„A nők természetesebben nyúlnak a borhoz, kevésbé technologizáltan, mint a férfiak, akik sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy esetleges erőteljesebb szín, nagyobb test jellemezze a boraikat. A férfiak szeretik a nagy autókat, a testesebb borokat, a nőket talán kevésbé hatják meg ezek a dolgok” – vet fel érdekes szempontokat Pfneiszl Birgit és Katrin, miközben a női és a férfi borkészítés különbségeiről beszélgetünk. A szőlőben és a pincében teljesen önálló lányok a maguk útját járják, aminek számtalan bizonyítékát adják. Egyrészt ragaszkodtak ahhoz, hogy a jól bevezetett Ausztriában levő atyai pince helyett, felélesztve magyar gyökereiket, a Soproni borvidéken kezdjenek úttörő munkába. Másrészt kengurukat nevelnek a kertjükben, ami még az excentrikus borászok között is unikumnak számít.

 

 

A Pfneiszl-lányok egész családja rajong a művészetekért, az édesapa burgenlandi „Fekete doboz” pincéje építészeti nívódíjat nyert, Katrin és Birgit pedig szívesen merül el a szecesszió művészetében – nem véletlen, hogy a fotózáshoz a Gustav Klimt által ihletett Freywille ékszereket választották. Az inspirált állapot a lányoknak azt is jelenti, hogy elképesztő élvezettel készítik a boraikat, aki már járt borkóstolójukon, az a szép borok mellett nyilván emlékszik készítőik szemének lelkes csillogására is. Mint elmondták, előfordult már velük, hogy egy-egy borba beleszerettek, rendeltek is belőle szép számmal, ám amikor megismerték a borászt, „kiderült, hogy a borai sokkal szebbek, mint a személyisége”. Azóta a borát sem isszák.

 

A kreativitás nemcsak az általuk termelt, időnként különleges fajtákat is megjelenítő borházasításokban érhető tetten, hanem az italok neveiben is. A Smoke on the Lake (füst a tavon) nemcsak a Deep Purple legendás dalára utal, hanem a Fertő-tóra 2008 egész nyarán ráereszkedő párára is. A Jégkorszak egy kegyetlen jégverésnek állít emléket, míg a Hugó a nyomunkban azt idézi fel, hogy egy nyáron egy eltévedt kiskecske csatlakozott a szőlőben a lányokhoz, akit a család örökbe is fogadott.

Kreativitásban nincs hiány a Villányi borvidéken sem, ahol a kisharsányi Vylyan Pincészet birtokigazgatóját, Debreczeni Mónikát kérdeztük művészet és borkészítés viszonyáról. Eleinte azzal próbáltuk sarokba szorítani, hogy más művészeti ágak, például a zene borízlelésre gyakorolt hatásáról faggattuk, ám Mónika megvédte a szakmát: mint elmondta, „borkóstoláskor a borra koncentrálok, nem hallgatok zenét”. Ha viszont vége a munkának, már ő is lazít, és az aktuális hangulathoz szívesen választ ahhoz illő bort és zenét. Az ihletettség és a kreativitás abban is megmutatkozott – mondja – ahogyan gyöngyöző boruk, a [KSZÍ] színéhez és karakteréhez kitalálták a megfelelő címkét. Amíg a dizájnon gondolkodott, hirtelen megjelent a tudatában a görög ábécé 14. betűjének kalligráfiája.

 

Az igazi inspiráció soha nem izzadságszagú, sokszor jár együtt könnyed, játékos elemekkel, amire példa lehet, hogy az említett görög betű annak a sziszegő hangját utánozza, amit a palack kinyitásánál hall a boldog fogyasztó.

 

 

Ami a Freywille ékszereket illeti, Mónika Az új Art Nouveau kollekciót választotta. „A szabadon áramló formákon keresztül egy légies, nagyon nőies, finom világ bontakozik ki. Jól kombinálható, nagyon elegáns ékszercsalád.” A Vylyan Pincészetre jellemző, hogy sokféle művészi projektjével már-már kultúrmissziót teljesít, mindez abból is fakadhat, hogy a birtokigazgató – a marketingvezető Iványi Emeséhez hasonlóan – maga is elkötelezett művészetfogyasztó. Mint mondja, „nálunk ez belső szükségletből született, s mára mindez egybeforrott a Vylyan nevével, amire nagyon büszke vagyok.”

 

Nem kell intuícióért a szomszédba mennie Csetvei Krisztina móri borásznak sem. A mindössze ötéves pincészet tulajdonosa és borásza eleinte még racionálisan élte az életét, legalábbis erre látszik utalni, hogy közgazdaságtant tanult, és még MBA-t is szerzett. Aztán győztek az érzelmek, és borásznak állt. Nem véletlen, hogy így vall magáról: „A kapcsolatom a borral alapvetően szerelmi jellegű. A boraim tulajdonképpen a gyermekeim. Lehet, hogy nem tetszenek mindenkinek, de én mindegyikre egyformán büszke vagyok.”

 

 

A maga útját kereső és járó Krisztina bár kitanulta a borászat csínját-bínját is, úgy véli, „ahhoz, hogy harmonikus borok készülhessenek, az iskolai hátteret úgymond le kell tenni.” Ezért aztán a tankönyvek helyett elsősorban az ízlésére és a fantáziájára támaszkodik. Meggyőződése, hogy ha „nyugalommal, szeretettel, tisztelettel közeledsz a borhoz, akkor az az élő közeg felveszi a pozitív kisugárzást, rezgéseket.”

Ami az ékszereket illeti, egyből a Freywille Friedensreich Hundertwasser kollekciójára esett a választása, aki – s ezt talán kevesen tudják – pincét is tervezett a Napa-völgyben. Az osztrák építészzseni egyetlen észak-amerikai munkája olyan jól sikerült, hogy Krisztina bármikor elszegődne oda akár pincemunkásnak is. A Freywille Hundertwasser ékszereivel kapcsolatban fontosnak érezte megjegyezni, hogy „nagyon közel áll hozzám a színvilága, az intenzív piros, narancs, a kékek. Új borunk, a chardonnay, szürkebarát, ezerjó házasításból készült Napholdcsillag színei ugyanígy jelennek meg előttem”.

 

Krisztina édesapja üvegfestészettel és fafaragással is foglalkozott, vegyészmérnök édesanyja képzőművészeti galériát vezetett Budapesten, s a családi indíttatás Krisztina hivatásában is megmutatkozik: „boraim afféle impresszionista festmények, színesek, talán borászatilag nem is tökéletes technológiájú borok, de nagyon szerethetők.”