A dugóhúzó a borrajongók legfontosabb eszköze. Lehet, hogy az alternatív zárási módok némiképp csökkentik majd a parafa dugók és így a palackbontás jelentőségét és látványosságát, de a nagy borokat még jó ideig biztosan így zárják le. A modern dugóhúzók megkönnyítik a szakemberek munkáját, elsősorban arra kell törekedni, hogy mindenkinek legyen saját, afféle jól bevált szerszáma, amit mindig magánál tart. 

Minden dugóhúzó lényeges eleme, hogy a parafát ne roncsolja. Ezt a nagyon vékony és viszonylag széles spirált alkotó dugóhúzók teljesítik leginkább. Balkezesek részére borkereskedésekben lehet kapni balkezes dugóhúzót is.

Dugóváltozatok
 
A parafa dugó a palackos érlelésre szánt tételeknél lényeges tényező, hiszen rajta keresztül lélegzik a bor, amely így tovább érlelődik. Az egyes parafadugók között is vannak azonban különbségek. A legjobb minőséget azok képviselik, amelyek egyben lettek kihasítva a parafa kérgéből, ezek viszont elég drágák, mivel a paratölgy kb. hétévente képes olyan vastag kérget nevelni, amely alkalmas lesz dugók készítésére. Ezért vannak olyan változatok, amelyeknek csupán a két vége hasított, középen granulátumból és kötőanyagból készült réteg található. A legegyszerűbbek pedig teljesen granulátumból készülnek, és maximum egy-két éves használatra alkalmasak.
 
A parafa élő anyag, így számos kellemetlen baktérium képes megtelepedni a pórusaiban. Legveszélyesebb ellensége az ún. TCA (tricloranizol) nevű vegyület, amely klórvegyületekkel érintkezve okozza a klasszikus dugósságot.  A parafa dugóval lezárt boroknak mintegy tíz százaléka „dugós” lesz, és a TCA hatását a legnagyobb elővigyázatosság és felszerelt laboratóriumok mellett sem lehet teljességgel kiküszöbölni. 
 
A fertőzés rizikójának valamint az árnak a csökkentése céljából a bortermelők előszeretettel alkalmazzák a csavarzárat, a műanyag dugót vagy akár az üvegdugót.
 
A műanyagból készülő dugók hátránya, hogy nem biztosítanak megfelelő védelmet az oxigén ellen. Gyorsan elterjedt viszont a csavarzár, amelynek legnagyobb támogatói kezdetben Ausztrália és Új-Zéland fehérbor termelői voltak, de mára meghódította a világot, még a vörösbor-termelőket is. Csavarzár alkalmazásánál a bor védelmét a palackozáskor hozzáadott semleges gázréteg szolgáltatja a bor és a zár között. Emellett rajta keresztül gyakorlatilag nem érintkezik levegővel a bor, így palackozási állapotát jobban megtartja. Fontos előnye, hogy egyszerűen nyitható és vissza is zárható. Többnyire könnyű, reduktív, azonnali fogyasztásra szánt borokat palackoznak csavarzárral – legyenek fehér-, rozé- vagy akár vörösborok.
 
Az üvegdugó elsősorban Németországban és Ausztriában terjedt el, de Tokaj is számos borral jelentkezett már, ami így lett lezárva. Alkalmazása költséges, ugyanakkor jól szigetel és rendkívül elegáns. Mindennek azonban ára van: az üvegdugó is sokkal drágább a csavarzárnál. A csavarzárhoz hasonlóan a palack praktikusan nyitható-zárható, és állítva is tárolható.
 

 

                                                                                

“A dekantálás olyasmi, mintha egy könyvet az ötvenedik oldalon ütnénk föl: lemaradunk a bevezetésről, és sosem fogjuk megérteni a cselekményt” - mondta Kerin O'Keefe, az olasz borok szakértője, aki egyáltalán nem tartja alapvetőnek, hogy dekantáljuk a borokat. Véleményét ebben a cikkben ismertette a Vinoport. A dekantáló elsődleges szerepe az üledékről történő letöltés volt, és elsősorban a portói borokhoz használták. Ma már a borok szellőztetése, levegőztetése sokkal fontosabb az edény életében, de ezt a szerepét is kezdik néhányan megkérdőjelezni. Kétségtelen, hogy a “mindennapokban” nem igazán kell használni, hiszen zömmel nem olyan borokat fogyasztunk, amelyek ezt megkövetelnék.

Azok a borok, amelyeknek tanninszerkezete nagyon zárt, vagy az ásványos talaj miatt rendkívül koncentrált alapanyagból készültek, fejlődésük bizonyos szakaszáig igényelhetik a levegőztetést, és ez nemcsak vörösboroknál fordul elő.

 

 

A részleteket korábban Néhány szó a dekantálásról című cikkében Mészáros Gabriella foglalta össze a Vinoporton. Ennek lényege, hogy:

 

- nem feltétlenül a legöregebb tételeknek van szükségük levegőztetésre

- a dekantálást az határozza meg, hogy a bor mennyit érintkezhetett levegővel

- komoly vörösboroknál általában az 1-2 órás levegőztetés nem elegendő, de ugyanez érvényes ásványos talajról származó (pl. Somló, Tokaj, Burgundia, Loire) hordóban érlelt fehérborokra is

- nagy tanningyűjtő fajták esetében (cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, nebbiolo, sangiovese, tannat, syrah, malbec stb.), a termőhelytől függően akár 18-20 óra levegőztetést is adhatunk a bornak.

 

 

Ma már közel sem egyértelmű a gyertya használata a borkóstolás során. Személyes tapasztalataink szerint többet árt átütő szagával, mint amennyit használ. Ennek ellenére a hivatalos dekantálás meneténél nem hagyható el: a sommelier a palack nyakát a gyertya fényénél tartva tölti a dekantálóba a bort, és így azonnal észreveszi, ha az üledék is megindulna. (Öngyújtó használata a gyertya meggyújtásához tilos.)

A dekantáló kosár segítségével a korosabb és emiatt vélhetően komolyabb mennyiségű üledéket tartalmazó palackokat mozgatás nélkül tudjuk a vendég asztalához vinni. Magát a dugót a kosárban mozdulatlanul tartott palackból kell kihúzni.

A kör alakú, általában könnyen hajlítható cseppőrt (dropstop) a vendéglátásban valójában nem használják. A palack elfordításával kell megakadályozni a bor lecsöppenését. Házi használatra azért nyugodtan tartogathatunk belőle néhány darabot, nagyban megkönnyíti a bor cseppmentes kitöltését.

A palackok hűtése: pezsgősvödör, jeges vödör, borhűtő

Ma már a legkülönfélébb formájú, anyagú és árú bor- és egyéb palackhűtők találhatók a piacon. Éttermi felszolgálásnál feltételezzük, hogy a borokat, pezsgőket a megfelelő felszolgálási hőmérsékleten tárolják, de nem poharas kínálás esetén gondoskodni kell a palack megfelelő, folyamatos hűtéséről. Ami a jég és viz keverékénél soha nem hiányozhat: a só.
 
Az ideális borhűtő kiválasztás lépéseit ebben a cikkben szedtük össze. 

 

Érdemes minden esetben a kívánt felhasználási területre való borhűtőt választani. A borklíma-szekrények a borok hosszú távú tárolására és érlelésére ideálisak, és akárcsak egy jól kialakított pincének, az a feladatuk, hogy állandó hőmérsékletet és páratartalmat, fényvédelmet, valamint nyugalmat biztosítsanak a borok számára.
 
A bortemperáló szekrények esetében a cél nem a hosszú távú tárolás, hanem az azonnali fogyasztásra való kiszolgálás. Ezek általában több zónás készülékek, és zónánként különböző hőmérsékletre tudják hűteni a borokat. 
 
Ha valaki komolyabban érdeklődik a borok iránt, és néhány üveg bornál többet is tartana otthon, akkor érdemes rászánnia a pénzt egy minőségi borhűtőre. Egy magára valamit is adó étterem számára pedig egyenesen kötelező!