De vajon mi volt az a szent Grál aminek csak ők voltak a birtokában? Ki kell hogy ábrándítsak mindenkit: ők sem találták

meg a bölcsek kövét. Mindössze egy olyan lehetőséggel éltek, amely mindenki előtt ott hevert a földön csak le kellett volna hajolni érte és felvenni. Hát ők lehajoltak és felvették. A siker sztori azóta is töretlen. A cél nekik is nagyon egyértelmű és világos volt (eddig még megegyezik a ködfátyolba burkolózó állami boros marketing szöveggel): A magyarok fogyasszanak minél több magyar bort! Ha már egyszer boros nemzetnek hívjuk magunkat vagy mi a szösz… Elhiszem, hogy a marketing egy nagyon komoly tudomány, de valahogy a bennem lévő kisördög mégis azt mondatja, hogy ha jók a számok és a statisztikák, akkor a kampány önnön létjogosultságát véli igazolni, ha meg nem jönnek be a mutatók és elmarad a kívánt eredmény akkor marad a kifogás (Ennyi pénzből, hogy képzeltétek, hogy eredményt tudunk elérni? Megmondtuk, hogy ne a foci világbajnokság alatt induljon a kampány, mert akkor mindenki sört fog inni, stb.). A fiúk ráéreztek a legjobb marketingre és a minőségi, jó ívású borokat olyan áron tudják adni – most tessék figyelni (!) – hogy azokat az emberek meg tudják fizetni. Az emberek alatt pedig azt a széles népréteget értem, akire mindenki hivatkozik, de valahogy senki nem veszi őket komolyan. Tehát még csak véletlenül sem a cizellált és finoman kiművelt pár száz főnyi lelkes „borsznob”-ra gondolok, akik minden egyes borkóstolón egymásba botlanak, akik nem teszik be a lábukat olyan boros eseményre ahol a belépő ötezer forint alatt van. Ők is kellenek. Ők a magyar boros szakma megmondói, a magyar borfogyasztási trendek kialakítói. Azonban a hazai borfogyasztás szempontjából egy olyan apró szegmenset képviselnek, hogy még csak ki sem lehet őket mutatni. A szentendrei csapat sikeresen alkalmazta Hess tételét: egy reakcióban teljesen mindegy, hogy milyen úton jutunk el a végeredményhez, mert csak is a végeredmény számít.

 

Az rendben van, hogy elérhető, mindenki számára megfizethető áron adják a minőségi, nagy kiszerelésben kapható borokat (év borászának és év pincészetének a borai, stb.) de hogyan érik el mindezt? Hát úgy, hogy a csomagoláson spórolnak. A hagyományos 0,75-ös üvegpalack is megtalálható ugyan a szortimentben azonban a fő csapásirányt mégis a 1,5 és 2 literes pet palackos kiszerelés, a 1,5 literes magnum palack valamint a 3-5 literes bag in box adja. Miután mindenki magához tért attól a szívrohamtól, amit a pet palackos kiszerelés olvasása után kapott, szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy Magyarországon élünk és mi magyarok nagyon ár érzékenyek vagyunk.

Arról nem is beszélve, hogy ugyanazt a bort kapja meg a vásárló, mintha egy borboltba menne be azzal az apró, de nem elhanyagolható különbséggel, hogy fele annyi pénzért kétszer annyi bormennyiséghez jut. Ráadásul olyan borokhoz, amelyeket nem a borászok adnak cégnek, hanem a tulajdonosok választják ki a nekik megfelelő fajtaösszetétel arányában, az általuk meghatározott savszerkezettel és alkoholtartalommal.

Mindenki döntse el, hogy a pet palackot el tudja-e fogadni vagy sem (ha nem akkor még mindig ott van a szemnek jobban eső magnum palack és bag in box kiszerelés...). Minden esetre az a tény, hogy a cég másfél év alatt országosan közel negyven (!) üzletet nyitott – és amivel elnyerték a Magyar Franchise Szövetség legdinamikusabban fejlődő Franchise Hálózata díjat - azt a tényt látszik igazolni, hogy az embereket nem feltétlenül zavarja a kiszerelés milyensége, ha az kiemelkedő minőséggel és megfizethető árral párosul.

A borászok sokfélék lehetnek. Lehetnek sztárok, megalkuvást nem tűrő egyéniségek, kézművesek, stb. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy mindegyik borász fejében este lefekvés előtt csak egy gondolat motoszkál, mégpedig az, hogy az adott nap hány palack bort tudott eladni. Ha ugyanis a történetből ez a rész hiányzik, - vagyis a bor eladása – akkor a produkció megbukott. A borászok a kezdeti ellenérzésüket levetkőzve kénytelenek voltak rádöbbeni arra, hogy mégsem a saját pénztárcájuk ellenségei. Hol van már az a kezdeti időszak, amikor a borászoknál kellett kilincselniük a srácoknak, hogy ugyan már pet palackba letöltött bort szeretnének vásárolni. Mára a borászok tesznek meg mindent azért, hogy egyáltalán egy személyes beszélgetést ki tudjanak harcolni a tulajdonosoktól. Hát igen, országosan negyven üzlet azért már nem elhanyagolható tényező.

Ebben az esetben is el tudjuk mondani, hogy a legnagyobb ötletek nem a szakmából jönnek. Sőt! A három tulajdonos talán messzebbről nem is jöhetett volna, Kathona Krisztián magyartanárból avanzsált elő először lelkes borkóstolóvá majd profi borszakértővé, Elek Márton belsőépítészként lépett be a csapatba (ha valaki járt már a Badacsonyi Bon Vino Borhotelben, akkor a belső enteriőr kialakítása az ő cégéhez köthető), míg Hostyánszky Attila az építőiparból igazolt át. Vagyis olyan emberekről beszélünk, akiket nem fertőzhettek meg a szakma megváltozhatatlan (nak tűnő) dogmái. Ők képesek voltak arra, hogy az egész magyar borászat-borfogyasztás kérdéskörre kívülről, mintegy laikusként tekintsenek. De úgy is mondhatjuk, hogy mivel nem a szakmából jöttek így nem vesztek el a mindennapi apró dolgok útvesztőjében. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a borra sem úgy tekintettek, mint egy légüres térben létező savgerinccel, határozott tanninokkal, valamint kilógó alkoholtartalommal rendelkező önálló egységre, hanem úgy, mint egy közvetítő termékre, médiumra, amely hidat teremt emberek között akkor tényleg újraértelmezték a bor jelentését.  A tulajdonosoknak a borhoz fűződő viszonyát legjobban az határozza meg, hogy úgy vélik, mindegyik bornak arca, illetve arculata van. Alapvető kiindulási pont náluk, hogy nem foglalkoznak középszerű tömegborokkal. A fajtajelleg, a táj jellegzetességei /terroir/ és a borász stílusa alkotja azt a szentháromságot, amely alapján kiválasztják a borokat. Az arctalan, közepesen jó, csak iható borok nem tartoznak az érdekelődési körükbe. Ezért tudnak mindenkinek a hangulatához, karakteréhez, jó- vagy rosszkedvéhez képest, ételkreációihoz borokat ajánlani.

A bor számukra inkább közösségek kialakításában segít, amelyet nem feltétlenül azért veszünk, hogy órákon át ódákat zengjünk a közepesen pörkölt zempléni tölgyfahordóban eltöltött három évről, majd a palackban érlelődött további két évről. Uram bocsá’ csak azért vesszük meg, mert úgy érezzük, hogy ez a bor fog legjobban passzolni a vasárnapi családi ebéden felszolgált marhapörkölthez.  A Borháló tulajdonosaiban - pusztán fogyasztói szemszögből – merült fel a kérdés, hogy mi az akadálya annak, hogy vásárlás előtt nem lehet a borokat megkóstolni? Ha lenne ilyen lehetőség, akkor a vásárló egyszerűen megmenekülne a csalódás kellemetlen élményétől. Meg kellett alapítani a franchise rendszerben működő vállalkozásukat, hogy ki tudják jelenteni: ennek nem lehet semmilyen akadálya. Legalább is náluk. A vevő bármelyik Borháló üzletbe besétálva - Győrtől Pécsen át Nyíregyházáig - rámutat egy boros palackra és azt meg tudja kóstolni vásárlás előtt.

Ha ízlik neki a bor megveszi, ha nem akkor egy másikat kóstol meg amit haza fog vinni. Nincs meglepetés, nincs csalódás. Még ha nem is vesz semmit, akkor is úgy fog távozni, hogy itt legalább biztosították és megengedték neki a választás lehetőségét. Így gyakorlatilag az adott üzletre biztosan emlékezni fog. Bonyolult az ötlet? Nem. Nehéz megvalósítani? Nem. Más is alkalmazza? Én nem tudok róla, de ha igen akkor szóljanak. A Borháló üzleteibe betérve nem ciki nem érteni a borhoz, hiszen a tulajdonosok is sokkal inkább szeretik, mint „értik” a bort szemlélet átadásában hisznek. Vagyis nem csak a kedvező ár (értsd: baromira olcsó!) az előny, hanem az a szabadság is, amit más borszaküzletekkel szemben náluk érezhet az aki betér. Nincsen feszengés, lazaság van!

A Borháló boltokban kifejezetten a tiszta, „szűz” borfogyasztási ismeretekkel nem vagy, csak nagyon kevéssel rendelkező fogyasztókat várják. Miért? A Borháló komolyan veszi magát és a küldetését, vagyis, hogy a borokat azokkal az emberekkel ismertesse meg, akiknek az igénye már régóta megvan a minőségi borfogyasztásra csak eddig a pénztárcájuk nem tudta megengedni, hogy egy 0,75-ös palackért 2-3-4000 Ft-ot fizessenek ki. (Bizony, bizony, rengeteg ilyen ember van). Ha meg nincs pénz, akkor meg kérdezni sem fognak. Mint ahogy én sem fogok bemenni egy Ferrari szalonba és nem fogok a nyomatékról, a gyorsulásról és egyéb technikai adatokról érdeklődni, amíg nincs annyi pénz nálam, hogy ki is tudjak gördülni egy ilyen kocsival.

Minden egyes Borháló üzletben szakképzett eladók és üzletvezetők várják a vevők kérdéseit. Kimondhatjuk: ezáltal a cég egy edukációs szerepet is betölt. Miért? Mert ezeket az eddig borászati/kóstolási szaktudással szinte nem rendelkező embereket tanácsokkal látják el. Megmondják nekik, hogy a Kadarka vagy a Kövidinka nem szitokszó már többé. Ők az üres fehér lap, amire a Borháló fogja felírni az első sorokat. Ez az a fogyasztói réteg, aki most a kedvező ár és kiemelkedő minőség miatt rá fog szokni a borfogyasztásra. Mit gondolunk, a multik miért alkalmaznak előszeretettel az egyetemről éppen csak kisétáló fiatal munkaerőt? Azért mert nekik még nincsenek rossz beidegződéseik, előítéleteik, rossz tapasztalataik. A multi úgy alakítja őket, ahogy akarja. Mondjuk a saját képére, az igényeinek megfelelően. Természetesen ne hagyjuk ki a Borháló üzletekben rendszeresen megtartott kóstolásokat sem, melyek árai – a Borhálós borokhoz hasonlóan – verhetetlenek. Hiszen ezekre a kóstolókra a belépő az ingyenestől egészen az 1500 Ft-os határig húzódik (amiből 500 forint levásárolható…).

De ezzel a cég még nem érte be, nem üldögél elégedetten a babérjain, hanem

folyamatosan a jövőbe tekint. Erre az egyik legjobb példa a borfogyasztási szokásokra kiterjedő nagyszabású kutatása. Történetesen azt a témát feszegetik, hogy a boros ízlésünk mennyire a sajátunk, vagy esetleg mások befolyásolnak minket a döntésmeghozatalunknál, amikor egy palack bort leemelünk le a polcról. Természetesen a Borháló itt is jutalmaz. Ha kitöltjük a felmérésüket, - ami 15 másodpercnél nem több, hiszen csak a fenti kérdésre kell válaszolni -, cserébe két bor és egy pezsgő közül tudunk választani arcpirítóan kedvező 500 Ft/palack áron.  

Természetesen egy ilyen sikeres vállalkozás nem csak jóakarókat teremt. Azt ugye felesleges ecsetelnem, hogy a Borháló „konkurenciája” nagyítóval nézi a vállalkozás minden egyes lépését. Valójában azért nem beszélhetünk konkurenciáról, mert a cég teljesen más, eddig a három nagy borkereskedő cég által eltűntnek nyilvánított, nem létező piaci szegmenset célzott és szólított meg - sikerrel. Ilyenkor persze a legkönnyebb azt mondani: pedig ha tudtam volna, hogy ebben ekkora üzlet van… Halottam már olyan hangokat is, hogy mind a kereskedő cégeknek, mind pedig a borászoknak kellene maguk közül kizárnia őket, illetve azokat a borászokat, akik nekik adják el a boraikat. Kizárni csak azokat lehet, akik valamilyen szervezethez tartoznak, aki nem tartozik sehova azt elég nehéz kizárni. A Borhálónál pedig nagyon komolyan veszik a függetlenségük megőrzését. Kanyarodjuk vissza a Borhálónak bort eladó borászok megbélyegzéséhez. Ez már csak azért is nehéz lesz, mert  ezeknek a borászoknak a 70-80 %-a ott kóstoltatja a borait az alagút felett, a Gellértben, a Boscolóban vagy akár a Corinthiában. Szerintem ők biztosan nem fogják kizárni magukat ebből az üzletből. Kicsit az egész szituáció arra emlékeztet, amikor a Ferrari és Volkswagen autógyártó óriásokat akarjuk összehasonlítani. Mind a kettő eldöntötte, hogy milyen üzleti tervvel kívánja elérni a sikert. Amíg az egyik évente pár száz vagy ezer autót gyárt addig a másik több milliót. És miért? Mert nem vehet mindenki Ferrarit. Mint ahogy nem vehet mindenki rendszeresen csúcsbort sem. De olyat igen, ami megbízható és nem hagy cserben minket, ráadásul még meg is engedhetjük magunknak. Arról nem is beszélve, hogy egy borászat nem alapozhatja a jövőjét a csúcsboraira. Egyrészt, mert nincs belőle akkora mennyiség, amiből meg tudna élni (ha lenne, akkor az valószínűleg már nem csúcsbor lenne), másrészt meg arról se feledkezzünk meg, hogy a nagy „öreg” sztárborászaiknál szintén van pet palackos kiszerelés a pincéjüknél (a wellnes hotel mellett) csak azt Budapestről nem látjuk.