A somlói Kreinbacher Birtok kóstolótermében a méltató szavak és ajándékok átadása mellett felcsendült a Fekete Béla bácsi a nagy borász, Fekete Béla bácsi a somlói ász dal is. A hagyományőrző technológiával készült, hosszan érlelt prémium minőségű boraival nagy hírnevet szerzett szakemberrel az életútjáról beszélgettünk.  

 

 

Az erdészeti egyetem elvégzése után Devecserben építésvezetőként kezdtem dolgozni, ám miután ez a cég megszűnt, Veszprémben a szénbányászati trösztnél kaptam munkát. Ott a természettől igen csak távol, egy tízemeletes épület negyedik emeletén kaptam szolgálati lakást. Azt tudni kell, hogy a Somló már gyermekkori szerelem volt. Gyakran kirándultunk oda, ezért is örültem annak, amikor Devecserbe kerültem. 

 

Aztán később, Veszprémből is elérhető távolságban volt a hegy. A tömbház negyedik emeletén a kitörési pontot kerestem. Erre azt találtuk ki, hogy szüretkor minden évben ellátogattunk a Somlóra. Itt vásároltunk ötven liter mustot, amiből aztán a garázsban bort készítettem, így az egész éven át volt somlói borunk. Erről tudomást szerzett az egyik borász ismerősünk, aki azt javasolta, hogy ne mustot vegyünk, hanem inkább egy kis szőlőt, ahol megtermelhetjük azt, amire szükségünk van. Ezt azért is jó ötletnek tartottuk, mert ez egy állandó kapcsolatot jelentett a heggyel. Kiderült, hogy ez az ismerős azért nem volt teljesen önzetlen, hiszen véletlenül neki is volt eladó szőlőterülete.

 

Olyan negyvenéves éves lehettem, amikor megvettük tőle a háromszáz négyszögöl öreg szőlőt. Ez jó volt arra, hogy a gyakorlatot szerezzünk a szőlőtermesztésben.  Amikor az első szüretünk volt, a fürtökből még kiszedtük a barnásodó szemeket, azt gondolván, hogy ezek a rosszak. A szomszédok figyelmeztettek arra, hogy ezt ne tegyük, hiszen ezek a legértékesebb szemek. A szomszédoktól a továbbiakban is sokat tanultunk, rengeteg gyakorlati tanáccsal láttak el bennünket. Ezzel együtt természetesen állandóan bújtam a szakkönyveket is. El kell ismernem, a kezdeti években közel sem volt olyan a minőség, mint amilyent szerettem volna. Akkor még hiányzott az ehhez szükséges gyakorlat.

 

 

 

Pár évvel a nyugdíjba menetelem előtt új lehetőség adódott. A Badacsonyi Állami Gazdaság a somlói területeinek egy részét nem tudta megművelni. A parlagterületek után viszont jelentős büntetést kellett volna fizetniük, ezért szakcsoportok alakultak, amelyek jelképes összegért bérelhették a szőlőket. Ebbe kapcsolódtunk be mi is, amelynek eredményeként már egy nagyobb részen, másfél hektárnyi területen termelhettünk. Az állami gazdaság megszűnése után aztán ezt a szőlőt meg is vásárolhattuk.

 

Ezután folyamatosan növeltük a területet. Ezzel együtt nőtt a termés és mind gyakorlottabbá váltunk a szőlőtermesztésben. Így alakult ki folyamatosan a négyhektáros kisbirtok. 

 

Sokáig a feleségemmel ketten végeztük a munkák meghatározó részét, ám később már szükségünk lett további munkaerőre. Bizonyos területhatáron felül be kellett vonnunk másokat is. Nekem voltak még terveim is, s úgy nézett ki, hogy a fiunk tovább fogja vinni a gazdaságot. Legalább hat hektárban gondolkodtam, gondolván, hogy ez már biztosítja egy család megélhetését. Sajnos időközben a fiamnak egy komoly balesete volt, így aztán nem tudta vállalni a vállalkozás továbbvitelét, ezért leálltam a területbővítésekkel. Ezen a területnagyságon gazdálkodtunk, míg két évvel ezelőtt el nem adtuk a birtokot.

 

 

 

A Somló-hegy, a somlói termőföld egy csodálatos termőhely, ahol könnyű jó bort termelni. A 30-40 éves területeken egyáltalán nem látszik az idő múlása. A hegy annyira gazdag ásványi anyagokban, hogy itt nem kell trágyázni. 

 

A szőlő azonban elvárja a megfelelő gondoskodást. A kezdet kezdetén én magam is annak örültem, ha nagy volt a termés. Aztán néhány év alatt rájöttem, ha minőséget szeretnék, akkor nagymérvű terméskorlátozásra van szükség. E nélkül nem lehet minőséget előállítani. Fontos, hogy amit rajta hagyunk szőlőt, azt a tőke ki tudja nevelni, képes legyen tápanyaggal ellátni. Ha az túl van terhelve, akkor nyilvánvaló, hogy az adott tápanyagmennyiség eloszlik, s nem tud olyan minőséget termelni.

 

 

A 2002-es hárslevelű. Pár palackkal még mindig van belőle. Egy helyre, egy tételben adtuk el az egészet. Utólag sajnálom, hogy nem tartottuk meg.

 

 

 

Úgy gondolom, hogy jó kezekbe került. Az új tulajdonosok helyzetét azonban nehezíti, hogy még aktív dolgozók, így nem tudnak folyamatosan a Somlón lenni. A szőlő pedig igényli a napi törődést. Fontosnak tartom a vendégfogadással való kiemelt foglalkozást is.

 

 

Itt könnyű, de nehéz is jó bort csinálni. Egy alapvető probléma azért van: amíg a Somló-hegyen nem tanulja meg mindenki, hogy csak lényeges terméskorlátozással lehet minőséget előállítani, addig nem a borvidék nem érheti el azt a rangot, amelyet adottságai alapján megérdemelne.