Mindig nagyon érdekeltek azok az országok, ahol a borszakma valamilyen módon átalakulóban van. Korábban az volt az érzésem, hogy Magyarországra az a jellemző, hogy a belföldi piac abszolút másfajta borokat fogyaszt, mint amelyek iránt a nemzetközi piacon érdeklődnek. Az elmúlt években azonban felnőtt egy új borász generáció, akik már egészen másképp gondolkodnak a szakmáról, mint az idősebbek. Ők már sokat utaztak és kóstoltak külföldön, és visszahozták magukkal Magyarországra azt a különböző borstílusok iránti nyitottságot és lelkesedést, amelyet kint tanultak. Ez a fiatalabb generáció már olyan stílusú borokat szeretne készíteni, amelyeket szerintük a magyar borfogyasztóknak meg kellene ismerni, és újra felfedezik az olyan többé-kevésbé már háttérbe szorult vagy elfeledett helyi fajtákat, mint a kékfrankos, a kadarka vagy az olaszrizling. Ez a változás nagyon izgalmas számomra, hiszen kevés külföldi újságíró foglalkozik ezzel a jelenséggel, így én azzal, hogy Magyarországra jöttem, nem csak az új stílusú borokat próbálhatom ki, de azon kevesek közé tartozom, aki az átalakulás folyamatába is bepillantást nyerhet. Ez a látogatás így számomra nem csak a bírálatról szól, hanem arról is, hogy a megismerhetem a régió borvidékeit, és beszámolhatok a tapasztalataimról.

 

 

Olyan értelemben igen, hogy nagyon sok rozét kóstolok – ahogy sok minden mást is. Az a tapasztalatom, hogy két - egyébként igen jelentős - borkategóriát sokszor nem jól bírálnak, ezek pedig a pezsgő és a rozé. Minden évben nagyon sok borversenyen veszek részt, és különösen izgalmasnak tartom, hogy a bírálat során a panel közös döntést hoz. Nagyon fontos, hogy a panel tagjai együtt gondolkozzanak, de egyenként is hozzájáruljanak ahhoz, hogy korrekt és érdemi döntés szülessen egy-egy tételről – a rozék bírálatakor is ezt tartottam igazi feladatomnak. 

Azt gondolom, hogy a legtöbb kékszőlő alkalmas lehet arra, hogy kiváló rozé készüljön belőle, feltéve, ha a szőlőhöz illő eljárással, megfelelő intelligenciával és odafigyeléssel készül el a bor. A bordeaux-i fajtákból például olyan karakterű rozék készülnek, amelyeket én kedvelek, a kékfrankos pedig különleges fűszerességet ad a rozéhoz, ami szintén kedves számomra. Nagyon tetszettek a siller borok is, a hosszabb ideig történő héjon áztatás miatt ezeknek sokkal gazdagabb az ízviláguk, sokkal komplexebbek. Egy világosabb rozét nehezebb úgy elkészíteni, hogy annak igazi egyénisége legyen. 

Először is, ha a borokról van szó, eléggé “kocka” vagyok. Nagyon szeretem a bort, szeretek bort kóstolni, szeretek a borokról beszélni. De valóban, a tudomány felől közelítek a szakmához, a borban ugyanis nagyon sok tudományos dolog van, és én a munkám során próbálom hídként összekapcsolni a két területet. Sokszor látom, hogy azok, akik tudományosan foglalkoznak a témával, nem is igazán értik a borokat, így azok a kérdések, amelyekre a választ keresik, talán fontosak a borpiac számára, de alapvetően mégsem olyan jelentős kérdések. A világ nagyon sok borvidékén jártam már, rengeteg borásszal beszélgettem, a munkámban pedig próbálom összekapcsolni a termelők tapasztalatait és a tudományt, közelebb hozni egymáshoz a kettőt, és lefordítani az eredményt egy olyan egyszerűbb nyelvre, amit a hétköznapi emberek is megértenek. 

Nem volt elvárásom és nehéz lenne a bírált borokról konkrétumokat említeni, mivel a bírálat során sosem tudjuk, pontosan mi kerül a poharunkba. Arról kell véleményt mondanunk, ami akkor és ott előttünk van, anélkül, hogy tudnánk, mi is az pontosan. De a borverseny kísérőrendezvényén, a Winelovers X eseményen megismertem több borászat kínálatát, és néhány tételről biztosan írni is fogok a blogomon.  

 

 

A kérdés szerintem nem a trendek követése, hanem az, hogy olyan borok készülnek-e, amelyek intelligens értelmezését adják a terroir-nak. Egy túlhordózott, magas alkohollal bíró merlot például nem hinném, hogy azt mutatja meg, amit mondjuk Villány képviselni akar. Az emberek nagyon nyitottak az őszinte, eredeti borokra. Én magam is folyton keresem az újabb és újabb borkereskedőket, hogy igazán jó dolgokat ismerhessek meg. Szerintem az egyetlen trend az, hogy valami kivételeset alkossunk: a bornak nem a hordó, hanem a hely, a terroir ízét kell visszatükrözni.

A legkézenfekvőbb, ha a borászok a helyi fajtákat és borvidékeket mutatják be, mert a magyar borok iránt érdeklődő exportpiacok leginkább ezeket szeretnék megismerni.

Londonban minden van. Néhány kiváló soproni borral találkoztam, ami most hirtelen eszembe jut. Tokaji furmintot is lehet találni, de inkább száraz furmintot, amiről azt gondolom, hogy kicsit túlértékelt. Őszintén szólva édes borként jobban szeretem mint szárazként. 

Igen, ezek abszolút szinonimák. A természetes szó nem igazán jó kifejezés, mert az eredetiség sokkal több annál. Az őszinteség számomra attól függ, mi a borkészítő szándéka. Egy bor akkor őszinte, ha visszatükrözi a helyet, ahol készült – persze egy ilyen bor elkészítéséhez megfelelő tudás és képességek is kellenek. 

Többször is részt vettem már ilyen együttműködésekben. Az egyik ilyen 2019-ben volt Portugáliában, de például Németországból is van hasonló tapasztalatom. A legjobb élmény egyébként a portugál volt, a bor fantasztikusan jól sikerült. 

Azt hiszem, egységes receptje nincs a fenntartható borkészítésnek, inkább az a fontos, hogy egy ültetvényben fenntartható ökoszisztéma működjön. A fogyasztó viszont alapvetően nincs tisztában azzal, hogy mi történik a szőlőben, a fenntartható művelési és feldolgozási módokat pedig egyszerűen csak „greenwashing”-nak gondolja. A fenntarthatóság kifejezés így elvesztette mostanra jelentőségét, a fogyasztó számára nem mond semmit. Így az sem igazán fontos nekik, hogy fenntartható gazdálkodásból vásároljanak, mert nem igazán tudják, mit is jelent ez pontosan. Valahogy meg kellene tanítanunk őket arra, hogy mi is a fenntarthatóság, hogy őket is érdekeltté tegyük ezekben a kérdésekben.

Dr. Jamie Goode londoni borszakíró, előadó, borbíráló, író. Eredetileg növénybiológiából doktorált, és tudományos szerkesztőként dolgozott, mielőtt elindította az azóta az egyik legnépszerűbb borokkal foglalkozó blogként számontartott wineanorak.com-ot. A The Sunday Express borrovatának egyik szerzője, és rendszeresen publikál olyan lapokba is, mint a The World of Fine Wine, a Wine Business International, a Noble Rot, a Wine&Spirits a Vine Pair vagy a Drinks International. Előadóként és borbírálóként is nagy népszerűségnek örvend, ő az International Wine Challenge egyik társelnöke. A Twitteren - @jamiegoode -, és az Instagramon - @drjamiegoode - is jelen van. Számos könyv szerzője: Wine Science, Authentic Wine, Taste Red, Flawless.