Zita kőszegi bortúrája

Immár 477 éve, hogy Kőszeg kacskaringós utcácskáit nem koptatják török szattyán papucsok, tehát a Soproni borvidék kis ékszerdobozkáját ezúttal sem a janicsárok, hanem a Kőszegi Szüret rendezvényének látogatói ostromolták. Borkirálynők, Öreg Cefrék, tréfás borisszák, szőlőszemnek öltözött vidám lurkók, traktoros „sógorok” egyvelege népesítette be a történelmi díszleteket, és nem utolsósorban a Város Borát is megválasztották.

Kedves Zazie!

Az ősz mindig furcsa nosztalgiát indít el nálam… Mióta ilyentájt iskolatáska helyett legfeljebb szüretelőputtony kerülhet a hátamra, már tudok örülni annak, hogy rozsdásodnak a levelek, koppannak a gesztenyék, ködösödnek a reggelek, bágyadnak a napsugarak, vérvörösek és narancssárgák a hegyoldalak, hiszen kárpótol a szőlő és a bor körüli legnagyobb örömünnep, a szüret!

A Nyugat-Dunántúl kiemelt rendezvényén, vagyis a Kőszegi Szüret programjain való részvétel már önmagában is vonzó foglalatosság egy nyugati határszélen élő borrajongó számára, de ami igazából kirántott a négy fal közül, az a szeptember végén meglehetősen szokatlan, szinte nyári forróság, na és nem utolsósorban a tény, hogy az esemény nyitányaként pár kilométerre tőlem csapra verték az első hordót… méghozzá ügyesen! Huber László, Kőszeg polgármestere hajtotta végre az akciót, melynek során mindössze 15 csepp bor ment a „kármentőbe”, tehát semmiképpen sem veszendőbe.

A felhőtlen ünneplésre a szőlőtermés is okot adott, hiszen ahogy azt később Láng József borásztól megtudtam, az idei évjárat Kőszegen és környékén igencsak szépen alakult, a jég, ha nem is messzire, de szerencsére elkerülte a szőlőket, gombabetegségeknek nyoma sem volt, a párás meleg és a csapadékos időszakok megfelelő egyensúlyban váltakoztak. Leszámítva a bosszantó apró kizsákmányolók, vagyis a darazsak falánkságát, akik idén szinte „zörgősre” vájták a szemeket, igazán optimális körülmények között érlelődhetett a boralapanyag. De vissza a szürethez...

A szombati ebéd után sokan gondolták úgy – velünk együtt – hogy kiruccanva Kőszegre egy kis egészségnapot tartanak, vagyis a D-vitamin gyűjtésén túl a borok áldásos hatását is élvezni szeretnék, és a lélekápolást, vagyis a vidámságot sem hagyják ki. Ennek eredményeként a kora délutáni órákban Kőszeg belvárosát csak „kerülőutakon” lehetett megközelíteni, de a szüreti felvonulásra így is sikerült odaérnünk.

Nos, mivel a szőlő beérett, szépen cukrosodott, és erre már a dörzsölt seregélyek is felkapták a fejüket, ráadásul az óbor is elfogyott, és a hordók is kiszáradásnak indultak, éppen itt volt az idő a szüretkezdés engedélyének kéréséhez és megadásához, ezzel egy időben pedig megkezdődhetett a mulatság is.

A szüreti felvonuláson igazi hamisítatlan (bor)mámoros hangulat uralkodott, az elhaladó fúvószenekarok és mazsorettek hatására én is azon kaptam magam, hogy önkéntelenül is ütemesen tapsikolok több száz környező társammal együtt. Egy-egy „élőkép” erejéig felidéződött az erre a borvidékre jellemző poncichterek és buschenschankok hagyománya, majd az eddigi borkirálynők tették látogatásukat a felvonulók közt, egyikük babakocsiban tolva kis csemetét szoktatott éppen a borünnepek hangulatához. Egy ilyen „népünneptől” a borbaráti társaságok sem maradhattak távol, az Öreg Cefrék és a Borvirág Egylet tagjai is vidáman integettek a kamionokról. A felvonulást az Ausztriából érkezett veterán traktorok zárták, mintegy bizonyítékul, hogy a vasfüggöny lebontása után a nyugati határszélen a mezőgazdaságban is újjáéledt a „jósógori” viszony.

Nemcsak a végig makacsul tűző napsütés, és a már-már nyári forróság késztetett minket arra, hogy a borkínáló standok felé szaporázzuk a lépteinket, hanem a hír, miszerint a közelben kóstolható a Város Bora is. Az e címre benevezett borokat a jegyző már egy héttel korábban begyűjtötte a pincékben, a mintavétel után a hordókat szigorúan leplombálták, kétség se férhessen hozzá, hogy ténylegesen a nyertes nedű kerül később palackokba.

10 bor nevezett a versenyre, az ítészek ezúttal nem a szakma, vagyis a borvilág szakértői voltak, hanem a kőszegi képviselőtestület tagjai. A cél ugyanis az, hogy a Város Bora ne szakmai szemmel mérettessen meg a versenyen, hanem amolyan kőszegi közízlést tükrözzön. A címet idén Alasz László 2008-as Kékfrankosa nyerte el. A Borsmonostori dűlőből származó alapanyagból készült bor reduktív eljárással készült, és a kőszegi vinotékákban kapható. Én a biztonság kedvéért helyben, az Alasz Pince standjánál ismerkedtem vele, majd a fiatal, könnyed, friss, gyümölcsös Kékfrankos után egy kis kitérőt tettünk más borvidékre is, a Balaton-felvidék háza táján, a Decsics Pincészetnél kóstolgattunk. Decsics úrnak több mint tíz évvel ezelőtt tetszett meg Kőszegen a Szőlő Jövésének Könyve, amelybe 1740 óta minden évben lerajzolják az első szőlőhajtást, így ezt a hagyományt 11 éve már Rezin is ápolják.

Kőszeg szűk utcáinak előnye, hogy a nap délután már nem tud bekukucskálni, így hűsítő árnyékban elsétálva a Jurisics várig a kézműves portékákat is szemügyre vettük. Miután beszereztem aktuális vásárfiámat - egy igazán jóképű mézeskalács huszárt - visszatértünk a Fő térre, ahol a szombat esti forgatagban a Város 2007-es Borát, vagyis a Tóth Pincészet Kékfrankosát pörgettük a pohárban. A nagyszínpadon mindeközben beindult az örömzenélés is, de mi ezt már sajnos nem élvezhettük. A hosszú és meleg ősz ugyanis a vénasszonyoké, tehát aki nem az, és ennek dacára sem visz magával egy egész estés szeptember végi szabadtéri rendezvényre pulóvert, az bizony naplemente után meglehetősen fázik. Így jártunk mi is, tehát újra bort töltettünk a pohárba, de sajnos már a „folyékony kabát” sem segített, így hazaindultunk.

Hamisítatlanul itt van tehát az ősz, bár egyelőre szerencsére még csak az éjszaka hidegült el tőlünk, a nappalok puha, meleg fényárban úsznak. És telnek a pincék, és jönnek az újak… borokban is, eseményekben is. Hamarosan tehát biztosan akad még „pince közeli” élményem, melyet ismét megoszthatok veled!

Addig is kóstolj szépeket!