De állítólag nekem sem egyszerű ajándékozni. Lehet. Meg a „borosoknak” úgy általában. Mert hogy te biztos olyan luxusborokat iszol. Meg mi nem tudjuk, mi a jó. Hányszor adták át szégyellősen, hát mögé dugdosva, félszegen elővéve, hogy hát izé, nem tudom ez jó lesz-e, de száraz. Meg a címkéje tökjól néz ki. Bocs, ha nem jó, bár az ára alapján talán mégis. Akkor majd elfőzöd, szeretsz főzni nem? Ilyenkor csak mosolygok. Mert az igazság az, hogy bármi legyen is a kis színes boros tasakokban, mindig meghatódom. És soha nem főzök ajándék borral. Legyen bármi a díszzacskóban lapuló palack, akkor is elkortyolom. Mindig megtalálom a megfelelő hangulatot, közben arra gondolok, akitől kaptam. Még ha esetleg forralt bor készül is belőle. Fahéjjal, akácmézzel, szegfűszeggel, citrushéjakkal, gyömbérrel, fekete borssal - megadom annak is a módját. Minden(ki)ből lehet királynő…

Aztán ott van a másik oldal, aki magabiztosan adja át. Azt mondja, kipróbáltam, nekem ízlett, biztosan neked is fog. Meg olvastam a pincészetről is, na és konkrétan ez a bor… - és sorolja a díjakat. Majd számolj be róla, milyen volt! És nem felejti el, jön is az e-mail a lecsengett ünnepek után, hogy BÚÉK, na hogy tetszett? És vannak, akik még mindig konzervatívan azt hiszik, nőknek tilos bort ajándékozni. Ők inkább kis boros kiegészítőkkel lepnek meg, bortartó, dugóhúzó, borhőmérő, cseppőr, borospohárkészlet vagy boros könyv. Mert tudjuk, hogy „boros” vagy, és már biztos mindened megvan, talán ez még hiányzott. Mindig hiányzik. Sajnos notórius cseppőr- és dugóhúzóelkeverő vagyok. De mire megveszem az újat, valahogy előkerül a régi is. A poharak meg törnek, hiába, nagy az igénybevétel. Szóval mindig jól jön, mert eltörik, elveszik, megfakul, vagy éppen valami miatt egyszerűen nem szeretem már többé. Mert ilyen is van.

 

És minden évben ott van a szeretteknek a „vörös vagy fehér, netán rosé?”-dilemma... Meg hogy melyik borvidék. Milyet is szeret? Hm. Rendszeresen jár a Somlóra, mert imádja a hegyet, erre konkrétan emlékszem, meg a szóra, hogy mineralitás! Juhfark! (palack leemel) Állj! Nyáron elment Neszmélybe, ahol megőrült valami friss, ropogós roséért. Talán ez az. (Újabb palack leemel) Jajj! (homlokhoz csap) De aztán elutazott a Szent György-hegyre is, és hetekig ódákat zengett a szemébe csillanó víztükörről és a rizlingről. (palack vissza, Balatoni borok felirat alatt kutakodás, megvan!) Nem jó… ősszel ivott a Várban valami tokajit, és elkezdte szeretni abban a nyárutós-őszi lombhullatós fílingben a száraz furmintot. (téblábolás a Tokaj tábla alatt) De most jut eszembe, nem a vöröset szereti? Járt valami Kékfrankos túrán is! 

És előttem még ott áll a legszebb kihívás, borokat választani az ünnepi menühöz. És gondosan dönteni, hogy ajándékba kinek melyiket, hiszen a borok is személyre szabhatók. Jó pár órát igényel majd a dolog, no nem is a feladat nehézsége, inkább élvezete miatt. Számomra ez lesz az igazi karácsonyi ajándék. A többit majd hozzák a borok. Mosolyokat, pillanatokat, hangulatokat, és nem csak abban a pár napban… Boldog, békés, borokban gazdag ünnepeket!