Dugóhúzó
Rengeteg féle dugóhúzó létezik, kezdve a legegyszerűbb kiképzésű, pusztán a kézi erőre alapozó T-alakúaktól az egészen komoly elektromos szerkezetekig, amelyeknek viszont már rendesen megkérik az árát.

Az egyik legelterjedtebb az úgynevezett szárnyas dugóhúzó. Ennél az ember egy kulcsalakú fejrész segítségével becsavarja a spirált a parafába, eközben a két oldalsó szárny felemelkedik. Ha a spirál már kellő mélységben van, akkor a szárnyakat lenyomva húzhatjuk ki a dugót a palackból. Akinek nincsen rutinja a bornyitásban, annak mindenképpen ez a szerkezet ajánlott, kiképzésénél fogva nem lehet ugyanis ferdén beletekerni a dugóba és nagy erőkifejtést sem igényel.

A gyakorlottabbaknak a legjobb választás ezzel szemben a drekó, vagyis a pincérdugóhúzó. Gyors, bevált eszköz, amely ráadásul egy kis, kihajtható pengét is rejt - ezzel a palack nyakát borító fóliát, azaz a kapszulát lehet könnyen körbevágni és eltávolítani. (Feltéve, hogy nincs a kapszulán egy kis fül, amit körbe végighúzva egy mozdulattal letéphető a kapszula teteje.)

Bármilyen elven is működik a dugóhúzó, a legfontosabb a parafába belefúródó spirál minősége. Mindenképpen erős acélból legyen, a gyengébbek ugyanis el tudnak hajlani a sűrű használat során, viszont legyen vékony és hegyes is, hogy könnyű legyen elindítani a dugóban és ne nagyon forgácsolja azt szét.

Drop stop vagy cseppőr

Miután kinyitottunk a borunkat, a kitöltéshez használjunk cseppőrt! Ez egy kis, kör alakú fémlapka, amelyből egy csövet kell hajtogatunk, majd azt belehelyezni a palack szájába kiöntés előtt. A cseppőr biztosítja, hogy a bor maradéktalanul a pohárba vagy a dekantálóba kerüljön, elkerülve a cseppeket az abroszon vagy a ruhán.
 

Dekantáló

A dekantálás szó szerint áttöltést jelent. Egyrészt a palack alján keletkezett üledék eltávolítására, másrészt a bor levegőztetésre, tehát az illat- és zamatanyagok „kibontására” szolgál. A dekantálás célja, hogy a kitöltött bor a lehető legnagyobb felületen érintkezzen az oxigénnel, ezt szolgálja a dekantáló edények jellegzetes hasas üvegteste. Fontos, hogy ezeket a borokat legkésőbb 24 órán belül fogyasszuk el.

A legtöbb vörösbor igényli a dekantálást, testességtől és kortól függően 30 perc és 3 óra közötti időtartamban. Ám nem mindegyik!

Kóstolással előtte meg kell róla bizonyosodni, hogy valóban szükség van-e a dekantálásra,  a hosszú levegőztetésre - előfordul ugyanis, hogy az oxigén hatására a bor megfárad, megtörik. Ez a veszély különösen a nagyon régi, nem olyan kiemelkedő évjáratú vagy a tartósságuk határán lévő borok esetében áll fenn.

A fehér boroknál általában nem szükséges a dekantálás, egy friss, fiatal, gyümölcsös bor esetében kifejezetten árthat az illatanyagoknak. Ha viszont egy érettebb, hordós tételről van szó, a dekantálás szépen hangsúlyozhatja az érlelési jegyeket, ám az előkészítés ekkor se tartson tovább 30 percnél.

Pohár

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (International Organisation of Vine and Wine) szigorúan előírja a nemzetközi borversenyeken használatos kóstolópohár paramétereit. E szerint a pohár 155 mm magas, amiből 55 mm a pohár talpára és szárára kell jusson. Űrtartalma 215 köbcenti, a kehely legszélesebb átmérője 65 mm, a felső átmérője 45 mm.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy csak ilyen pohárból lehet megfelelően bort kóstolni, ám vannak bizonyos ökölszabályok, amiket érdemes mindig betartani. A vékony vágott perem például megkönnyíti a bor áramlását a nyelvre. Minél nagyobb a kehely, vagyis az illatgyűjtő zóna, annál nagyobb felületen tud levegőzni a bor. A hosszú szár lehetővé teszi a pohár megfelelő fogását (a bor nem melegszik fel), illetve a bor forgatását.

Ezen felül minden borfajta számára megvan az ideális pohár, különbség közöttük általában csak öblösség tekintetében van. A fehéreknél alapvetően két típust különböztetünk meg: az egyik a sauvignon blanc-os vagy rizlinges pohár, amely karcsúbb testével kiemeli a gyümölcsös, virágos jegyeket. Ilyen típusú pohár ajánlott a könnyedebb, illatos borok kóstolásához. A chardonnay-s pohár azonos magasságú, de kicsit szélesebb - ez a pohártípus ideális más nagyobb testű, fahordós fehér borokhoz és a rozéborokhoz is. Külön poharuk van az édes tokaji boroknak: magas koncentrációjuk miatt őket érdemes nagyobb, szélesebb kehelybe tölteni, hogy elég levegőt kapjanak.

 

A vörösborokat általában magasabb és szélesebb pohárból célszerű fogyasztani; a több levegő segíti az aromák, ízjegyek kibontakozását. Itt is két alapvető típus létezik: a bordeaux-i és a burgundi. A két pohár hasonló kehelyszélességű, a burgundi azonban valamivel alacsonyabb, zömökebb. Ebből kóstoljuk a frissebb, gyümölcsösebb és a filigránabb vörösborokat, míg a bordeaux-iból a testesebb, koncentráltabb, magasabb tannintartalmúakat. Ide tartoznak a bordeaux-i fajták, a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot, de ide sorolható shiraz vagy a spanyol rioja is.
 
A pezsgőknek és gyöngyözőboroknak a keskeny, hosszúkás, felfelé szűkülő pohár a legjobb, így a buborékok hosszabb utat tesznek meg a pohár aljáról indulva és több aromaanyagot képesek felszabadítani.

Nem nélkülözhetetlen, de fontos kiegészítők:

A vákuumos és az inert gázzal működő borzáró lassítja az oxidációt, segíti megtartani a bor zamatát és illatát felbontás után is, a pezsgőzáró dugó pedig a pezsgők szénsavtartalmának megőrzésére szolgál.

 

Az összes többinél jóval nagyobb beruházás a borhűtő, amivel a borok megfelelő tárolási és felszolgálási hőmérsékletét biztosíthatjuk. Borhűtőnél meghatározó a kapacitás, a hűtéstechnika és a hőmérsékleti zónák száma. 30 palackos hűtő otthonra már elegendő és viszonylag kis helyet foglal (a fanatikusok inkább borospincében gondolkodjanak). A hűtéstechnika lehet a hagyományos hűtőkből ismert kompresszoros, ami stabil és pontos működést biztosít, vagy termoelektromos, ami halkabb üzemű és kisebb energiafogyasztású, cserébe viszont alacsonyabb hűtési teljesítményre képes, ami fehér boroknál esetleg gondot okozhat. Zónákból általában egy van vagy kettő áll rendelkezésre, utóbbinál külön hőmérséklet állítható be a vörös és a fehér boroknak.