A fesztiválok finanszírozása alapvetően átalakult az elmúlt években. De azt gondolom, hogy a piac megoldja ezt a problémát, s azokat a rendezvényeket, melyek méltán illethetők prémium jelzővel, el fogja tartani ezek után. Az az eseménysorozat, amelyet Etyeki Piknik név alatt, szezonhoz kötötten, évente legalább négyszer tartunk meg, s amely az Etyek Pincefesztivált és az Etyeki Kezes-Lábos Fesztivált hivatott felváltani, működni látszik, mint azt az első, januárban tartott téli Piknikünk iránti érdeklődés is igazolja. A támogatás kérdésétől elkanyarodva, szerintem sokkal fontosabb, hogy mi az értelmes célja egy prémium, a bor és a gasztronómia köré szerveződő eseménynek: a nagyobb látogatottság elérése, vagy a kitűnni akarás a gombamód elszaporodott, sokszor csak közepes színvonalat elérő programok közül? És van-e olyan filozófia, olyan elhivatottság ezen rendezvények mögött, amire tartós érdeklődés mutatkozik? Mi tíz esztendeje indultunk el a már megnevezett, évről-évre egyre nagyobb volumenűvé váló etyeki fesztiválokkal, és be kellett látnunk, hogy ezen idő alatt nagyot változott a világ. Ma Magyarországon évente hatezer fesztivált tartanak, így a rendezvényszervezőknek nagyon nehéz már egyedivé, karakteressé tenné a saját eseményüket.

Attól, hogy tematizáltabbak, szezonálisak, jobban átláthatók és kevésbé vannak kitéve azoknak a szervezeti problémáknak, amelyek egy nagy fesztivál esetében adódhatnak, mondjuk a filozófiába nem illő zugárusok formájában. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy ezeken a kisebb etyeki rendezvényeken csak a minőségi termékek előállítói jelenhessenek meg – és ez természetesen és első sorban a boroknál kezdődik, borvidékről lévén szó. A Téli Pikniknél kifejezetten vörösbort készítőket hívtunk, tavasszal az újborok, a könnyű fehérborok, a pezsgők lesznek előtérben, a nyárindító Pikniken elképzelhető, hogy zömében balatoni borászokat fogunk meginvitálni, egy szüreti/őszi Pikniken pedig lehet, hogy a tokaji borvidék termelőit fogjuk vendégül látni. Ugyanakkor ezek még csak felvetések, már ami a nyári és az őszi programot illeti, hiszen folyamatosan figyelni, tudni akarjuk, mire van, mire lesz igénye a Piknik látogatóinak. Ami pedig a gasztronómiát illeti, télen disznót vágtunk, hurkát-kolbászt töltöttünk és sütöttünk, kocsonyát, sült gesztenyét kínáltunk a vendégeknek – tehát e tekintetben is követni szeretnénk az évszakok váltakozását.

Emellett az Etyeki Piknik programsorozatról tudni kell, mi tulajdonítunk neki egy olyan, a jelenen túlmutató célt is, amely ezen a kimagaslóan jó adottságú településen szépen lassan, néhány év alatt kiépít egy olyan önmagától működő – nevezzük így – gasztrosétányt, amely állandóan ott lesz a budapestiek fejében, s amely nemcsak időnként kínál számukra bort és helyi ízeket, csokoládét, pálinkát, sonkát, sajtot, hanem egész évben, hétköznapokon és hétvégéken egyaránt. Egy ilyen, alulról szerveződő sétány körvonalai már kirajzolódó félben vannak; jelenleg tizenkét helyi termelő alkotja azt.

 

Szerintem nem konkurál itt senki senkivel. Ez nem egy ellentéten alapuló elismerés részünkről, pontosabban a Vinum Praemium alapítvány részéről, akik összeállítják annak az ötven borásznak a listáját, akik hagyományosan egyszerű szavazással választják ki maguk közül az adott év legjobb bortermelőjét. Azt gondolom, hogy a Borászok Borásza díjat igazából az élet szülte meg. Ahogy a fesztiválok esetében is magas darabszámokról lehet beszélni, úgy a borászoknak adandó, vagy adható díjak esetében is. Az Év Bortermelője díj mellett van még számos, ilyen-olyan elismerés, ami különböző szervezetekhez köthető. Én nem hiszem azt, hogy egy szervezet önmagában hitelesíthet bármilyen díjat is. A hitelességen túl, vagy éppen azt megtámogatandó, ami egy díj esetében nagyon sokat számít véleményem szerint, hogy egyszerű és átlátható legyen a struktúrája, az odaítélésének mikéntje. A Borászok Borásza díj, bár az ötlete tőlem származik, tőlem független. Nincs székem az ötven borászt kijelölő kuratóriumban, így nincs semmiféle befolyásom a szavazás menetére. Egyetlen esetre érvényes vétójogom van, amivel akkor fogok élni, ha azt látom, hogy az egyszerűség és az átláthatóság elve a legkisebb formában is sérül.

Magam is borász vagyok, így viszonylag sok alkalmam van a többi bortermelővel beszélgetni. Úgy vettem, vettük észre, hogy az előbb említett két szempont, a hitelesség és az átláthatóság hagyott némi kivetnivalót maga után az elmúlt években az eddigi díjak esetében. Furcsa az, amikor nem tudni, hogy egy díjra milyen testület, hány fős testület, milyen szempontok alapján jelöl személyeket. Én magam is szoktam kapni – és itt nemcsak bortermelőknek, hanem színészeknek, közéleti személyiségeknek adható díjakról is szó van – olyan e-maileket, amelyekben közli az adott szervezet, hogy mondjuk a szavazatom nem átruházható. De közben megérkezik ugyanez az e-mail nyolc másik céges postafiókomba is, amelyeket nem én figyelek, hanem a kollégáim, akik így akár le is adhatják a szavazatukat. Nem kell ecsetelni, hogy ez miért problematikus. Kíváncsi lennék továbbá, hogy amikor a jelölteknek a köre leszűkül, ahogy az lenni szokott, mondjuk öt aspiránsra, akkor az, milyen szempontrendszer alapján történik. Kíváncsi lennék arra, hogy többnyire miért mindig ugyanazon személyekből tevődik össze az aspiránsok köre. És kíváncsi lennék arra is, hogy végül egy bezárt szobában ki az a pár ember, aki meghozza a végső döntést. Amíg ilyeneket nem lehet egy díj esetében átlátni, addig nem lehet hitelességről beszélni.

Amikor rajtakapnak egy jó nevű termelőt borhamisításon, aki így veszélybe sodorja a saját borvidékének hírét is, akkor az is furcsa, hogy éppen abban az évben egy ugyanazon borvidékről származó borász kap egy díjat. Azokkal a „véletlenekkel” szemben is gyanakvó vagyok, amikor egy általam is tisztelt és nagyra tartott borásznak felépül a több százmilliós borászata és éppen abban az évben kap egy olyan elismerést, ami jelentősen meglökheti előre a marketingjét.

Hadd igazítsam ki annyiban a kérdést, hogy ez nem az én ötvenes listám. Mint mondtam, a Borászok Borásza díjat én találtam ki, de én nem vagyok tagja a Vinum Praemium alapítványnak, amely ezt az ötven személyt kiválasztja. Ez az alapítvány ötvenes listája, ami attól hiteles, hogy az arcukat is vállaló borszakértők, szakírók, borkereskedők, a gasztronómiából érkezők alkotják. Ezen kurátorok közé egyébként csak akkor kerül be új tag, akkor történik tagváltás, ha afelől a régiek egyhangúlag döntenek. A szavazás menete nyomon követhető és elektronikusan visszakereshető. Viszont, ha megvan az ötven fő, a kuratórium már kivonul a történetből, hiszen onnantól fogva kizárólag ez az ötven borász dönti el egyszerű szavazással, ki legyen a Borászok Borásza. Áprilisban megtudjuk.