Amikor Kolombusz Kristóf Amerika (India) felé vette az irányt, jól megpakolta vörösborral és sherryvel a hajóit. A bor a középkorban tisztább, „ellenállóbb” volt, mint a víz, és természetesen egészségesebb is. A hajózás és a borozás tehát közel áll egymáshoz, bár a mai értelemben teljesen mást jelent, mint anno. Meglepő az a hozzáállás, amivel a nagy tengerjáró hajókon kezelik a témát, elég csak a borlapra ránézni.

Mielőtt azonban megtennénk, gondolatban képzeljük el azt a helyzetet, amivel a hajón találkozik az utas. Manapság nem is igazán hajókról, sokkal inkább úszó szállodákról beszélhetünk. Egy „átlagos jármű” 300 méter hosszú, 40-50 méter széles, 13-15 szintes, 3000 utassal, 1000 fős személyzettel rendelkezik. Van rajta pár étterem, néhány bár, egy-két színházterem, kaszinó, sportpálya, minigolf stb. A szórakoztatás, a vendégek kiszolgálása igen magas szinten történik, nem csoda hát, hogy komolyan veszik a borválasztékot is.

 

A legszélesebb kínálat persze a „főétteremben” van, és ennek a tételei köszönnek vissza más éttermekben, bárokban. Van hajó, amin ún. Champagne bár is található, francia, amerikai, olasz, és kisebb részben más pezsgőkkel, borokkal. És persze a borokat a szobába is lehet rendelni a kabin tévéjének menüjéből!

Nézzük hát meg a borlapot! Az italokat jól rendezik, a pezsgők után jönnek a borok szín és szőlőfajta szerint, majd a sort a desszert és különleges tételek zárják. Ennek megfelelően az itallap alapszíne is változik.

Pezsgőkből a nagy neveket válogatták össze (Moët, Veuve Clicquot, Taittinger, Martini, Codorniu). A Cava 32, a „Yellow Label” Veuve Clicquot 77, a Dom Perignon pedig 189 amerikai dollárba kerül, ami vendéglátóipari egységhez képest igen normális árnak tekinthető. Egy prosecco-t és egy kaliforniai pezsgőt pohárral is lehet kérni (9, illetve 10 dollárért).

A borokon is látszik, hogy igyekeztek igen változatos sort összeállítani. A közel 200 tételben a 13 pezsgő mellett 68 alap fehér és 91 vörösbor szerepel. A hazánkban dúló rozéőrület után kifejezetten szokatlan, hogy csak 4 rozét találunk a lapon (egyet Provance-ból, egyet Katalóniából, kettőt pedig Kaliforniából – közte egy white zinfandellel).

A fehérek között van 5 rizling (benne 3 német), 8 pinot grigio/gris (6 olasz, 2 amerikai), 12 sauvignon blanc (4 francia, 4 új-zélandi), illetve a sorban természetesen a Chardonnay dominál 25 tétellel (amiből 12 amerikai és 6 francia). A vöröseknél a cabernet sauvignon vezet 17 tétellel (11 amerikai, 3 ausztrál,

és csak 2 francia), és a cabernet-merlot házasítás 13-mal (5 amerikai, 5 francia). 12 pinot noir (5 amerikai, 3 francia), 12 merlot (6 amerikai, 2 francia) és 8 shiraz (5 ausztrál) szerepel még a sorban. A borlapot egyébként úgy állították össze, hogy a legnépszerűbb fajták zárják a fehér és a vörös sort is – így ösztönözve mindenkit, hogy végig olvassák a teljes menüt. Dicséretes az (egyedi) olasz fajták képviselete (cortese, falanghina, barbera, primitivo, sangiovese, nebbiolo), de van albarino, tempranillo, malbec, carmenere is a sorban. A szortimentet természetesen a világfajták uralják.

A jól ismert hívószavak közül számos megtalálható a borlapon, mint hogy Chablis, Pouilly-Fuissé, Pouilly-Fumé, Pauillac, Alsace, Châteauneuf-du-Pape, Barolo, Toscana, Chianti, Moscato d’Asti, Rioja, Duero, Mosel, Sonoma, Napa, Yarra, Marlborough, Mendoza, vagy akár Lafite/Rotschild (8 tétellel), Torres (3), Mondavi, Penfolds (6), Peter Lehmann, Simonsig.

Egyértelmű az amerikai borok dominanciája, hiszen minden harmadik (összesen 63) tétel innen érkezett. Erős a francia (35), és az olasz (31) jelenlét is. Ezek mellett van választék az ausztrál (16), chilei (10), spanyol (9), új-zélandi (6) és argentin (5) borokból is. Kisebb nemzetek (Ausztria, Magyarország, Románia stb.) nem tudtak felkerülni a lapra.

A pezsgőkhöz és száraz borokhoz képes eléggé visszafogott a desszertbor kínálat (2 kései és 3 portói tétellel), de van 2 kóser és 3 alkoholmentes bor is az étlapon (utóbbiak mind Kaliforniából). Néhány bor organikusan termesztett szőlőből készül.

Összesen 32 tételt lehet pohárral kérni. A legolcsóbbak a portóiak (6 dollárért), jellemzően pedig 7-9 dollárba kerül 1,5 deci. A csúcs 17 dollárért egy Chardonnay, és egy Pinot Noir, előbbi természetesen Burgundiából, utóbbi viszont Kaliforniából. A palackárak nagyon változatos képet mutatnak: 22 dollárról indulnak, 21 bor ára van 100 dollár felett. Ha ez utóbbiakat kivesszük a sorból, akkor az átlag valamivel 50 dollár alatt van. A legdrágább tétel a Chateau Lafite Rothschild, Pauillac, France ’04 1966 dollárért, de említésre méltó még a Penfolds Grange Shiraz 550 dollárért, és a Tenuta del’Ornellaia, „Masseto” Merlot Toszkánából 535 dollárért.

Érdekesség, hogy a borokat számozzák az itallapon, hogy elkerüljék a kiejtésből, hasonlóságból eredő félreértéseket.

Egyetlen komolyabb hiányosságot említhetünk – ha eltekintünk attól, hogy a desszertborok között nem szerepelt Tokaji –, hogy az évjáratokat nem tüntetik fel a borlapon. Erre természetesen rákérdeztünk, és azt a választ kaptuk, hogy a sor hosszabb időre (háromnegyed évre) szól, így nem tudják biztosítani, hogy mindig egy adott évjáratból érkeznek majd a tételek.

Akit nem győztek meg az előző számok, az egy borkóstolón is részt vehet a hajón. Furcsa módon ezt nem hirdetik annyira (3000 emberből, ha csak úgy beesne a 10%, nyilván élvezhetetlenné is válna az esemény).

A kóstolónak nagyon megadják a módját. Bár csak négy tételt kóstoltatnak, egy színes A3-as papíralátétet helyeznek a poharak alá, amelyen a borok címkéje mellett feltüntetik azok jellemzőit, illetve Bordeaux sematikus térképét. Kapunk 4 féle sajtot is az összekóstoláshoz, és hogy jegyzetelni se kelljen, egy igényes mappában 12 lapon összegyűjtötték a legfontosabb információkat: a Rotschild / Lafite birtok jellemzőit, a borok és a sajtok leírását, sőt néhány receptet is. Na ja, egy 4 tételes kóstolót csak így lehet 20 dollárért (+ kötelező 15%-os szervízdíjért) eladni.

A kóstolót az egyik sommelier tartja (a háromból), és meglepetésre indiai. Magától értetődően az alapokat érinti, így inkább csak ízelítőt kapunk borismeretből. A kóstolt borok közül is kettő egyszerűbb (Bordeaux származási hellyel), egy semillon-sauvignon blanc és egy merlot-cabernet sauvignon házasítás. Kettő viszont már valamivel magasabb minőséget képvisel. Ezek cabernet sauvignon-merlot házasítások, a Medoc 47, a Pauillac 67 dollárral szerepel a borlapon, ami azért mutatja, hogy még mindig nem Grand Cru kategóriánál járunk. A tételek egyébként jó formájukat mutatják, ami azért elgondolkoztató, hiszen a hajó folyamatosan mozog, ez pedig elvileg nem tesz jót a boroknak.

Bármennyire is csalogatnak a borok, azért mégiscsak a rum a karibi térség igazi itala. Általában szerencsénk is van, mert számos üzletben meg is kóstolhatjuk ezeket. Egy dollárért kb. 2 cent rumot tölthetünk magunknak, sokszor becsületkassza van. Így azért pár tételt simán megkóstolhatunk, és ezt érdemes is kihasználni, hiszen minden szigetnek megvan a saját márkája. Gyakran az üzemet is meg lehet látogatni.

Az általában ismert, hogy Kubából jön a Bacardi, Jamaicából pedig a Captain Morgan. De a többi sziget is saját márkával képviselteti magát: Puerto Rico a DonQ, St. Croix a Cruzan Rum, Antigua az English Harbour és a Cavalier, Barbados pedig Mount Gay hazája. Mi általában az érlelt rumokat kóstoltuk, amiknek jó illatuk és ízük is volt. És bár elvileg csak 40%-osak voltak, azért egy kis ízlelés, „rágás” után elzsibbadt a szájpadlásunk. A hordótól volt vaníliás, sőt kávés aromájú is. Sok cég vagy 10 féle gyümölcsös ízesítéssel is kihozza az alap rumot – ezeket nem kóstoltuk, inkább koktél alapanyagnak gondoljuk.

A térségben meglepően népszerűek a sörök. Általában kisebb üveges kiszerelésben (2-3 deci) árulják, saját üvegformában. A rumokhoz hasonlóan itt is szinte mindegyik szigetnek megvan a maga itala. A leggyakrabban talán a Caribbal találkoztunk (Trinidad és Tobagóról), de többször összefutottunk a jamaikai Red Stripe-pal is. A Heineken is jól nyomul (ami Sint Maarten szigetén normális is, hiszen egyik fele holland érdekeltségű). Érdemes megkóstolni a többi sziget sajátjait is, mint a Wadadlit Antiguáról, a Pitont St. Luciáról, vagy a Bankset Barbadosról. Ezek persze nem túl különleges, könnyű, láger sörök, ízükben kis különbséggel – viszont napközben ugyancsak jól esnek.

Ami pedig talán a legjobban illik a karibi hangulathoz, az a koktél. Mi a fenti italok kóstolásában „elvesztünk”, így csak néha-néha jutottunk koktélokhoz.

Ezek gyakran egyedi recept alapján készültek, helyi italokból, és tényleg könnyen csúsztak. Mind a tengerparton, mind este a bárban helyénvalónak éreztük fogyasztásukat…

A fent leírtak bár egy egzotikus világba röpítenek (ringatnak) bennünket, azért mégsem annyira elérhetetlenek. Ha már egyszer eljutottunk az óceán túloldalára, általában megfizethetők az efféle mulatságok. Tényleg érdemes kipróbálni egy tengerjárót, és természetesen megnézni a karibi térséget, megérezni a hangulatát. A hajón hódolhatunk a borozás szenvedélyének, de amikor a szigeteken kikötünk, igyekezzünk legalább a helyi rumokat (azoknak is több változatát), koktélokat és a söröket is megkóstolni. Érdemes.