A borhamisítás nagyjából egyidős a bortermeléssel. Az 1812-ben megjelent „A kereskedelmi élelmiszerek és gyógyszerek anyagainak módosítási és hamisítási szótára” (Chevallier) már 30 módszert említ a borhamisításra. 

A hamisítás leggyakoribb módszerei

 

Legtávolabb a bortól a szőlő nélkül, különféle adalékanyagok (bele)keverésével létrejött utánzatok állnak. Hasonló a „lőrének” nevezett, a megmaradt seprő vízzel történő felöntéséből, majd cukor hozzáadásával történő újraerjesztéssel készülő „ital” is.

Szintén borhamisításnak számít, ha tiltott adalékanyagot adnak a borhoz, illetve az engedélyezett anyagból a megengedett mennyiségnél többet használnak. Ilyen a must cukorfokának emelésére használt répacukor vagy mustsűrítmény, a mennyiségi növelésre pedig a víz. Az alkoholfok növelésének érdekében utólag tömény alkoholt adhatnak a borhoz, ami komoly veszéllyel jár. Túl magas savtartalommal rendelkező boroknál, vagy éppen a savhiányosaknál bizonyos arányig legálisan használhatóak savtompítók és borkősav. A komplexitás, teltebb szín és érzet elérésére pedig glicerint, tanninport, természetes vagy mesterséges színezékeket használnak. 

 

Az eddigiekben említettek a borkészítés során alkalmazott módszerek. Azonban a világ borsajtójának fókuszpontjában gyakran állnak hamisan címkézett borok. Ilyenkor a bor termelője, évjárata vagy a szőlőfajta nincs párhuzamban a címkén feltüntetettekkel. Illetve olyan borbotrányoktól hangos a borvilág, amikor muzeális borok hamisítása történik úgy, hogy teljes mértékben az eredeti palack megjelenését utánozzák. 

 

 

Leggyakrabban a nagy értékű bordeaux-i és burgundi borok esnek áldozatul a hamisításnak, és egyre elterjedtebb ezek ázsiai piacon való értékesítése. Középpontban olyan top borászatok állnak, mint a Chateau Lafite vagy a Chateau d’Yquem, amelyeknek a legjobb évjáratokból származó grand cru-i vannak, visszamenőleg egészen az 1900-as évek elejéig. 

 

 

Legalapvetőbb megállapítás, hogy a palack minden eleme ugyanabból a korszakból kell származzon, természetesen összhangban magának a bornak a korával. Sokszor intő jel lehet, ha a címke és a kapszula állapota ellentétes képet mutat, mint ahogy az is, ha a címke papírja már-már szétfoszlik, a bor szintje alacsony, közben a dugó és a kapszula hibátlan (ha újra dugózás történik, azt mindig írásos dokumentum igazolja). Gyakori hiba, hogy a bor évjáratát az 1900-as évek elejére teszik, a címke viszont számítógéppel nyomtatott, a palack pedig korszerű, napjainkban előállított. Sőt, egészen amatőr hibák is előfordulnak, például amikor egy-egy elírt betű árulkodik arról, a palack nem valódi.

 

Hamisítási botrányok

 

Arra, milyen jelentős probléma a borhamisítás, a Wine Spectator is felhívja a figyelmet. A lap szerint a piacon kapható híres, viszonylag régi évjáratú francia borok 5%-ban hamisítványok. Az aukciókon gyakran cserélnek gazdát a nagynevű, híres francia tételek, mint a Chateau Pétrus-ök és a Domaine de la Romanée-Conti-k. A témát illetően számos botrány robban ki; a legismertebb borhamisító az Amerikában élő, indonéz Rudy Kurniawan, aki szintén a legnagyobb nevű bordeaux-i és burgundi pincészetek hamis borait adta el. Kurniawan „hitelességét” az támasztotta alá, hogy ő maga is gyakran vett részt aukciókon, majd a megvett borokat mindig neves borszakértők társaságában kóstolta. A kiürült palackokat pedig rendszeresen a saját lakcímére küldette.

 

Éveken át háborítatlanul folytatta tevékenységét, melynek egy árverés vetett véget. Egy burgundiai birtokosnak tűnt fel, hogy saját borai nem az eredeti címkével szerepelnek az árverésen. Hosszas nyomozás után kiderült, hogy Kurniawan francia kereskedőktől hatalmas mennyiségű hétköznapi bort vásárolt, miközben a nyilvánosság előtt ritka és igen drága tételekkel szerepelt. Elfogásakor körülbelül tizennyolc ezer hamis boroscímkét találtak a házában. Ezek muzeális, ritka és igen értékes borok címkéjének hamisítványai voltak. Egyes tételek ára a kétmillió forintot is elérte. A számítások szerint a hamisításai értéke pedig több mint harminchat milliárd forint volt.

Bár Kurniawan lebukott, a neves francia borok utánzatai továbbra is megtalálhatóak, leginkább a kínai piacon. Jelenleg Kína a bordeaux-i borok legnagyobb importőre, nem véletlen tehát, hogy a borhamisítás is ott virágzik leginkább. Erről sokat elárul az a tény, hogy Kínában az 1982-es évjáratú Chateau Lafite Rothschild borból több került forgalomba, mint amennyit Franciaországban palackoztak.

 

Már maga az üres palack megszerzése is hatalmas üzlet egyébként: egy üres Lafite palack ára 400 dollár körül mozog, és óriási a kereslet rá. A megszerzett üvegbe pedig általában olyan bor kerül, ami szintén bordeaux-i és nagyjából megegyező évjáratú a címkén feltüntetettel, viszont jóval alacsonyabb minőségű. Az ára pedig elérheti a másfél-két millió forintot is.

Mi lehet a megoldás?

Maureen Downey, akit a borvilág Sherlock Holmesának neveznek, nemrég indította el honlapját, a Winefraud.com-ot, ami borhamisítással és borhitelesítéssel foglalkozik. A témához tartozó legfrissebb híreket foglalja össze, tippeket ad, hogyan lehet felismerni a nem eredeti palackokat, illetve vállalják azt is, hogy bevizsgálják a már megvásárolt, de gyanús tételeket.

 

Általánosabb esetekben, amikor nem aukción vásárolt „nagyágyukról” beszélünk, megoldás lehet az Olaszországban nemrég bevezetett visszakövethetőség is. Erre jó példa a Vino Nobile di Montepulciano konzorcium honlapján található visszakövethetőség menüpont. Ide elég beírnunk az eredetvédett borokon található sorszámot és egyből minden technikai információt megkapunk a borról és a termelőről. Ha hiányzik a sorszám, vagy nem található a rendszerben, akkor már a gyanakodhatunk a hamisításra. 

 

A másik, igen költséges módszerként említhető a University of California Irvine egyetem professzorai által kitalált vizsgálat, mely szerint a kétes borból a dugón keresztül egy vákuumszívó segítségével molekulát szippantanak ki. Az így kivett mintán C14-es izotóp vizsgálatot hajtanak végre, amivel meghatározható a folyadék kora. Ezzel az eljárással 70%-os biztonsággal mondható meg a pontos évjárat, ami nagyon jónak számít. Már csak az lehet a kérdés, hogy milyen értékű borok esetén éri meg ezt az igen költséges módszert alkalmazni? A szóban forgó aukciók tételei esetében, ahol milliós nagyságrendekről beszélünk, a dolog mindenképpen megfontolandó.