Olyan meghívót kaptam a minap, hogy még. Ez állt benne:

Azonnal éreztem, hogy mennem kell. Egyrészt el sem tudtam képzelni, hogy most mi ez az egész, a villamoson kell inni, vagy a megállókban állnak Rézangyal egyenruhás hostessek, és egyáltalán, ezmiez. Másrészt pedig előtört belőlem a tudat alatt megbúvó, rendszeresen index címlapos blogger kisördög, vagyok már annyira rutinos pr rendezvények terén, hogy tudjam, ahol poperek vannak, meg endi, meg új lehetőség és szín, és az egyes és többes szám kétszer fordul meg egy mondatban, az az esemény szélesre tárja lábait egy olyan savazásnak, hogy mattra marja a monitort. Aztán visszatuszkoltam. Nem ítélkezünk előre, csúnya dolog. Továbbá a cél nemes, a pálinkát népszerűsíteni kell, és én legyek az utolsó, aki ennek az útjába áll. A Rézangyalról meg lehet így is, úgy is gondolkodni, de az elvehetetlen tőlük, hogy marketingben, nem csak Rézangyal, hanem pálinkamarketingben is hatékony munkát végeztek, nem kis részben köszönhető nekik, hogy a fekete pólós metálistenektől kezdve a gyantázott mellkasú, felhajtott galléros arcokig egyre inkább a pálinkázás megy, a többi idegenszívű tömény rovására. Úgyhogy csak tudják, mit csinálnak.

Tehát elmentem. Találkozó, és első állomás a Moszkva (Széll Kálmán) téri Moszkva bisztró, a Rézangyal hadsereg egyik főhadiszállása. Dress code: légynapszemüveg, az mondjuk biztos, hogy az időjárás a szervezőkkel volt, kellemes tavaszi meleg, ideális kinti programra, de nem kellett attól félni, hogy a hőségtől túl gyorsan a celebek fejébe száll a pálesz, és esetleg a rendezvényhez képest is túlságosan illemsértően kezdenek el viselkedni, vagy elalszanak félúton.

 

A vállaimon ülő ördög és angyal újra összecsaptak. Az ördög azt mondta, igyak valamit, aztán menjek haza, mert erről ugyan mit lehet írni, Terecskei Rita megfogta jobb kézzel a poharat és a szájához emelte, nahát, nahát, mik vannak, ebből nem lesz két használható oldalnyi írás, vadul fröcsögő savval sem. Az angyal, civilben marketingszakember, megmagyarázta, hogy ez most inkább érzelmi marketing, nem az a megmozdulás lényege, hogy tudást adjon át, vagy ilyesmi, faék egyszerűséggel azzal operál, hogy a megjelenő cikkek bemutatják, hogy a Kedvelt Emberek pálinkát isznak, látod, igyál te is. Aminek, bár hihetetlenül hangzik, mégis van reklámereje. Azt meg tudomásul kell venni, hogy a pálinkafőzdék, nemcsak a Rézangyal, hanem az összes, nem él meg egy kis gourmet kaszt imájából, és elragadott sóhajaiból, pénzből élnek, amit a pálinkájukért kapnak, és jelen állás szerint a jó pálinkát nagy mennyiségben eladni igencsak kemény harc. Úgyhogy leszek szíves rendesen viselkedni. Rohadt hálóinges, szárnyas dög, mindig meggyőz, maradtam.

Maradtam, tehát mentem a tömeggel a Moszkva téri villamosmegállóba, és irány a következő állomás, a Négy Szürke a Mechwárt ligetnél. Leszálláskor a megállóban éppen ellenőrök büntetgettek, Úristen, de szép lenne, ha mondjuk Bebe bliccelne és elkapnák, meg lenne mentve a cikk. A Négy Szürkében egyébként egészen csecse Rézangyalos alátéteket találtam az asztalokon, rajtuk pálinkakóstolási útmutatóval, jól megfogalmazva, gusztusos dizájnnal, ilyet például jó lenne látni minél több iszogatós helyen.

Következő megálló a Szikra Cool-Tour-House a Nyugatinál, sajnos ellenőr nem jön útközben, viszont van egy csapat tizenéves spanyol kölök a villamoson, akik a sok fényképezőgép, kamera és Gallusz Niki láttán rettenetes izgalomba jönnek, és Real Madrid indulókat énekelnek teljes hangerővel a Margit szigetig, igazából rettenet jó hangulatot csinálva, az ember valahogy így képzelne el egy pálinkavillamost.

Másfél órával a programkezdés után még mindig a Szikrában vagyunk. Az ember azt hinné, hogy öt pálinkát meginni még utazással együtt is maximum egy órás program, de nyilván itt nagy hangsúlyt fektettek a fotózásra, a celebek minden megmozdulását le kellett fényképezni, ahogy a szájukhoz emelik a poharat, ahogy koccintanak, ahogy ízlelgetnek vagy fintorognak, ahogy várják a villamost, ahogy kapaszkodnak a Combinon, éppen úgy mint az átlagemberek, ahogy leszállnak, ahogy esznek egy fagyit útközben, nézik a kirakatot, vagy rágyújtanak, természetesen semmiképpen sem a villamosmegállóban. Aztán, úgy látszik az eddig elfogyasztott három pálinka megtette hatását, a csapat szanaszét szakadozva gyalog indul tovább az Oktogonig, ahol én hősiesen elvérzek, minden jószándékom ellenére nem tudom rávenni magam, hogy több mint egy órán át még kétszer végignézzem, ahogy a hírességek isznak. Ellenben levonom a konzekvenciát: én ugyan az ennél szakmaibb rendezvényekben hiszek, de pont nem én vagyok az ember, akit meg kell fogni, én már fogva vagyok, és nem is szakterületem nekem az ilyesmi, tehát lehet, hogy ez egy hasznos és jó dolog volt. Mint résztvevő, azt gondolom, hogy az alapötlet maga nem rossz, de mivel abban ki is merült az egész, úgy háromnegyed óra után ráunt az ember. Maga az ötlet is egyébként egyfajta XXI. századi változata a régi jó kiskör-nagykör kocsmaútnak, amikor az volt a kihívás, hogy az ember végigjárta egy környék összes kocsmáját, mindenhol ivott valamit, aztán valahogy hazajutott. Ilyesmit például lehetne különböző városrészekbe szervezni, jól fényképezhető, vidám esemény lehetne, persze nem hangozna olyan jól, mint az El Combino túra.

Annyiban igaza volt a szervezőknek, bár önhibájukon kívül, hogy így, pálinkaturistaként az amúgy abszolút nem turistarezervátum Nagykörúton sok érdekességgel találkoztunk, rollerozó nagyival, padon backgammonozó öltönyös figurákkal, nagykabátos emossal, ujjatlan trikós, szénné varrt nagydarab szörnyeteggel, külföldiként biztos egy élmény lehet legyalogolni a Margit hídtól a Blaháig. Azt meg valahogy országimázsilag csak meg lehetne szervezni, hogy erre az útra legyen kéznél nekik egy üveg jó pálinka, hasznát veszik majd, meg el is fog fogyni az út végéig.