettel. Ezt a megnyerő, bátor bort igyekeztünk összevetni a rizling és chardonnay világfajták boraival. 

 

 

 

A rizling Bott Frigyes 2013-as rajnai rizlingje volt Muzsláról, vulkáni, löszös, meszes talajról, jellemzően ásványos borokat készítő termelőtől. Ahogyan arra számítottunk, nagyon fajtajelleges, az osztrák rajnai rizlingekhez hasonló stílusú, kicsit petrolos, de játékos, jó dinamikájú, jó savszerkezetű rizlinget kóstoltunk.

 

És végül érkezett a két chardonnay. Még véletlenül sem lehetne őket egyszerre bemutatni, hiszen az első egy chilei tétel volt, a második pedig egy klasszikus francia chardonnay Burgundiából. A chilei chardonnay a Montes borászat 2013-as tétele volt, ebben az évben a borászat mintegy 3 millió palackkal jelent meg a piacon. Ez a tétel részben almasavbontással, részben acéltartályos technológiával készült, majd hosszas seprőn tartással. Illatban és ízben a Chilére jellemző herbás, gyógynövényes jegyek mellett exotikus gyümölcsök és vajas aromák jelentek meg. Egy testes, karakteres, típusosan chilei chardonnay-val volt dolgunk. 

Az utolsó kóstolt tétel a Maison deux Montille 2012-es Burgogne Blanc chardonnay-ja volt. A családi vállalkozásnak a Côte de Beaune és Côte de Nuits területeken van 20 hektárja, ezen gazdálkodik immáron több generáció. Érdekesség, hogy a család összes tagja végzettségét tekintve jogász, ám mindenki a borokkal foglalkozik. Hubert de Montille, a családfő, lányának, Alix-nek a fehérboros feladatokat, fiának, Etienne-nek a vörösborokat szánta, máig ez is a családi felállás. A kóstolt chardonnay klasszikus, minden ízében testes burgundi, amit Alix Montille lakonikusan csak így jellemez: „Apám nem olyan borokat készít, amiket könnyű megérteni, hanem amilyeneket szeret.” Nem is kell ennél többet mondania. Kóstolva értjük és szeretjük.

 
A második négy tétel után megélénkült a beszélgetés arról, hogy kinek melyik tétel tetszett legjobban. A vélemények eltértek, és – ami az összes kóstolt bor magas színvonalát mutatja - megoszlottak. Ízlések, élmények, pillanatnyi hangulatok befolyásolták a döntéseinket, mégis jó volt látni és hallani, hogy mindkét tokaji, a hárslevelű és a furmint is becsülettel helytállt az erős és változatosan, de átgondoltan összeállított mezőnyben.

 

Abban továbbra is, és kitartóan egyetértettünk, hogy minőségét, ár-érték arányát, sőt, eltarthatóságát és jövőbeni potenciálját tekintve is képesek felvenni a versenyt a tokaji borok magas minőségű, és maguknak már hírnevet szerzett külföldi borokkal szemben. Véleményem szerint a teremben ülők elhanyagolható százaléka volt csak külföldi, ezért nem mehetünk el szótlanul a patriotizmus ilyenkor igen jól eső érzése mellett sem, ugyanakkor félretéve hazafiasságunkat is bizton állíthatjuk, hogy nem a tudás és a minőség hiányzik a tokaji borok nemzetközi megismeréséhez és elismeréséhez.