A mátrai borvidék a Mátra-hegységtől délre helyezkedik el. A Mátra hazánk legmagasabb hegyvidéke, kelet–nyugati irányban húzódik mintegy 15-20 km széles sávban, a Tarna és a Zagyva folyók által határolt területen. Hatvantól Domoszlóig találhatók szőlőtermő területek, határa délen nagyjából az M3-as autópályával esik egybe. A borvidék teljes termőterülete 32 ezer hektár, de ennek alig ötöde, mindössze 6500 hektár telepített. A kunság után így is a második legnagyobb borvidékünk, „fővárosa” Gyöngyös.

A vidék mérsékelten kontinentális klímájú. A szőlőültetvényeket a Mátra hegyvonulata védi az északi szelektől, kedvező mikroklímákat kialakítva. Általában viszonylag későn érkezik a tavasz. A csapadék nagy részét felfogja a Mátra, ezért a borvidék éghajlata inkább száraz, általában tavasz végén, nyár elején, május–júniusban esik a legtöbb eső, míg a nyár második fele aránylag száraz.

Földtani viszonyai egyediek. A terület meghatározó képződményei a hallatlan változatosságban elterjedt savanyú és neutrális, kovasavban gazdag vulkáni kőzetek: az andezittufa és a riolittufa. A vulkáni tevékenység 14-16 millió évvel ezelőtt volt a legintenzívebb. A miocén – 23 millió évvel ezelőtti – tengerből kiemelkedő vulkáni hegység lábánál tengeri üledékek rakódtak le, pl. szarmata kori agyagmárga és homokkő, amit a felső miocén Pannon-beltó homokos-agyagos üledéke, valamint a mocsári eredetű, fás barnakőszén, a lignit lerakódása követett. Később folyóvízi kavics, lejtőagyag, mocsári agyag, glaciális vályog, löszvályog került az idősebb képződményekre.

 

Talajai változatosak, megtalálhatjuk köztük a többnyire pannon agyagon, löszön, andeziten, riolittufán kialakult csernozjom barna erdőtalajt, az agyagtalajt, a fekete nyiroktalajt, az agyagbemosódásos erdőtalajt, a barnaföldeket, de előfordul a humuszos homok is. A talajok mészben többnyire szegények, a borvidék egyes területein számottevő az erózió. A borvidék domborzata kevés meredek morfológiát – alaktant – mutat. A Mátra lábánál lankás dombok a jellemzők, annak előhegyein sok az Alföld felé nyitott sík terület.

 

Pannon-beltó: A teljes Európát formáló jégkor kisebb gleccsereket hozott létre a Kárpátok legmagasabb részein. A Kárpát-medencét elfoglaló Pannon-tenger folyamatosan zsugorodott és alakult tóvá. A Pannon-beltó ezt követően mocsarakra, majd lápokra szakadt szét, végül teljesen kiszáradt.

Egy 1040-ből ránk maradt írásos emlék bizonyítja, hogy a későbbi mátrai borvidék területén már I. (Szent) István uralkodása után kevéssel szőlőművelés folyt. A tatárjárást követően újjáépítés miatt nagy volt a kereslet a faanyagra, így megindult az erdők kitermelése, a fák helyét pedig sokszor szőlővel telepítették be. A 13. század végére már beszélhetünk a vidéken borkereskedelmről. A következő két évszázadban folyamatosan jelentek meg az egyházi és világi szőlőbirtokok. Egy 15. századi kiváltságlevél tanúsága szerint Mátyás király a gyöngyösi borok szállítását Felső-Magyarország városaiba irányította. Az egykori tűzhányók adta talaj biztosította a pincékben a borok hosszú eltarthatóságát.
A borkereskedelemből származó adóbevétel – a dézsma – itt is magas volt, hiszen ekkortájt Gyöngyös lakosságának csaknem 80%-a termelt bort. A vidéken a borospincék nem a városon kívül, hanem a lakóházak alatt jöttek létre, mivel a drága árucikket a szőlősgazdák féltették a városfalon kívüli fosztogatóktól.

 

 

A súlyos adóterhek jelentősen visszavetették Gyöngyös és környéke fejlődését. A török hódoltság és a II. Rákóczi Ferenc-féle mozgalom után nehéz időszak köszöntött be. Fejlesztések nélkül a szőlőkultúra vegetált, a 18. században azért már zajlottak újabb telepítések. Egy évszázaddal később a filoxéra ezen a borvidéken is erőteljes pusztítást végzett. A 20. században IV. Károly, az utolsó magyar király idején lett ismert a debrői hárslevelű, de ebben az időszakban a régió települései közül Abasár, Nagyréde, Visonta és Domoszló nevét is a borkészítéssel kapcsolták össze. Jelenleg az ország teljes szőlő- és borexportjának megközelítőleg 35-45%-át a Mátra adja. Az 1940-es években a vidéket még mint Gyöngyös-visontai borvidéket tartották számon, 1959-től hívták Mátraaljainak, jelenlegi neve 2009 óta Mátrai borvidék. Aldebrő, Feldebrő, valamint Verpelét községeket 1997-ben átcsatolták az egri borvidékhez.

A Mátra elsősorban fehérbortermő vidék, hozzávetőleg 70% jelenleg a fehér fajták aránya, viszont az utóbbi időben a kékszőlő térnyerése figyelhető meg. A borízlés változásával egyre nagyobb igény van a Mátra dombjain termő gyümölcsös, szép savú, lendületes vörösborokra. Hagyományos fajták a környéken az elmúlt kétszáz évben az olaszrizling, a leányka és a kadarka voltak. A fehér szőlőfajták közül legnagyobb területen a rizlingszilvánit és az olaszrizlinget telepítették. Jelentős szintén a chardonnay, az Irsai Olivér, az ottonel muskotály és a szürkebarát, de emellett még további másfél tucat fehér szőlőfajta terem a borvidéken. A kékszőlő fajták közül legnagyobb területen a kékfrankost és a pinot noirt termesztik, utánuk a zweigelt és a cabernet sauvignon következik. Abasáron, Nagyrédén, Markazon hagyományos oltványtermesztés fejlődött ki, ezek a községek adják a hazai oltványok jelentős részét.

Borstílusban a Mátra rengeteget változott az utóbbi évtizedekben. Az 1990-es évek kezdeti lendülete nagyüzemi szinten a Szőlőskert Szövetkezetnek volt köszönhető, mellette mostanra az önálló, független, agilis kistermelők, és fiatal borászok is megjelentek.